„Gyere öreg, Betlehembe!”

A karácsonyi időszak egyik kiemelkedő népszokása a betlehemezés, amely a 20. század elején az egész Kárpát-medencében elterjedt és kedvelt volt. Iskolás fiúk, fiatal vagy akár házas emberek járták a falut, és bebocsájtást kérve a háziaktól hirdették Jézus születését. A betlehemezés egyik központi figurája a nagyothalló, nagyotmondó öreg pásztor, aki direkt félreértelmezi az angyal vagy pásztor szavait. De mi is az a betlehemezés és kik játsszák?

A betlehemezés egy adománygyűjtő dramatikus népszokás, amelyet házról házra járva adtak elő karácsonykor, hogy köszöntsék a háziakat és hirdessék Jézus születését, dicsőségét. A betlehemes játékok énekes és szöveges részekből épülnek fel, a cselekmény középpontjában a pásztorok játéka áll.

A betlehemes játékot régen általában iskolás fiúk adták elő, de a betlehemezők életkora területenként nagyon változatos. Erdélyben, Felvidéken vagy Kárpátalján például, ahol a betlehemes csoportba tartozás kiváltságot jelentett, és sokszor a próbák időszakát is szigorú rend szabályozta, fiatal férfiak, házas emberek jártak betlehemezni. Ritkán az is előfordult, hogy lányok betlehemeztek, például Mezőkövesden, de ettől a néhány kivételtől eltekintve szigorúan csak fiúk jártak. Az erdélyi szálláskereső betlehemes játékokban régen, de helyenként még ma is Szűz Máriát és az angyalokat szintén fiúk alakították. Ez a szigorúság mára már sokat lazult. Az iskolákban előadott játékokban például az angyalok kórusa általában jó hangú lányokból áll, sőt, néha még az öreget is lány játssza.

A betlehemesek főszereplői az angyalok és pásztorok, ezen kívül bizonyos területeken elfordul még betyár, huszár, Heródes, király, az erdélyi változatokban Szűz Mária, Szent József, futár, királyszolga is. Az angyalok hirdetik az örömhírt, Jézus születését. A pásztorok az angyali szózatnak engedelmeskedve keresik fel a Kisjézust, akinek különböző ajándékot is visznek. A pásztorok közül mindig kiemelkedik az öreg, aki az egyik központi figurája a betlehemesnek. Egyes játékokban, például Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben előfordul, hogy két öreg, egy fekete és egy fehér szerepel, akik sokszor meg is küzdenek egymással.

A nagyothalló, nagyotmondó öreg figurája a komikum forrása, aki direkt félreértelmezi az angyal vagy pásztor szavait, ezzel profanizálva a szent dolgokat.

„Gyere öreg, Betlehembe! Hova te, vén tehenbe?”

– hangzik az egyik legismertebb formula.

A játék két pólusa az angyal és az öreg, az angyal a szentséget és a megváltást hirdeti, míg az öreg a pogány világot képviseli,

a betlehemezés során tulajdonképpen utóbbi megtérítése történik, aki az új világrendnek nem könnyen adja meg magát. Ebben a folyamatban játszanak közvetítő szerepet a pásztorok, elsősorban az első pásztor.

A betlehemezés szórakoztató jellegéért az öreg felelős, ezért neki az életben is tréfás, jó humorú embernek kell lennie. Fontos, hogy rendelkezzen improvizációs készséggel, hiszen a kötött szövegű játékban leginkább neki van lehetősége arra, hogy reagáljon a jelenlévők viselkedésére. Ezt el is várják az öregtől, akinek a szerepe szerint a nevettetés, a tréfás megjegyzések a feladata, tehát mindaz, ami élvezetessé, felejthetetlené teszi az előadást.

„Acilus-bacilus, pulykahús, de végtelenül szeretem a pulyahúst!”

– mondja a gyerekek felé dobbantva, szinte kiáltva, hiszen az öreg előszeretettel ijesztegeti a gyerekeket. Nem egyszer a házigazdát sem kíméli, a szövegébe beszövi vendéglátójuk nevét, tovább fokozva ezzel a derültséget:

„Szentek, szentek, csípnek a tetvek! De én a vén Lajos szép dús hajába is hagyok vagy hétszázhetvenhetet!”

De nemcsak a házigazdát, sokszor a gazdaasszonyt is megszólítja az öreg, ilyenkor gyakran kissé szemtelenül, szókimondóan, sőt pajzánul viselkedik:

„Acilus-bacilus, kikolbász-bekolbász, egy nagy szál kolbász a Szvetába belemász.”

Gyakran a közönség se marad adós a válasszal, a megszólítottak visszabeszélnek, reagálnak az öreg megjegyzéseire, igazi jó hangulat alakul így ki.

Egy jól sikerült tréfára még hónapokkal később is emlékezik a család,

és előszeretettel emlegeti azt. Minél viccesebb az öreg, annál szórakoztatóbb a játék, annál nagyobb sikere van a betlehemnek, és annál nagyobb adományra számíthatnak a játszók.

A szereplőket természetesen ruházatuk is megjeleníti, ami bár vidékenként más és más, mégis sok közös vonással rendelkezik. Az angyalok fehér ruhát és süveget viselnek, amit gyakran színes szalagokkal díszítenek. Több esetben kezükben kardot tartanak. A pásztorok általában a hagyományos pásztorviseletet, bőgatyát, szőrmemellényt, bundát hordanak. Az öreg általában ruházatában valamennyire eltér a többi pásztor figurájától, ezzel is hangsúlyozva másságát, amit mozgásával és testtartásával is megerősíti.

A felvidéki, erdélyi játékok többségében az öreg profán, pogány vonásai még hangsúlyosabbak, túlmutat az öreg pásztor vonásain, egy különleges lényt láthatunk benne. Arcát maszk takarja, amit szőrös bőrből vagy vászonból készítenek. A maszkok is többfélék lehetnek. Általános a hosszú, piros orr, de előfordul, hogy a száj és a szem helye ki van vágva, a fogak helyett babszemek vannak felvarrva. Ezekben a változatokban az öreg emberen túli jellegzetességét növelik az övére kötött piros szalagok, a csengő vagy kolomp, a maszkra erősített tollak. Ezért ezeken a vidékeken gyakran a betlehemezők közül az öreget nem is engedték be a templomba az éjféli szentmisére.

A betlehemezés fontos kelléke még a betlehem, amely az egész nyelvterületen változatos formájú, méretű, díszítésű lehet. Ismerünk kicsi, dísztelen, jelzésértékű és nagy, nehéz, látványos, „kivilágítós” építményeket is. A betlehem általában templom formájú, a Szent Család, angyalok, állatfigurák láthatók benne.

Az idézett szövegek a tiszabökényi (Kárpátalja, Nagyszőlősi járás) betlehemes játékból vannak. (Gyűjtötte: Geszti Zsófia, Pákay Viktória / Tiszabökény, 2001. december 24-25.)

Címke: