Kinek az íz, kinek a hang, kinek az illat…

– Így segítünk demenciával élőknek a Skanzen foglalkozásain.

Vajon miért is jöttem ki a konyhába..? Hová is tettem a szemüvegemet..? Jajj, épp az a szó nem jut eszembe… Kivel ne fordult volna már elő, hogy elfelejtett valamit. Talán ezért is vagyunk hajlamosak könnyedén átlépni a memóriaproblémák felett, pedig nagyon is oda kellene figyelnünk ezekre az apró jelekre. 

De mi is az a demencia? A szó egy gyűjtőfogalom, nem egy konkrét betegséget jelöl, hanem egy tünetcsoport összefoglaló neve, amikor az agy működésében zavar jön létre és emiatt a rövidtávú memória és az emlékezés képessége romlik. Sajnos az agysejtek elhalása nem visszafordítható folyamat, azonban ha idejében felismerjük a betegséget, akkor az lassítható, szinten tartható.

A Skanzenben elindított speciális Demencia Program ezt célozza. A rövidtávú memória sérülése hamar fellép a demenciával élő embereknél,

a hosszú távú memória ezzel szemben jól elraktározott kincsként még hozzáférhető.

Éppen ezért a Skanzenben a Demencia Programon résztvevők gyermekkorát, fiatalságuk időszakát elevenítjük fel. A demencia nem természetes velejárója az öregedésnek, ugyanakkor idősek között nagyobb arányban találkozhatunk ezzel a betegséggel. A programon résztvevők átlagéletkora 70-90 év között mozog, így ők az 1950-’60-as években voltak fiatalok. 

A múzeum Ásványrárói lakóházának berendezése is ezt az érát idézi. A bútorok, a tárgyak, sőt, a programot vezető múzeumpedagógusok ruhái is mind ebbe az időszakba repítenek vissza minket az időben. A Kádár-korszakban elérhető háztartási cikkek, divatáruk lényegében egységesítették a vidéki és városi otthonok berendezését, így ugyanazokat az eszközöket használhatjuk a falusi és városi környezetben felnőtt embereknél, ha gyermekkorukat szeretnénk felidézni. Hiszen minden konyhában ugyanolyan bádog cukortartó volt, mindenki Bonyhádi zománcos edényeket használt és minden háziasszonynak volt otthonkája is. Mivel a közelmúlt tárgyairól van szó, ezért ezek könnyen gyűjthetőek, sőt biztos vagyok benne, hogy a kor lenyomatát őrző emléktárgyak még sokak otthonában is fellelhetőek. Ha ezekből akár csak egyet-egyet veszünk elő, az máris segít a memória stimulálásában. 

A Skanzen az első olyan magyarországi múzeum, amelynek célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a demenciára, és arra a módszerre, amivel széles körben javítható a demenciával élő emberek életminősége.

A Skanzen különlegessége, hogy ezeket a tárgyakat nem emeljük ki a saját idejükből és környezetükből, eredeti miliőjükben maradnak. Így annak, aki ebben a korszakban nőtt fel, az otthonosság érzetét adják, ami nyugodt, ismerős atmoszférát teremt, a résztvevők pedig ennélfogva sokkal magabiztosabban és rutinosabban mozognak benne, mint egy modern, de számukra „időben-nem releváns”, idegen környezetben.

Egy-egy programon nem csupán az idős, demenciával élő emberek vesznek részt, hanem gondozóik, hozzátartozóik is szerves részesei annak. Általában egy-két generáció különbség van a kísérők és a betegek között, ezért a program segítséget nyújt az intergenerációs kommunikációban is. Nagyon fontos, hogy a kísérőket is bekapcsoljuk a beszélgetésekbe, tevékenységekbe, hiszen így

megtapasztalhatják, hogy milyen az, amikor „valaki ismét a régi”, amikor újra önmagára talál.

Nagyon jó érzés látni, ahogy a bizonytalan, zárkózott emberek szinte kivirulnak és mosolyognak, mentálisan, sőt, sok esetben fizikailag is újra erőre kapnak. 

Minden alkalommal egy központi téma köré építjük fel az adott Demencia Programot. Lehet egyházi ünnephez kötődő (pl. húsvéti, adventi), a május 1-i ünnepségeket, az úttörőtáborokat megelevenítő alkalom, nyaralás, anyák napjára való készülődés, tavaszi nagytakarítás, vagy téli disznótor, a felvethető témák száma a végtelennel egyenlő.

A téma kijelölése elsősorban a programot vezető múzeumpedagógusokat segíti abban, hogy milyen tárgykészlettel egészítsék ki a szoba berendezését. Fontos, hogy egyszerre ne legyen túl sok minden az alap berendezésen túl a szobában. Ha egyszerre csak egy-egy dologra fókuszálunk, akkor sokkal eredményesebbek lehetünk, ugyanakkor jó, ha kéznél van minden. A programok teljesen rugalmasak, így ha a résztvevők eltérnek az általunk eltervezett beszélgetéstől, az sem baj, de jó, ha tudunk kapcsolódni valamiként az újonnan felvetett témához is.

Bár a múzeum XX. századi gyűjteménye elég széles spektrumon mozog, természetesen mi sem rendelkezünk minden tárggyal, ami erre a korszakra jellemző volt. Ilyen esetekben a tárgyakat kiválthatjuk fényképekkel. Szabadon felhasználható, online archívumokból letölthető fényképeket válogattunk össze a különböző témákhoz, így a karácsonyfa alatt állók családi fotói vagy a hóembert építő gyerekek fényképei egy üres szaloncukros dobozban pihennek, a nyári csónakázást és strandolást megörökítő darabok pedig egy jellegzetes műbőr fényképalbumba rendezve várják, hogy újra és újra kézbe vegyük őket.

Minden Demencia Programon úgy fogadjuk a résztvevőket, mint akik vendégségbe érkeznek hozzánk. Ez tulajdonképpen nem is áll messze a valóságtól, hiszen ők is és a kísérőik is kiszakadnak egy kicsit a hétköznapokból és egy különleges élményben van részük. Közösen beszélgetünk a kedves emlékekről egy pohár Bambi mellett,

együtt nevetünk, mikor előkerül a Kossuth cigaretta és elmesélik az első titkos „bagózós” élményeiket,

és bizony mindenki mosolyog aközben, amikor együtt énekeljük azokat a slágereket, dalokat, amiket jóllehet évtizedek óta nem hallottak, de kinyomtatott és felnagyított dalszöveggel a kezünkben már nem csak a refrén jut eszünkbe. Ha előzetes háttérinformációt kapunk a résztvevőkről, akkor személyre szabottabbá tudjuk tenni a programot, ami hatványozottan segít majd a pozitív élmények felidézésében; így be tudunk építeni olyan elemeket, tevékenységeket, amik kifejezetten ahhoz az egyénhez kötődnek (pl. így került sor egyik alkalommal szamáretetésre vagy vadvirágból való csokor kötésére).

Minél közelebb tudjuk hozni fizikailag a múltat, annál élesebbek lesznek a jelenben az emlékek

– ezt pedig úgy tudjuk elérni, ha mindenhez szabadon hozzáférhetnek a résztvevők. Mivel a különböző emlékek más-más módon raktározódnak és a demencia is mindenkinél másként jelentkezik, ezért a memória stimulálásánál fontos, hogy minden érzékszervet bevonjunk a program alatt, hiszen lesz, akinél a tapintás, másoknál a látvány, megint másoknál az ízek, a hangok, vagy épp az illatok azok, amik a leginkább alkalmasak arra, hogy élményeket, emlékeket idézzenek fel.

Szeretnénk, ha ezzel a különleges programmal minél többen találkoznának, ezért a kifejezetten demenciával élő résztvevőknek tartott alkalmak mellett lehetőséget biztosítunk minden érdeklődő számára – akár hozzátartozó, akár szakember (idősgondozásban dolgozó, egészségügyi vagy múzeumi) -, hogy ellátogasson hozzánk és megismerje a Demencia Program módszertanát.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Skanzenben 2019. szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapján is, amikor ehhez a betegséghez kapcsolódó programokkal várjuk látogatóinkat.

Bővebb információt a Demencia Programról a kramlik.marta@skanzen.hu emailcímen nyújtunk.

Az archív fotók forrása: fortepan.hu

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.