Március közepén ismét különleges vendéget köszönthettünk a múzeumban. Ieva Simkonytė litván tértervező és történetmesélő szakember érkezett hozzánk az Erasmus+ program keretében. Az inspiráló találkozás középpontjában a traumatikus történetek feldolgozásának lehetőségei, a fogyatékkal élők múzeumi bevonásának fontossága, valamint a fenntartható kiállítástervezés kérdései álltak.
Hogyan lehet a múlt történeteit úgy bemutatni, hogy azok a jelenben is érvényesek legyenek? Hogyan szólíthatja meg legjobban a látogatót egy történet? Ezek napjainkban alapvető kérdések a múzeumi kiállítástervezésben. Ebben a munkában pedig egyre fontosabb szerepet kapnak azok a szakemberek, akik a történetmesélés erejével a kiállításokat élménnyé, valódi kapcsolódási ponttá alakítják. Ilyen alkotó Ieva Simkonytė is, aki tértervezőként és történetmesélőként dolgozik múzeumokkal és kulturális intézményekkel szerte Európában. A litván szakértő háromnapos itt-tartózkodásába a március 15-i nemzeti ünnep is beleesett, utolsó napján pedig interjút is készítettünk vele, amelyből kiderült, hogyan inspirálták egymást a háromnapos műhelymunka során a Skanzen kollégáival.
Élő múzeum, élő közösség
Amikor arról kérdeztük, mi fogta meg leginkább a szentendrei Skanzenben, egyértelműen a nemzeti ünnepet emelte ki: „Nagyon jó volt látni a múzeumot élesben, az ünnepi forgataggal, programelemekkel együtt” – fogalmazott. Emellett a különböző kiállítások közül az erdélyi témájú tárlatokat is megemlítette – úgy látja, hogy a Skanzen széles tematikai spektrumban gondolkodik, és egyszerre többféle történetet is képes bemutatni.
A szakmai találkozások is legalább ennyire fontosak voltak számára: a múzeum munkatársaival folytatott beszélgetések új ötletekkel és megközelítésekkel gazdagították.
Különösen inspirálónak találta a múzeum outreach (kiterjesztett szerepvállalás) programjait. A fogyatékkal, valamint a demenciával élők számára szervezett események jól mutatják, hogy a múzeumok ma már nemcsak bemutatnak, hanem aktívan kapcsolódnak különböző közösségekhez. Ez a terület Ievát személyesen is foglalkoztatja. Munkája során nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kiállítások nyitottabbak és befogadóbbak legyenek, valamint különböző igényekhez is alkalmazkodjanak. A Skanzenben látott példák megerősítették abban, hogy ez az irány nemcsak társadalmilag nélkülözhetetlen kezdeményezés, hanem működőképes gyakorlat is.
„Nagyon inspiráló volt látni, hogy nálatok milyen sokféle és széles körű program létezik ezen a téren” – emelte ki az interjúban.
Szabadúszó tervezőként Ieva több intézménnyel dolgozik együtt, így számára a szakmai látogatások egyik legnagyobb értéke az inspiráció és a közös gondolkodás. Elmondása szerint egy-egy ötlet nem azonnal hasznosul, hanem „elraktározódik”, majd később, egy másik projektben jelenik meg. Ahogy fogalmaz: „a múzeumi hálózatok gyakran úgy működnek, ahogy a gondolatok vándorolnak, alakulnak, és új kontextusban születnek újjá.”
Hogyan lehet egy kiállítás fenntartható?
A szakértő a fenntarthatóság kérdésében is megosztotta velünk gondolatait. Mivel a Skanzen tematikus évei is ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódnak, kíváncsiak voltunk, hogyan gondolkodnak erről más országok múzeumi szakemberei.
Ahogy Ieva fogalmaz: „Egyre inkább foglalkoztat az a kérdés, hogy mi történik a kiállítás után. Tehát, ha például kiállítási elemeket tervezek, már előre gondolkodom azon, hogy a bontás után mi lesz a sorsuk: az installáció alkalmas-e arra, hogy bútorokat készítsek belőlük, fel lehet-e őket használni egy másik kiállításban, valamint hogy a múzeumban vagy a közösségben maradhatnak-e, már más funkcióban?”
A fenntarthatóságot különösen fontosnak tartja az ideiglenes kiállítások esetében, hiszen ezek gyakran csak néhány hónapig láthatóak. Az is fontos szempont, hogy a design ne legyen túlzottan specifikus, mert így később könnyebben újrahasznosítható.
Kihez szólnak napjainkban a múzeumok?
Egyik előadásában kifejtette, hogy a gyerekeknek szánt tartalmak gyakran minden korosztályt megszólítanak. Ebből adódik a kérdés: érdemes úgy megfogalmazni a történeteket, hogy egy ötéves is megértse? Erre Ieva árnyaltabb megoldást ajánl: véleménye szerint a tartalom egyszerre legyen érthető és hiteles, ne leegyszerűsített, hanem jól rétegzett.
A megszólítás kapcsán a mesterséges intelligencia szerepe is felmerült. Ieva ezzel kapcsolatban elmondta, hogy munkájában egyelőre csak kísérleti szinten jelenik meg a technológia. Lát benne lehetőséget, de véleménye szerint a túlhasznált vagy alacsony minőségű AI-tartalmak könnyen felismerhetők, ezért különösen fontos a tudatos és szakmailag megalapozott alkalmazás.
Közös sorsok, hasonló megküzdések
A Skanzenben folytatott szakmai párbeszédek során a fenntarthatóság és a látogató megszólítása mellett a nehéz, traumatikus történetek (nehéz örökség – Difficult Heritage a nemzetközi muzeológiában) feldolgozása is központi téma volt. A vitatott múlt, a történelmi konfliktusok és a migráció kérdései olyan közös pontokat jelentenek, amelyek különböző országokat és intézményeket köthetnek össze, és közös megoldásokra ösztönözhetnek.
A litván szakértőt az itt eltöltött három nap megerősítette abban, hogy a múzeumok ma már nem elszigetelt intézmények, hanem egy nemzetközi gondolkodási hálózat részei, így a lokális fejlődéshez is hozzájárulhatnak.
You must be logged in to post a comment.