„A lámpás én vagyok” – Tanárok Éjszakáka a Skanzenben

Idén októberben egy napra ismét a pedagógusok körül forog a világ. Hogyan jutottunk el eddig a rendhagyó programig, hogyan kell elképzelni az eddigi alkalmakat és milyen tapasztalatokat vihettek haza az elmúlt években a pedagógusok?

„Egy húron pendülünk” – mondhatják a pedagógusok és a múzeumpedagógusok, ha közös céljukat, a gyerekek észbeli, élménybeli gyarapodását, előbbre jutását, jó közérzetét vesszük alapul. A múzeumpedagógusnak azért könnyebb a dolga, mert kötetlenebb, informális módszerekhez folyamodhat, nem kell megküzdenie a tanórai korlátokkal, a teljesítményorientált értékeléssel, viszont először találkozik a gyerekekkel. A pedagógus pedig olyan szokatlan, izgalmas múzeumi közegben lehet együtt tanítványaival, ahol ő maga is inspirálódhat, új helyzetben, újabb oldaláról ismerheti meg csoportját.

Hogyan támogatjuk a pedagógusok munkáját?

Évtizedek óta sikeresen együttműködünk, konzultálunk minden korosztály pedagógusaival, akár megrendelt foglalkozásokról, akár a Skanzenben rendezett szakmai napokról, projektekről, továbbképzésekről van szó. Tartottunk már képzéseket tábori keretek között (az elsőt 1993-ban, bentlakásos táborban), akkreditált formában, szakmai munkaközösségeknek, illetve tantestületeknek. Szerveztünk témanapokat, kirándulásuk színesítésére, mert sokan ráébredtek arra, hogy a paraszti élettel való ismerkedés tantervbe építése mennyire fontos a gyerekeknek a tapasztalatszerzésben. „Van új a Nap alatt...” – Megérett a helyzet, hogy olyan alkalmat teremtsünk, ahol

maga a pedagógus kerül a középpontba érzékenységével, emberi esendőségével, speciális tudásával, kérdéseivel, módszeréhségével – ahol érzi, nincs egyedül problémáival.

A hetedik éve meghirdetett rendkívüli alkalom más, mint az előzőek. Ilyenkor a tanár a saját egyéniségének megfelelően választhat témát, a saját igényei szerint, most Ő a legfontosabb nekünk.

A Tanárok Napja rendhagyó program

A legjobbkor (2013-ban) indult útjára – az akkori nevén – Múzeumok Országos Képzési Központja (MOKK) által indított szakmai programsorozat, amit azóta a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a Skanzen is megtart minden évben. A Gárdonyi-idézettel fémjelzett „A lámpás én vagyok” program-kategória pedagógusoknak szól. Ennek keretében szervezzük meg évről évre a Tanárok Napját.

A TANÁROK NAPJA az a rendhagyó program, mellyel az óvodásokkal, általános- és középiskolásokkal foglalkozó szakemberek vagy egyetemi hallgatók emberileg és módszertanilag feltöltődhetnek.

Ezeken az összejöveteleken a falusi házak között, hiteles környezetben az aktuális témánknak megfelelő megvilágításban ismerkedhetnek a furfangos paraszti észjárással, ami a leleményességen alapszik. A rendszerint délutántól estig tartó program elején önálló felfedezőúton hangolódhatnak rá a későbbi szekciók témáira, ahol a meghívott szakemberek meghökkentő, érdekes, egyszerű módszereket mutatnak be, vagy ahol gyakorlati foglalkozás az erőpróba az egyéni képességek kibontakoztatásához. A pedagógusok tanítással és neveléssel kapcsolatos aktuális kérdéseire keresik a választ közösen, interaktívan bekapcsolódva, modellezve, beszélgetve, tevékenyen.

Valódi szellemi alkotóközösséggé válik ilyenkor az egymásnak addig idegen közönség.

A házakat megtöltik élettel, és kortárs gondolatokkal, egymás véleményét megismerik, megfontolják. Természetesen a „színfalak mögött” ott lebeg mindvégig a diák, a tanítvány alakja, akiben a résztvevő szeretné ébren tartani a tudásvágyat, akit szeretne képességeihez mérten fejleszteni, aki körül általában az ő gondolatai forognak.

„Roppant ötletes, egyszerű, de nagyon fejlesztő társas játékokat ismertem meg, és olyan házfalat készíthettem, ami eszembe se jutott volna, de a gyerekek kézügyességét szeretném fejleszteni vele.”  (Egy pedagógus beszámolójából)

„Az okosság sötétben is világít…” Hiába van vége a hétnek, a tanításnak, ezeken a péntek délutánokon, amikor már hamar sötétedik, utazástól nem tartva, fáradtságot nem kímélve többen is visszatérnek évről évre, hogy megmerítkezzenek abban a hangulatban, amit egy ilyen program jelent. Ők már tudják, hogy az itt szerzett élményeknek, tapasztalatoknak hasznát látják otthoni munkájuk során is. A megfogalmazódott kérdésekre nincs receptszerű válasz. A reflexiók, egyéni megoldások a válaszok tárházát kínálják. Ilyenkor egymástól tanulunk.

Mivel foglalkoztunk az eddigi alkalmakon?

• Az elmúlt években volt, hogy „Családlátogató tanösvényre” léptünk az „üzenő füzet” iránymutatása szerint haladva házról-házra, családról-családra, akár csak valaha a családlátogató pedagógusok, hogy megismerjék tanítványaik családi hátterét, egyeztessenek a szülőkkel a gyerek közös nevelését illetőleg. A petróleumlámpák, gyertyák imbolygó fényében bizalmas közelségbe kerülhettek a „családlátogató” mai pedagógusok egymással és a megelevenített „családtagokkal” is. Külső kollégáink, múzeumpedagógusaink szereplőkként modelleztek valahai családi élethelyzeteket, melyek problémái tetten érhetők mai életünkben is. Megértést tanúsítottak, és tanácsot adtak a párválasztás előtt álló, fonóbeli lányoknak, a beteg gyermekét ápoló, egyedülálló, aggódó anyának, a summás családjának, vagy akár a ’80-as évek pedagógus házaspárjának, akik felvállalták egy fogyatékkal élő fiatal felkarolását is. A sarkított helyzetekben katartikus élményben részesültek a jelenlévők.

• Az Én Tankönyvem napon Pósa Lajos bácsi nyomdokain haladva „az éjt nappallá tévő” óvodai és iskolai pedagógusok rádöbbentek, hogy a tanköltészetéről híres gyermekirodalom megteremtője milyen kiváló, játékos módszert alkalmazott, amikor a rímekbe szedett ismeretekkel a memorizálást megkönnyítette. Terítékre kerültek korunk tankönyv-kérdései is, mikor milyen mértékben kell, szabad és tanácsos a tankönyv anyagát beépíteni a tanításba. Milyen szöveg és illusztráció kerüljön a tankönyvekbe? Egyáltalán, a mai diákok milyen mértékben használják a nyomtatott tankönyvet a digitális lehetőségekhez mérten?

• A pedagógusok sorsközösségét az Egy kenyéren élünk alkalom híven kifejezte – nem csak a cudar, esős időjárás okán -, hiszen a hasonló gondokkal küzdők jól megértik egymást. Ekkor tevőlegesen is beavattuk a résztvevőket legalapvetőbb táplálékunk, a kenyér elkészítéséhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásainkba. A malomban a molnár életével ismerkedhettek meg, a fáradságos kézi malommal történő őrlést, a kemence mellett pedig a dagasztást, sütést is kipróbálták, akár csak a megrendelhető múzeumpedagógiai foglalkozásokon a diákok. Korunk egyik fontos kérdésköre az egészséges táplálkozás került az est középpontjába.

• Az árvíz sújtotta térségek lakóinak ma is meg kell küzdeniük a hirtelen meneküléssel, el kell dönteniük, mi a legfontosabb, amit magukkal kell vinniük. A Valamit visz a víz programján a víz haszna, jelentőssége, megbecsülése, veszélyei, tisztelete a szomszédasszonyok perlekedésekor sajátos humoron keresztül vált világossá. A pogány hitvilágban gyökerező és a szakrális világban tovább élő hiedelmek, elfeledett szimbólumok újra jelentést nyertek, értelmet kaptak, szokatlan megközelítést jelentettek.

• Az ajtó nyitva áll?! – a múzeumpedagógusok „ajtónyitó tudománya” (a Skanzenben alkalmazott módszereink), pszichoterápiás módszerekként mutatkoztak be. Saját nyitottságunk és a zárkózott gyerekhez vezető ajtó megnyitásához a legkülönfélébb területekről hívott szakemberek adták kezünkbe a kulcsot. A bábterápia, az agresszió-, és konfliktuskezelés, a traumás élmények feldolgozásának módozatai, a kiégés ellen gyakorolt „kelj fel Jancsi” módszer elől is fellebbentettük a fátylat.

• A Mesterek oskolája rendhagyó önképzési és egyben önkifejezési alkalom is volt. A program során olyan tettre kész nyugdíjas pedagógusok tartottak kihelyezett múzeumi órát, akik felhalmozódott élettapasztalatukat, jól bevált módszereiket szívesen átadták a falusi házak között a következő nemzedéknek. Ekkor a fa és a fény mint a természet részei és mint mesterséges környezetünk alkotóelemei egyaránt szerepet kaptak. A természettudományos, és drámapedagógiai megközelítés jól kiegészítette a megelőző kézműves foglalkozásokat. A napot a tábortűznél sütött szalonna mellett, a tűz melegénél, fényénél összegzett tanulságok koronázták meg.

„Az árvíz elől menekülés, a megjelölt tárgyak keresése, felismerése, tudatosítása jó módszertan. A szabadasszociáció a találkozáskor az árvízre vonatkozóan tökéletes ismerkedés, ráhangolódás volt. Óvodapedagógus szemmel nézve az estét csupa ötlet, játék, továbbgondolás volt részemről. “ (Egy pedagógus beszámolójából)

„Kerek a világ” – az idei alkalomról

Az időkereket visszaforgatva, a közelgő, idei Észkerék-forgató Tanárok Napját október 4-én tartjuk. A 7. alkalommal is a pedagógus körül forog a világ.  Őt állítjuk a fókuszba, aki néha „bepörög”, akinek „elgurul a gyógyszere”, aki a saját „mókuskerekében forog”, de „kerek jókedve kerekedik” nálunk. Most a legősibb találmány, a kerék nyomába eredünk. Önállóan nyomozhatnak a csigás emelő, a fogaskerék, a fazekas korong vagy a szekér után. Kerékpárra pattanva „Malomkerék túrán” vehetnek részt, majd a kortárs „felfedezőktől” a speciális fejlesztés, a tehetséggondozás, és a természettudományok élménydús feldolgozásáról meríthetnek szakmai ötleteket a helyszíneken. Felejthetetlen élményekre, kollégákkal folytatott kötetlen beszélgetésre, tapasztalatcserére, gyakorlati megoldásokra számítsanak. A terített „kerekasztal” mellett, pedig kikerekedett szemmel gömbölyödhetnek a csemegéktől.

„Nagyon érdekes, szeretettel teli és felemelő érzés volt “lámpásnak” érezni magunkat, mely lehet, hogy néha a sok nehézség közepette csak kisebb lánggal, de jó tudni és érezni, hogy minden körülmények között világít.”

Az idei Tanárok Napja részletes programja itt található.

A Tanárok Napja Facebook-eseménye pedig itt.

A program ingyenes! Érdeklődő középiskolásokat is szeretettel várunk.

A program házi- és ötletgazdája Kustánné Hegyi-Füstös Ilona, aki a cikk közzétételével egyidőben Múzeumpedagógiai Életműdíjat vehetett át.