A madarak énekét érezni is lehet

Február 24-ére esik Mátyás napja. Úgy tartja a mondás, hogy ekkor „Mátyás kiosztja a sípokat és kiengedi szűre ujjából a tavaszt”, vagyis ettől a naptól kezdve egyre többet hallhatunk madárszót. De vajon milyen eszközökkel tudjuk megmutatni a madarak énekét egy hallássérült csoportnak?

Számunkra kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás és a kultúrához való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása mindenkinek, ezért a Skanzen már több évtizede fogadja a különböző fogyatékossággal élő látogatói csoportokat. A kezdetek óta fontosnak tartottuk, hogy az egyenlő hozzáférés, az integrálás azáltal is megvalósuljon, hogy nem külön programokat hozunk létre a fogyatékossággal élők számára, hanem

mindenkinek ugyanazt a múzeumpedagógiai foglalkozáskínálatot tesszük elérhetővé.

Ennek során természetesen igazodnunk kell az egyes csoport igényeihez és képességeihez, ezért módszertanában másként zajlik egy látássérülteknek, egy átlagos ép csoportnak, és másként egy hallássérülteknek megtartott foglalkozás.

Februárban két alkalommal is hallássérült gyerekeknek tartottuk meg a Madarássz a Skanzenben! című foglalkozást, amely a múzeum területén élő és a népművészetben megjelenő gazdag madárvilágot ismerteti meg alaposabban a résztvevőkkel. A Hallássérültek Intézetéből érkező osztályokkal együtt a kísérőpedagógusok is tudnak jelelni, így ők képezik a hidat a múzeumpedagógus és a résztvevő gyerekek között a kommunikációban.

A hallássérült gyerekek szókincse kisebb, mint egy halló gyermeké,

hiszen ők közvetetten nem tudják gyarapítani azt, nekik minden szót külön meg kell tanulniuk. Annak érdekében, hogy a kommunikációs akadályokat könnyebb legyen leküzdeni és a tanulók szókincsét is bővítsük, előre kinyomtatott szókártyákat használunk. Bár a foglalkozáson vegyes korosztályú résztvevők voltak, mégis a felső tagozatosok számára is új szó volt a károg, kelepel, fütyül, turbékol, huhog és kopácsol. Ezeket a hangutánzó szavakat rögtön képileg is kötöttük egy-egy madárhoz. Egy nagy kijelzőn vetítettük le az egyes madarakat, ahol alaposan meg tudták figyelni, hogyan néznek ki, milyen a tollazatuk, csőrük. Emellett lehetőségük nyílt élőben is látni többet azok közül a madárfajok közül, amikről szó esett. Oktatóközpontunk nagy ablakai alkalmasak arra, hogy az épület körül lévő bokrokban és fákon megpihenő madarakat a gyerekek télen bentről a melegről figyelhessék meg.

Az egyes madarak hangját be is mutattuk a gyerekeknek. Némelyik madarat hegedűvel utánoztunk. Aki hallásmaradvánnyal rendelkezik, az a hallókészüléke segítségével hallhatta is, de mindenkinek lehetősége volt arra, hogy a hegedű testét megfogja és érezze, hogy másként rezeg ha a rigó fütyül és másként, ha a varjú károg, ezután pedig ők maguk is kézbe vehették a vonót, hogy egy-egy madarat „megszólaltassanak”. Többféle zajkeltőt is használtunk a foglalkozás során,

a mozdulatok és a rezgések által pedig sikerült a különböző madarak hangját mindenki számára hallhatóvá tenni.

Az agogoval vagy recés fadobbal remekül imitálhatjuk a károgó varjút, két fakanál ritmikus összeütésével a gólya kelepelését hallhatjuk, nyeles fadobot ütögetve pedig máris fakopáncsok vesznek körbe minket.

Az énekes madarak közül a széncinke és a rigó volt az, amit februárban is tömegesen láthatnak a gyerekek, ezért az ő hangjukat is szerettük volna megmutatni. A különböző madárénekeket először egy ritmusgyakorlattal eltapsoltuk, majd arra kértük a gyerekeket, hogy ezt a ritmust tartva fújják ki a levegőt, fütyüljenek, ha tudnak – a nagyothalló és siket gyerekek miatt pedig buborékfújót is adtunk a kezükbe, hogy vizualizálhassák a fütyülésük ritmusát.

A múzeum területén sok mátyásszajkó is él. A szajkók remekül utánozzák a környezetük hangját. Ezt pedig egy tükörjátékon keresztül mutattuk meg a gyerekeknek. A párok egymással szemközt fordultak és utánozták a társuk mozdulatait.

Az élő madarak mellett több, madarakhoz kapcsolódó tárgyat is bemutattunk a gyerekeknek, amikhez hasonlók az egyes kiállításainkban is megtalálhatóak. A tárgyakat a gyerekek csoportosították aszerint, hogy az madarat ábrázol (pl. dísztányér, hímzett falvédő, törülköző) vagy pedig „madárból készült” (libaszárny söprű, kenőtoll, párna stb.). Ezeket a  gyerekek nyugodtan kézbe vehették, közelebbről is megfigyelhették. Minden tárgynál egyesével tisztáztuk a funkcióját, hogy milyen anyagból készült, illetve milyen madárhoz kapcsolható.

A kommunikációs nehézségek miatt a hallássérült gyerekek figyelmét sokkal nehezebb hosszan lekötni,

ezért minél több aktivitás beépítésére van szükség egy foglalkozás során. Így a tárgyak megfigyelését egy mozgásos népi játék követte. A Mit csinálsz, te héja? játék során kiválasztunk egy héját és egy kotlóst vagy kakast, a többiek csibék lesznek. A csibék felsorakoznak a kotlós mögött, egymás derekába kapaszkodva. Egy rövid párbeszéd után a ragadozó madár és a kotlós között, a héja a sorban a legutolsó csibét próbálja meg elkapni, de a kotlós és a többi csibe a mozgásával próbál úgy igazodni, hogy a héjának ez ne sikerüljön. A gyerekek nagyon élvezték ezt a játékot, sokat nevettek, többször is újrajátszották.

A foglalkozás végén pedig mindenki egy gyapjúmadarat készíthetett magának. Természetesen a kisebbek még a foglalkozás alatt elkezdtek játszani vele, számukra játékszer lett, a nagyobbak viszont dísztárgynak, kedves emléknek vitték el magukkal.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a Hallássérültek Intézetének pedagógusaival szorosan együttműködünk, egy-egy program előtt egyeztetjük a foglalkozás részleteit, a tervezett tevékenységeket, ők pedig szakmai tanácsokkal látnak el bennünket. Egy-egy múzeumpedagógiai program így mindenki számára egy tanulási folyamatot jelent, a gyerekek új ismereteket szereznek az őket körülvevő világról, múltról és jelenről egyaránt, a velük érkező pedagógusok és mi múzeumpedagógusok pedig kölcsönösen tanulunk egymástól különböző módszereket, fejlesztjük a pedagógiai eszköztárunkat. Ezt a foglalkozást Kustánné Hegyi Füstös Ilona és Sztankovszky Varsány múzeumpedagógus kollégáimmal együtt tartottuk.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.