Természetvédelmi övezetben, műemlékvédett épületek között más a rendezvényszervezés, mint egy mesterséges miliőben a négy fal között. Egyszerre jelent korlátokat és kreativitást: nem szabad mindent, de mindig van valami, amit csak itt lehet. Mégis, mindig van rá mód, hogy valamit átadhassunk abból a kulturális tudásból, amit a múzeum közvetít – még akkor is, ha csak egy délelőtti csapatépítő játékról van szó. A Skanzen egyik rendezvényekért felelős munkatársával, Róna Krisztával beszélgettünk arról, hogyan értékesítjük mi a múzeumot rendezvényhelyszínként.
Mivel foglalkozol pontosan a múzeumban?
Jórészt olyan felnőtteknek szóló programokat csinálok, amik nem a hagyományos értelemben vett látogatóknak szólnak. Ez egy elég széles merítés, hiszen beleférnek a céges csapatépítők, a céges családi napok, legyenek azok tíz-húsz, vagy akár 12-13.000 fős rendezvények. Aztán a turisztikai látogatások különböző utazási irodáktól, baráti köröktől, nyugdíjas csoportoktól, és elég sok mostanában a megkeresés a különböző oktatási intézmények pedagógusköreitől is. Nincsenek sablonok: minden egyes ajánlatkérő, ami beérkezik, külön munkát igényel. Kicsit pszichológusi munka is, mert minden megrendelő a saját programját érzi a legfontosabbnak, és ahogy közeledünk a rendezvényhez, nagyon sok levélváltás, telefon, rengeteg egyeztetés történik. Mérni nem tudom, de bízom benne, hogy akik a megrendelt programokon itt voltak, és jól érezték magukat, azok egyéni látogatóként visszatérnek hozzánk és a jó hírünket viszik.
Most már több mint egy évtizede dolgozol itt. Miben más a rendezvényszervezés egy múzeumban, mint máshol?
A múzeum olyan szempontból más, hogy a rendezvények kivitelezése gyakorlatilag 100%-ig a rendezvényszervező feladata. Megérkezik az ajánlatkérő, amire én elküldök egy ajánlatot, amit vagy elfogadnak, vagy nem, sok helyszínbejárás követi ezt, majd kimegy a végleges ajánlat költségvetéssel, amit folyamatosan figyelni kell, aztán jön a szerződés-aláírás, végül a végszámla előkészítése. Ebből a szempontból a múzeumi rendezvényszervezés hasonlít egy ügynökségben való munkára. Elvégeztem a pénzügyi és számviteli főiskolát is, ennek azért elég sok hasznát veszem ilyenkor.
Itt ülünk egy szabadtéri múzeumban, egy teljesen egyedi környezetben: egy természetvédelmi övezet 60 hektáros területén, most is éppen kiállítási épületek vesznek körül, és ez a helyszíne a rendezvényeknek is. Biztosan sok mindenre felkészítettek az egyetemen és a főiskolán, és sok tapasztalatot szereztél egyéb munkahelyeken is, de bizonyára van olyan is, amire ez a hely tanított meg.
Korábban szerveztem rendezvényeket szabadtéren, meg zárt helyszínen is, de nem olyan helyen, ahol a szabad térben műemlékvédett épületek vannak olyan műtárgyakkal, amelyeknek az értéke gyakorlatilag megfizethetetlen. Amikor idekerültem a múzeumba, elég szigorú elvárás volt, hogy szakmailag felkészültek legyünk. Szakmai vezetéseken vettünk részt, és meg is kellett tanulnunk a múzeumot. Másrészt ez egy széles spektrumú munkakör. Annak idején, amikor csapatban dolgoztam, a munka konkrét feladatkörökre volt leosztva. Itt a tevékenységem sokrétű és nagyfokú önállósággal végezhetem.
Milyen szempontokat kell érvényesítenetek a múzeum adottságaiból fakadóan? Hol húzzátok meg a határvonalat a „kommersz” és a „nem kommersz” igények között?
Nagyon sokszor van az, főleg céges rendezvényeknél, hogy gyakorlatilag fogalmuk sincs, hova jönnek. Az ügynökség lekér egy rendezvényidőpontot különböző paraméterekkel, és nehezen érti meg azt, hogy itt az adott területen nem csinálhat bizonyos dolgokat, mert itt műtárgyak vannak, és például a szalmatetős házak miatt nincs lehetőség tűzijátékra. Nekünk pedig szigorú szabályok szerint kell, hogy védjük a ránk bízott értékeket. Az első és legfontosabb dolog, hogy soha nem mondjuk azt, hogy „nem”. Nem mondjuk azt, hogy ne hozzon ugrálóvárat, hanem próbálunk egy alternatívát adni, hiszen ugrálóvárat bárhol fel lehet állítani, de szalmabálák között ugrálni azért nem mindenhol lehet.
Nekem az a tapasztalatom, hogy az a megrendelő, amelyik túllép azon, hogy emailváltásban vagyunk, és meg tudok vele egy kommunikációs csatornát nyitni akár egy telefonon keresztül, akár egy személyes helyszínbejárással, azzal már nyert ügyünk van. Hatalmas sláger az arcfestés most a gyerekek körében, minden rendezvényen azért könyörögnek, hogy legyen arcfestés. Erre azt mondjuk, hogy rendben, legyen arcfestés, de pillangók meg szupermenek helyett használjuk mondjuk a matyó hímzés motívumait. És ezekkel nagyrészt meg lehet győzni a megrendelőket.
Tehát megpróbáljátok a múzeumi értékközvetítést valamilyen formában belecsempészni az ajánlatokba…
Igen!
Tudsz erre még példákat mondani?
Nagyon nagy sláger most például az újrahasznosítás és a környezettudatos életmód. Annak a paraszti kultúrának, amelyet a múzeum is bemutat, azaz a két-háromszáz évvel ezelőtt élő embereknek az volt a játék, amit a ház körül találtak. És mit találtak a ház körül? Mindazt, ami akár az élelmiszer-feldolgozásból, akár a mezőgazdaságból visszamaradt, mint például a csuhé, az ott maradt szalma. Ezzel jól meg lehet fogni a mai világban az embereket és jól „el lehet adni” azokat a programokat, amikben mi jók vagyunk.
Azt szoktam mondani a megrendelőnek, hogy ha eldöntötte már, hogy ide akar jönni, akkor tényleg engedje el azokat a dolgokat, amiket mindenhol lehet csinálni. Használjuk ki azokat a lehetőségeit a múzeumnak, amiket más hely nem tud. Legyen tárlatvezetés. Ha mozgással szeretné kombinálni, legyen biciklis tárlatvezetés. Játsszunk játékokat, mert fontos a sport, de akkor ne feltétlenül kispályás foci legyen, hanem tanuljanak meg métázni. A karikahajtás meg a mocsárjárás ugyanolyan jó lehet egy csapatvetélkedőben egy családi napon, mint mondjuk egy élő csocsó. Ez egyébként gyakran okoz diszkomfortérzetet például a rendezvényszervező cégeknek, akik ugyanazokat kérik, mert
itt teljesen más dolgokat lehet csinálni, mint egy „sima” szabadtéren.
Ilyenkor az a feladat, hogy meggyőzzük őket, hogy a mai ember akkor is jól tudja magát érezni nyolc-tíz órában, hogy ha közben nem nyomogat kütyüket, nem GPS-szel közlekedik a múzeumban, hanem felül a Skanzen Vonatra. Ha ez sikerül, akkor hatalmas élményekkel mennek innen el.
Nagyon befutott az utóbbi években a Skanzen egyik-másik helyszíne azok számára, akik romantikus, vidékies hangulatú esküvőt szeretnének. Milyen trendeket érzékeltek még újabban? Mi az, amit ismernek és keresnek?
Igen, az esküvőknél most a vintage hangulatú pajtaesküvők nagyon látványosak, szinte az egész évünk be van táblázva ilyenekből. Most a csapatépítőknek van nagy divatja, és azok a cégek, akik fontosnak tartják a csapatépítőt, már voltak mindenhol. A Rejtélyek a Skanzenben című nyomozós játékunk viszont egy abszolút kuriózum számukra is, erre most például nagy a kereslet. De ugyanúgy szeretik az általunk „népi akadályversenynek” hívott csapatépítést. A mi szempontunkból – azaz az ismeretátadás szempontjából – ennél az a legfontosabb, hogy ahhoz, hogy meg tudják oldani a feladatokat, be kell menniük a házakba. Igy akarva-akaratlanul az itt töltött idő alatt néhány tájegységet nagyon alaposan megismernek. Ezekbe bele szoktunk tenni azért különböző aktivitásokat, olyanokat, amik a múzeum erősségét jelentik – lehet gyertyát mártani, savanyúságot készíteni, fatehenet fejni, gyöngyöt fűzni. A másik nagy sláger a gasztronómia, mi ebben próbálunk most fejlődni. A vajköpülés, kenyérdagasztás, süteménysütés – nem csak nőknek, férfiaknak is – nagyon kedvelt programok. A leánybúcsúk is kezdtek erősen átértékelődni az utóbbi időben.
Már nem csak arról szól egy leánybúcsú, hogy elmegyünk bulizni és petrezselymet árulunk a Váci utcában.
Óriási az érdeklődés most az úgynevezett „asszonyfaragó” leánybúcsú-programcsomagunkra, amit három éve alakítottak ki a munkatársaim. Arról szól, hogy a komaasszony megtanítja az ifjú menyasszonynak azokat a ház körüli fontos teendőket, amikkel az urát „boldogabbá tudja tenni”. Magának a programcsomagnak is nő a jelentősége. Igénylik azt, hogy készen kapjanak csomagokat. Ne nekik kelljen kitalálni, mi kerüljön bele, hanem csak rá kelljen bólintani.
Érzékelsz-e változást mondjuk egy-egy adott programtípuson belül? Igaz, hogy a fogyasztói igények egyre inkább eltolódnak az aktívabb tevékenységek felé?
Igen, én ezt a családi napokon látom a legjobban. Míg régen megfelelt az, hogy kapnak egy területet, ahol vannak különböző kézműves tevékenységek és ott beszélgethetnek – és aki akar, gyertyát márt, aki akar, mézeskalácsot díszít vagy rongybabát készít -, most azt várja el az ügynökség vagy a megrendelő cég, hogy be legyen osztva minden perc. A reggelitől a távozásig. Családi vetélkedő, kézműves tevékenység, ebéd, meseprogram… Az a fajta lazaság, ami arról szólt, hogy „érezzük magunkat jól” vagy, hogy „kinn vagyunk a Skanzenben a jó levegőn”, teljesen elmúlt. Amire feltétlenül nemet szoktunk mondani, az a családi programoknak az a fajtája, amit egyre többen kérnek, hogy a felnőtteknek legyen egy csapatépítő, míg a gyerekeket valahol máshol lefoglaljuk valami mással. Ez nem családi nap, a családi nap arról szól, hogy a gyerek és a felnőtt együtt csinálja, amit csinál. De az is fontos, hogy a céges családi nap résztvevői a saját kollégáikkal is tudjanak beszélgetni kötetlenül. Ezért szoktuk javasolni a cégeknek, hogy erre is hagyjanak időt. Tehát nagy kihívás ebben a nagyon-nagyon pörgős világban elérni azt, hogy ha már ide kijöttek, itt jól érezzék magukat, és egy picit lelassítsanak.
Van olyan az elmúlt évekből, amire kifejezetten büszke vagy?
A protokollrendezvényekre. Ezeken általában néhány fős magasrangú delegáció és a kísérők vesznek részt. Itt volt például Károly herceg magánlátogatása, ami egy hatalmas élmény volt. Azt az utasítást kaptuk, hogy szorosan tartsuk az időt, de annyira jól érezte magát, hogy nem akart hazamenni. Nagyon érdekes egyébként, hogy még 11-12 éves koromban jártam ide napközis táborba – bár akkor még nem Heted7 Tábornak hívták -, és én erre ugyan nem emlékszem, de édesanyám mesélte, hogy amikor hazamentem onnan, azt mondtam, hogy én a Skanzenben fogok dolgozni, ha nagy leszek.
Mi az, ami a munkád szempontjából erőssége a Skanzennek?
Én imádom, amit csinálok, imádom a megrendelőket, imádom a környezetet, most egy nagyon jó csapat vesz körül, akikkel tényleg nagyon jó együtt dolgozni – én szerelmes vagyok a múzeumba! Az összes hibájával, problémájával együtt. Emellett a Skanzen egy maximálisan családbarát munkahely, amit háromgyerekes anyukaként nagyon értékelek. Nagyon szeretek tárlatot vezetni. Vagy amikor megérkezik egy 150 fős csoport családi napra, akik előtte egy teljesen más helyszínen voltak, és miután hetekig készítettem fel őket arra, hogy milyen jó hely lesz a Skanzen, és az ezen a napon célba ér… Annál nincs jobb.
Róna Kriszta
Művelődési menedzser szakon végzett, majd pénzügyi és számviteli főiskolán is szerzett képesítést. Az egyetemen már a hallgatói önkormányzaton keresztül bekapcsolódott nagyobb volumenű rendezvények szervezésébe, többek között a több száz fős gólyatábor nappali programjaiért volt felelős. Egyetemistaként részt vett az időközben híressé vált több napos fesztivál, a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) elindításában. Később dolgozott utazási irodában, vezetett panziót és művelődési házat. A Skanzenben több mint tíz éve dolgozik rendezényszervezőként.
SKANZENBLOG 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!