műtárgysorozat – Trianon öröksége a tárgykultúrában

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés után általános revíziós hangulat alakult ki Magyarországon. A béke következtében a háborút vesztes félként záró Magyarországtól elcsatolták területének 2/3-át és népességének 1/3-át. A lakosság nehezen törődött bele a kialakult helyzetbe, a hivatalos politikában és az emberek mindennapjaiban is megjelentek az irredentizmus és a revízió eszményei. A két világháború között feltűntek az irredentizmus jelszavait és szimbólumkészletét felhasználó árucikkek az emberek hétköznapi tárgykultúrájában is, például a dísztárgyakon, szódásüvegen, iskolai eszközökön, tányérokon, plaketteken. Az irredenta tárgyak megvételével a vásárló nem csupán használati cikkekhez jutott hozzá, hanem önkifejezést is gyakorolt, valamilyen módon egy társadalmi elvárásnak is eleget téve és feldolgozva a döntés okozta megrázkódtatást.

1. emlékkép, 1937

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1999.21.2.

Az 1930-as években készült katonai emléklapon megjelennek a korszak nemzeti szimbólumai (zászlók, címerek, fegyverek) és Horthy Miklós arcképe is. A kép négy sarkán az égtájak felé mutató szobrok láthatók, felettük az irredentizmus jellemző feliratai olvashatók: „Magyarország nem volt, hanem lesz!”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész-Magyarország mennyország!”, „Nem, nem soha!” és „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!”. Ezen a képen is megjelenik a máig legismertebb feliratok egyike, a Magyar Hiszekegy-ként elhíresült ima, mely kevésbé köztudott, de a Hitvallás című több strófás vers első négy sora.  Szerzője Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna aVédő Ligák Szövetsége 1920 szeptemberében meghirdetett pályázatára írta, és a 126 induló közül az ő műve került ki győztesen. Költeményének első versszaka 1920-ban a nemzet Imája lett. Az eltelt évtizedekben a sorok folklorizálódtak, a szerző neve pedig feledésbe merült.

2. ércbulla, 1925

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2019.41.1

A Trianon után kibontakozó revíziós mozgalom egyik érdekes emléke az 1925-ben készült, a vármegyék címereivel díszített ércbulla, amely a trianoni döntés utáni Magyarország térképét ábrázolja, szövege szerint pedig a történeti Magyarország vármegyéiből származó porszemeket őrzi. Az ilyen ezüstözött ércbullák sorszámozottak voltak, amelyeket magasabb beosztású belügyi hivatalnokok, egykori katona-, csendőr- és rendőrtisztek kaptak meg szolgálatuk elismeréséül. A bulla tartalmáról tanúsítvány is szólt.

3. kitűző, 1930-as évek

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2006.169.95

Az irredenta mozgalom jellemző tárgyai közé tartoznak a „Trianon”, „Erdélyért”, „Felvidékért” stb. feliratú vagy az elcsatolt városok címerét ábrázoló kitűzők, jelvények is. A korabeli újságok beszámolói szerint viselésüket a határokon túliak körében az utódállamok nem nézték jó szemmel, így szigorú büntetéssel járt hordásuk. A múzeum gyűjteményében őrzött darab tulajdonosa Tolnay Andor, a kitűnő hangú bonviván volt, aki az 1920-as években több vidéki színházban –Karcagon, Székesfehérváron, Szegeden, Kolozsvárott- is fellépett, de játszott a budapesti Király- és Operett Színházban is. 1933-38 között a Budai Színkör Igazgatója volt, majd vendégtársulatot vezetett a pécsi és a kassai Nemzeti Színházban. Feleségével és gyermekeivel Szentendrén telepedtek le, de rengeteget voltak úton, mindig ott töltöttek el néhány hónapot, ahol a családfő a társulattal föllépett. 1941-ben a Tábori Színház igazgatójaként járta a frontot, és az ott szolgáló katonáknak rendezett darabokat, 1943. január 18-án, az ukrán fronton, Lavocsne városában halt meg.

4. szódásüveg

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2005.78.2

Kezdetben a gyárak készítették a megrendelő kívánsága szerinti a szikvizes üvegek feliratozást, később – maratással, megfelelő matricákkal – már a szódások otthon is elvégezhették maguknak. A Múzeumban található darabon a korszak kelendő árucikkeként kidomborodó, nemzeti színűre festett “Nem Nem Soha” felirat olvasható, a felirat körül kidomborodó piros bogyós zöld ág díszítés látható. A jól ismert jelszó kezdetben francia nyelven, plakátokon jelent meg: „Voulez vous quarte Alsace?” alatta: „Non! Non! Jamais!” Bár a magyar nép többsége nem értette a leírtakat, a szöveg mégis elérte célját. Mindenki kíváncsi volt, mit mond az idegen írás, így megjegyezte, tovább mondta. A jelmondat 1919 márciusának legelején új formában tűnt fel a szabadelvű Világ című lapban. Fekete Mihály hangszerkészítő mester reklámhirdetése ezt az üzenetet sugallta: „Nem! Nem! Soha! Nem megyünk hangszert venni máshova: csak a készítőhöz, Fekete Mihály mesterhez, József körút 9., telefon 36-23.” A jelszót tehát a Károlyi-kormány propagandabizottsága találta ki, majd a bevett szlogent használta reklámozás céljára a hangszerkészítő mester, s csak ezután sajátította ki a jobboldal. Jól sikerült szlogen volt: mindenki használni tudta.

5. falvédő

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2020.2.1

A jellegzetes irredenta szimbólumok és feliratok a falvédőkön is megjelentek. Az előnyomott falvédőket kézimunkaboltokban, vásárokon, piacokon szerezték be az asszonyok, de volt rá példa, hogy a kézimunkák mintájának előnyomásával (drukkolással) foglalkozókhoz vitték az anyagot, és a kiválasztott mintát ráüttették. A korszakban született falvédők gyakori motívuma volt a turulmadár, a nemzeti címer és Magyarország térképe. A turul különböző ábrázolásai, más-más kifejező erővel bírnak. Ülő tartása hatalmi pozíciót jelez, kiterjesztett szárnyú megjelenítése védő funkcióját szemlélteti, míg fürkésző ábrázolása a feltámadást jelzi.

6. tányér

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2014.59.4

A kerámiagyárak is hamar alkalmazkodtak az új igényekhez és a cserépedényeken is megjelentek a különféle irredenta feliratok és jelképek, például a darabjaira hulló Magyarország, alatta a „Nem nem soha” felirattal. Amikor Magyarország nemzetiségek lakta részeit majdnem teljesen megszállták, az 1918-ban létrejött Országos Propaganda Bizottság a külföldre irányuló területvédő propagandával foglalkozott. Ekkor készítette el Jeges Ernő (Torontálvásárhely, 1898. január 12.—Budapest, 1956. november 12.), a szentendrei Művésztelep egyik alapítója a híressé vált “Nem! Nem! Soha!” rajzát, amely a Horthy korszak egyik legismertebb revizionista jelképévé vált és mindenféle tárgyfajtán feltűnt.

7. karácsonyfadísz, 1930-as évek

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2014.202.24.

Az irredentizmus az élet minden területén megjelent a két világháború között, így például a karácsonyfa is plusz tartalommal telt meg a préselt, színezett alumíniumból készült sztaniol karácsonyfadísszel, melyek többsége az elcsatolt városok címerét ábrázolta. A Skanzen gyűjteményében egy magyar Kossuth címert ábrázoló koronás, két oldalt egy-egy szárnyas angyallal díszített darab található, rajta „ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART!” felirat olvasható.

8. társasjáték, 1934

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2019.8.1

Ahogy az első világháború propagandája is megcélozta a gyermekeket, úgy az irredentizmus politikája is teret nyert az oktatásban és a játékokban. A második világháborút megelőző időszak egyik legismertebb játéka, a „Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot” és “Kerékpártúra száz magyar városba” című térképes társas- és foglalkoztató játék több változatban készült és több kiadást is megélt. A játék tervezői Bárdos Gyula és Koronghy Elemér voltak. A történeti Magyarország megyéit ábrázoló térképen 80 város helyét látjuk megjelölve. A játékhoz tartozik 80 darab képeslap, egy-egy város nevezetes látványosságával, a hátlapján rövid földrajzi ismertetéssel. Az utakkal és körökkel ellátott térképen kerékpárverseny is játszható.

9. kártyakészlet

Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2018.49.9

Az 1920-30-as években készült a 156 darabos kártyakészlet, melynek egyes lapjain az 1920 előtti Magyarország nevezetes helyeiről (pl. Gyula, Selmecbánya, Szeged, Zólyom, Újvidék, Zenta, Segesvár, Nagykároly) készült fénykép látható, hátoldalán pedig történelmi információ is olvasható az egységes felirat mellett: “A TÜNDÉRVÁSÁR NAGY-MAGYARORSZÁGÉRT”. A kártyák gyűjtésére egy “Vágyainknak albuma” című könyv is készült.

Az irredentizmus és revizionizmus kialakulásáról és jellemzőiről ebben a cikkben bővebben is olvashat.

A cikkben bemutatott tárgyak közül néhányat a „Amikor minden más lett! Élet a nagy háború alatt és után” című kiállításunkban és virtuális kiállításunkban is megtekinthet.

Felhasznált irodalom

BÍRÓ-BALOGH Tamás
2007    Egyszerű, rövid, populáris. „Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése. Forrás 39. évfolyam, 7-8. szám, 86–105.
BERÉNYI Zsuzsanna Ágnes
2008    Az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár. In Ihász István – Pintér János (szerk.): Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 8. 59–72. Budapest
CSÓTI Csaba
1999    1848-49 kultusza az irredentizmus szolgálatában (Somogy megyei források alapján). In Hudi József–Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem–Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából. 51-59. Veszprém
KISS Imre
2008    Szódavíz, egy magyar kultuszital, Szikvíz ipartörténeti album. Budapest
KÓKAI Magdolna
2012    Falvédőre hímzett vágyak. Feliratos falvédők a Jász Múzeum gyűjteményében. In Gulyás Katalin (szerk.): Tisicum – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. 91–100. Szolnok
LIMBACHER Gábor
2015    A haza területe mint nemzeti jelkép. In Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai. 169–192. Veszprém
NAGY Krisztina
2014    A szikvizes. Budapest: Plusz Könyvek
SÁGVÁRY györgy
2001    Állami és uralkodói szimbólumok a magyar uniformis jelrendszerében. In Hausner Gábor – Kincses Katalin Mária – Veszprémy László (szerk.): A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. 115-132. Budapest
SELMECZI KOVÁCS Attila
2007    A Magyarok Nagyasszonya, mint nemzeti jelkép a népművészetben. In Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember II. Egyházművészet. 411–416. Sepsiszentgyörgy-Veszprém
2001    A huszár és a honvéd mint nemzeti jelkép a magyar népművészetben. In Hausner Gábor – Kincses Katalin Mária – Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. 177–182. Budapest
SZOLECZKY Emese
2001    A végelbocsátás jelképei. In Hausner Gábor – Kincses Katalin Mária – Veszprémy László (szerk.): A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. 201–232. Budapest: Hadtörténeti Intézet és Múzeum
ZEIDLER Miklós
2002    A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Budapest: Teleki László Alapítvány
ESZTERGOM XXVI. évfolyam 19211921-11-20 / 135. szám