A különféle textilekből, például pamutból, gyapjúból, vászonból vagy filcből készített játékok, alvótársak, pajtások évszázadok óta részei a gyermeki világnak. Legyen szó egy mackóról, egy babáról vagy egy mesefiguráról, ezekhez a játékokhoz gyakran érzelmileg is kötődünk.
Ha megjavítanád kedves textiljátékodat, de nem tudod, hogyan fogj hozzá, mi segítünk! Gyere el november 15-én a Skanzenházba, ahol RestArt Műhelyünkben szakember segítségével újíthatod fel játékodat!
A textiljátékok története
Már az ókori kultúrákban is készítettek rongyból készült babákat, amelyeket természetes anyagokkal, például szalmával, gyapjúval tömtek ki. A játékok többsége a középkorban házilag készült, így ezek elsősorban a szegényebb családok gyermekeinek jelentették az örömöt, hiszen ezekhez az anyagokhoz könnyebben hozzáférhettek.
A textiljátékok története szorosan összefonódik a textilipar fejlődésével. A 19. században, az ipari forradalommal a játékgyártás is fejlődésnek indult. Megjelentek az első szabványosított plüssállatok, mint például a híres Teddy maci, amelyet először 1902-ben készítettek el. Ettől kezdve a textiljátékok már nemcsak házi készítésűek, hanem gyárilag előállított tömegcikkek is voltak.
A textiljátékok rendkívül sokfélék lehetnek, az egyszerű rongybabától a bonyolultabb interaktív plüssfigurákig. Az alábbiakban a Skanzen gyűjteményéből válogattunk.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásain készített rongybabák.
A klasszikus rongybabák emberi alakot formálnak, gyakran egyszerű arcvonásokkal, varrott vagy hímzett részletekkel. A hagyományos falusi családokban vásárolt ajándékot csak ritkán kapott a gyermek. A játékok jelentős részét, mint a rongybabákat is, maguk a gyermekek alkották meg, amellyel környezetüket utánozták, megfigyelőkészségüket, kézügyességüket fejlesztették. A játék elkészítése és a vele való játék egymással szorosan összefüggött. Nem feltétlen a kész darab volt a fontos, hanem az, hogy ők maguk készítették.
Plüssállat. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/8814-2023.
A plüssfigurák puha, ölelni való játékok, amelyek gyerekek és felnőttek kedvencei világszerte. A plüssök lehetnek realisztikusak vagy mesefigurákon alapulók. Általában szalma, bab, pamut, esetleg egyéb szintetikus anyagok alkotják a belső tölteléküket. A képen is látható plüssmackó világhódító útja a 20. század elején kezdődött, 1902-ben Margarete Steiff játékkészítő alkotta meg az első mackót műhelyében. Angol elnevezését, a teddy beart (teddy maci) Theodore Roosevelt amerikai elnökről kapta, aki egy vadászat alkalmával nem volt hajlandó lelőni egy fához kötött medvebocsot. 1904-es elnöki kampányában fontos szerepet kapott a játékmaci.
Similabda. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/0296-2019.
A similabda a 20. század közepén jelent meg, mint könnyített sporteszköz gyerekek és kezdők számára. Eredetileg gumiból készült, és az volt a célja, hogy biztonságosabbá tegye a labdajátékokat. Neve a latin similis (hasonló) szóból ered, mivel hasonlít a valódi labdákra, de puhább. A textilborítású similabdákat főleg óvodai és iskolai használatra fejlesztették ki, mivel még puhábbak és biztonságosabbak, mint a gumiból készült változatok. Ezeket gyakran szivaccsal vagy puha anyaggal töltötték. A gumis zsinóron lógó változata a vurstlik, vásárok egyik népszerű áruja volt.
Gyermekjáték. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/2170-2020.
Ez a kötött baba Brassóból került a múzeum gyűjteményébe. A kötött és horgolt játékok gyakran állatokat, mesefigurákat vagy babákat formáznak meg, és töltőanyaggal tömik ki őket. Ezek a játékok biztonságosak már kisgyermekek számára is, mivel nem tartalmaznak kemény vagy éles részeket. Népszerűségük az egyediségükben rejlik: minden darab más, szeretettel, kézzel készülnek, gyakran ajándékként vagy emlékként adják őket.
Textil mackó báb. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/0068-2019.
A bábok már az ókorban is jelen voltak különböző kultúrákban – Egyiptomban, Kínában, Indiában és Európában is használtak bábokat vallási szertartásokhoz és történetmeséléshez. A textilbábok főként a 19–20. században terjedtek el szélesebb körben Európában, különösen az oktatás és a gyereknevelés területén. A múzeum gyűjteményében őrzött szőrös, textil mackóbáb barna színű, hasa és a két mancsa fehér. Műanyag, fekete színű gomb szeme van, háromszög alakú orra filcből készült. A textilbábokat puha anyagokból, például pamutból, filcből vagy gyapjúból készítik, kézzel vagy géppel varrják. Lehetnek kesztyű-, ujj- vagy pálcás bábok, amelyeket gyakran használnak gyerekeknek szóló meséléshez, drámajátékhoz vagy fejlesztő foglalkozásokhoz. A textilbábok segítik a kreativitást, a beszédkészséget és az érzelmi kifejezést.
Játékbaba. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/9766-2024.
A hagyományos nemi szerepek meghatározták, milyen játékokat kaptak a gyerekek: a lányok háztartási és anyai szerepekre készültek fel játékbabákkal, edényekkel. A 19. század végétől a 20. század elejéig a porcelánfejű babák luxusjátéknak számítottak, gazdag ruhatár, piperecikkek és ékszerek tartoztak hozzájuk. A 20. század elején megjelentek a csecsemőbabák, amelyek már kimondottan az anyaszerepre neveltek. A német babareform (1908) hatására egyre élethűbb, gyermekarcú darabok készültek, amelyek érzelmi társakká váltak. A múzeum gyűjteményében található babák gyakran kézzel varrt textilruhákat viselnek, mint például a piros ruhás, fehér kötényes lány baba.
Moncsicsi. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/5642-2021.
A moncsicsi vagy Monchhichi egy népszerű japán plüssfigura, amely 1974-ben született meg, és hamar ismertté vált világszerte. Az 1980-as években az akkor keleti blokkhoz tartozó Magyarországon is kapható volt. A leggyakoribb fajtája majom kinézetű, de léteznek nyuszi és más állatfigurák is. Teste plüss, feje, karjai és lábai pedig műanyagból készültek. Ruhái cserélhetők voltak, és fiú vagy lány változatban is kaphatók voltak.
Távirányítós plüssfigura. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/1242-2018.
A hangot kiadó vagy mozgó, elemmel működő vagy távirányítós plüssfigurák viszonylag új keletű játékok, amelyek a 20. század végén, különösen az 1980–1990-es évektől kezdve kezdtek elterjedni. Ezek a klasszikus plüssfigurák és az egyszerű elektronikai vezérlés ötvözéséből születtek meg, céljuk pedig az volt, hogy a gyerekek számára még interaktívabb, izgalmasabb élményt nyújtsanak. Az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején a technológia fejlődésével megjelentek a vezeték nélküli távirányítós játékfigurák is. Ezek már gurultak, táncoltak, ugattak, sőt, egyes modellek reagáltak a hangokra is. A múzeum gyűjteményében is található néhány ilyen típusú játék, a bemutatott darab egy barna színű távirányítós kutya, üvegszemekkel, amely ugató hangot ad ki és mozog.
Gyermekjáték. Szabadtéri Néprajzi Múzeum, S/10146-2024.
Az újrahasznosított anyagokból készített textiljátékok nemcsak környezetbarát megoldást jelentenek, hanem egyedi és kreatív darabokat is eredményeznek. A házilag készített bohóc baba jó példa erre: feje fehér zokniból, teste különféle színes textilekből áll, belsejében csörgő található. Gombszemek, textilgombóc orr és cérnavarrás teszik egyedivé. Ruházata is újrahasznosított anyagokból készült: csúcsos sipkája horgolt díszű, sálja pamutcsíkból van, karjai és lábai színes anyagmaradékokból állnak. Az ilyen játékok nemcsak játékélményt nyújtanak, hanem a fenntarthatóságra és a kreativitásra is nevelnek.
A kézzel készített textiljátékok napjainkban újra reneszánszukat élik, köszönhetően a DIY (Do It Yourself – csináld magad) mozgalmaknak és a fenntarthatóság iránti növekvő érdeklődésnek. A házilag varrt játékokhoz újrahasznosított anyagokat – például kinőtt gyerekruhát, törölközőt – is felhasználhatunk.
You must be logged in to post a comment.