Tudtad, hogy a leghíresebb etióp zeneszerzőt, Ashenafi Kebedét millió szál fűzi Magyarországhoz? Az egyik például az, hogy Budapesten szerezte legjelentősebb művét, a Shepherd Flutist című darabot az 1960-as években, amely a Hungaroton kiadónál jelent meg 1968-ban. A felvétel Kovács Lóránt fuvolaművész és a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vagyis ma már Nemzeti Filharmonikusokként ismert zenekar közreműködésével valósult meg.

Ötven év elteltével, 2019 júniusában felcsendült ez a mű Etiópia nemzeti színházában Addisz-Abebában. Nem más játszotta el, mint Kovács Lóránt, aki akkor 1968-ban sikeres fiatal művészként nem is gondolta volna, hogy sok év elteltével érkezik egy telefon…
A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált Kontinenseken átívelő hidak az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzéséért című projekt keretein belül folytatódik az a kulturális együttműködés, amely az 1960-as években kezdődött Hailé Szelasszié etióp császár magyarországi látogatásával, aki felismerte a magyar zene- és tánckutatók hatékony munkájának jelentőségét.
Az etióp expedíció
Az etióp császár látogatása után Kodály Zoltán ajánlásával két fiatal kutató indult útnak Etiópiába 1965-ben. Sárosi Bálint és Martin György 6 hetes expedíciója során etióp szakemberek segítségével több mint 3000 méter filmet, 40 óra hanganyagot és közel 1000 fényképet készített és néhány tradicionális hangszert is gyűjtött.
A Kontinenseken átívelő hidak című projekt lehetőséget teremtett a 8 etióp tartományból származó audiovizuális és írott tartalom digitalizálására, amelyet az MTA BTK Zenetudományi Intézet szakemberei végeztek. A teljes anyagot tartalmazó digitális hordozókat minden érintett etióp intézmény vezetője átvehette Addisz-Abebában a nemzeti színházban rendezett gálaest során. A “kütyüket” festett matyó ládikákban adtuk át, amelyeket Kovács Szabolcs Népművészet Mestere készített.
Ethiofolk adatbázis
Most több mint 50 év elteltével hozzáférhetővé vált mindenki számára az anyag az Ethiofolk nevű internetes adatbázison keresztül, ami hatalmas eredmény. Az online archívumban hang-és filmanyagok, fotók, jegyzőkönyvek és publikációk között böngészhetünk.
Kovács Lóránt ekkor játszotta el ismét Kebede Shepherd Flutist című darabját, amelyet azt hiszem, mindenkinek felemelő érzés volt hallgatni, hiszen annyi év elteltével a külföldön élt zeneszerző szülőhazájában épp az a fuvolaművész állt színpadon, akit egykor felkértek a magyarországi felvétel kapcsán. Izgalmassá tette az estét a Tükrös zenekar és a szegedi táncosok előadása is, valamint a Yared Zeneiskola és a Nemzeti Színház táncosainak, zenészeinek produkciója. Nem is beszélve a Tsaliqe tánccsoportról, amelynek tagjai az Etiópiában élő számtalan népcsoport egyikéhez, a dorzéhoz tartoznak. Így bepillantást nyerhettünk közösségük sajátos nyelvezetébe, táncos-énekes kifejezési módjukba.

Összességében az etióp zene és tánc sokszínűségét, erejét és vidámságot teremtő hangulatát a Fendikával való találkozás során tapasztaltam meg. Először nálunk a Skanzenben, a Pünkösdi Örökség Ünnep során találkoztam velük, ugyanis idén őket hívtuk meg, hogy a magyar szellemi kulturális örökség-elemek mellett bemutatkozzon egy távoli kultúra.

Addisz-Abebában pedig már jó barátként fogadtak minket saját, szintén a Fendika nevet viselő kulturális közösségi térben, ami képzőművészeti galéria, bár és előadótér egyben. Leginkább olyan hely, ami így vagy úgy, de egy kicsit az otthon érzetét keltette bennem, mert befogadó, kedves, pörgős, ugyanakkor lazító, megnyugtató közeg. Ide mindenképpen érdemes benézni, ha egyszer Addiszban jársz!

Hallgass bele a Fendika etióp népi kultúrán alapuló, jazzes, rockos elemeket ötvöző zenéjébe!
Szerzői jogvédelem
A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!