A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központja (MOKK) idén már nyolcadik alkalommal szervezte meg a Mesterségünk címere: múzeum című szakmai fórumot. A párbeszéd középpontjában a mesterséges intelligencia múzeumi alkalmazási lehetőségei, valamint az ehhez kapcsolódó etikai kérdések álltak.
Az esemény szakmai szerepe
A Magyar Nemzeti Múzeum patinás épületében megrendezett fórum lehetőséget teremtett arra, hogy a múzeumi szakemberek közösen gondolkodjanak a mindennapi intézményi működést érintő egyik legaktuálisabb kérdésről: a mesterséges intelligencia gyors térnyeréséről. Az előadások során szó esett többek között az online kommunikációhoz kapcsolódó tartalomkészítés kihívásairól, az MI használatának jogi és etikai vonatkozásairól, valamint a GDPR-ral összefüggő dilemmákról.
A téma összetettsége miatt szerettük volna mélyebben is körüljárni a mesterséges intelligencia múzeumi alkalmazásának kérdéseit, ezért két előadóval készítettünk interjút, akik különböző nézőpontból világítottak rá arra, milyen kihívásokat és lehetőségeket jelent az MI megjelenése a múzeumi gyakorlatban.
Hogyan tud lépést tartani a jogalkotás a Mesterséges Intelligencia megállíthatatlan fejlődésével?
A technológia alkalmazása amellett, hogy számos új lehetőséget nyit meg a múzeumi tudásátadás és kommunikáció számára, az intézményi működésben új kérdéseket és aggályokat is felvet. A gyors ütemben fejlődő, az élet egyre több területére beépülő technológiával a jogalkotás gyakran nehezen tud lépést tartani. Ezekről a kihívásokról Dr. Verebics Jánost, az ELTE Gazdaságtudományi Karának egyetemi docensét kérdeztük.
A múzeumok egyik legfontosabb társadalmi szerepe, hogy megbízható tudást közvetítsenek. Nem az a probléma tehát, ha egy intézmény mesterséges intelligenciát használ, hanem az, ha nem jelöli egyértelműen, hogyan és milyen célra alkalmazza.
Rendkívül fontos ezért, hogy minden intézmény – nemcsak a vezetés, hanem a munkatársak is – közösen gondolkodjon arról, hogyan kívánja használni a mesterséges intelligenciát. Jelenleg ugyanis még sok szervezet az első lépéseknél tart, ami valójában kedvező helyzet: most még lehetőség van tudatosan kialakítani a rendszereket, mielőtt egy egységes szabályozás teljes körűen életbe lépne.
„Hidat kell építeni az analóg és a digitális világ között”
Dr. Soós Gáborral, a Kulturális és Innovációs Minisztérium MI innovációs stratégiai tanácsadójával is beszélgettünk. A vele készített interjúban a kérdést nem elsősorban jogi, hanem inkább gyakorlati, intézményi és módszertani nézőpontból vizsgáltuk. Míg a jogi-etikai megközelítés a szabályozás, az átláthatóság és az adatvédelem kérdéseire összpontosít, az intézményi-módszertani nézőpont azt vizsgálja, hogyan őrizhető meg a múzeumi élmény hitelessége a digitális eszközök bevonásával.
Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának korábbi főtitkára „Az analóg terepmunkától az etikus digitális kísérőig – Bartók 4.0 a Tihanyi Szabadtéri Közösségi Vízmúzeum megvalósításában” című előadással érkezett a szakmai fórumra. A kezdeményezés a Bakony-Balaton UNESCO Globális Geopark és a Balaton-felvidék kultúrtáj világörökségi várományos helyszínen történik.
A diákok a kutatás konkrét helyszínén – például a Tihanyi-félszigeten – geotúrán, helyszíni bejáráson vesznek részt, és beszélgetnek a helyiekkel, szerzetessel, polgármesterrel, helytörténésszel, gazdálkodókkal, helyi lakosokkal és szakemberekkel. Az elsődleges adatanyagot a személyes találkozások, történetek és tapasztalatok adják. Ezt követően jön létre egy gondosan kurált adatbázis, amelyben a terepen gyűjtött információk a digitális forrásokkal együtt jelennek meg.
A módszer lényege tehát az eljárás sorrendje: analóg tapasztalatból indulunk, és csak ezt követően lépünk át a digitális feldolgozásba. A folyamat célja nem pusztán egy digitális alkalmazás létrehozása, hanem olyan etikus, kurált tudásbázis kialakítása, amely a helyi közösség tapasztalataira, történeteire és tudására épül.
A múzeum feladata az, hogy a személyes, helyhez kötött tapasztalatot digitális eszközökkel gazdagítsa, ne pedig helyettesítse. A digitális eszköz vagy chatbot ezért nem lehet technológiai vitrin: akkor tölti be valódi szerepét, ha a látogatói megértést elmélyíti, és közelebb visz a hely, a tárgyak és a történetek valóságához.
Az előadások és a személyes beszélgetések tanulsága egyértelmű: a mesterséges intelligencia térnyerése új kihívásokat és lehetőségeket hoz a múzeumi világ számára. A technológia alkalmazása azonban csak akkor válhat valódi értékké, ha a szakmai hitelesség, az etikai szempontok és a látogatók iránti felelősség továbbra is meghatározó szerepet kap.