2019 augusztusában az Egyesült Államok Külügyminisztériumának csereprogramjában – The International Visitor Leadership Program (IVLP) – vettem részt, és jutottam el Colonial Williamsburgbe.
Colonial Williamsburg az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legjelentősebb szabadtéri, “living History” múzeuma.
Virginia volt az USA első megtelepedett angol kolóniája 1607-ben, melynek fővárosa 1699-től Williamsburg volt. Így Colonial Williamsburg az Egyesült Államok történetének egyik igen fontos települése, hiszen az alapítóatyák is jártak azokban az utcákban, amelyek ma a múzeum épületei előtt húzódnak.
A több mint 120 hektáros területen elterülő épületegyüttes több száz eredeti, helyreállított, illetve az eredeti alapokra rekonstruált épületet foglal magába.
A múzeum érdekessége, hogy Williamsburg városának szerves részét képezi,
a városrész néhány utcáját érinti, amelyben vannak múzeumi épületek, éttermek, boltok, műhelyek, szállodák, magánházak egyaránt.
Az alapítványi tulajdonban lévő múzeum története a 20. század elejére nyúlik vissza. Az 1920-as években több helyi szervezet W.A.R. Goodwin tiszteletes vezetésével elhatározta, hogy Williamsburg történeti örökségét megőrzik, és létrehoznak egy speciális múzeumot. Az ügyet felkarolta a milliomos Rockefeller család is, John D. Rockefeller Jr. és felesége Abby is. A családnak ma is van háza Williamsburgben. A tiszteletes és Rockefeller kidolgoztak egy akvizíciós tervet Williamsburg helyreállítására, és lassan megkezdték az épületek és telkek felvásárlását. Ez lett a későbbi Colonial Williamsburg Alapítvány bázisa.
A Colonial Williamsburg ma is szerves része Williamsburg városának, amely fontos turisztikai attrakció lett az elmúlt évtizedekben. Ez több problémát is felvetett az elmúlt időszakban. Egyrészt a helyiek és a milliós nagyságrendű turista viszonyát illetően. Másrészt nem lehet klasszikus értelemben múzeumi területként kezelni, hiszen – napközben a gyalogos, éjszaka az autós közforgalom számára – nyitott utcák vannak, egymás mellett állnak az alapítvány tulajdonában lévő ingatlanok a magánházakkal. Így a múzeumnak minden kiállítási épületnél ellenőrizni kell a jegyeket (ami kvázi egy kitűzőként lógott a nyakamban).
Az épületekben található kiállítások részben önállóan, részben vezetett túra formájában ismerhetők meg. A személyzet korabeli kosztümben van, legyen szó vendéglátásról, túravezetésről vagy éppen kiállításőrzésről.
Az interpretációnak több formája is megjelenik, van amikor egyes szám harmadik személyben mesélnek az adott karakterről, többen viszont egyes szám első személyben jelenítik meg a különböző karaktereket.
A túrát a főutca végén álló Capitol impozáns épületében kezdtem, amely a kormányzat épülete volt. Ez az épület jelentette a 18. századi Virginia politikai életének központját. Erről is sokat mesélt a Patrick Henry kartakterét megformáló interpretátor. Henryt Virginia első kormányzójává választották, és 1776–79 és 1784–86 között szolgált ezen a poszton.

Utána néhány műhelyt, boltot látogattam meg. Betértem a borbélyműhelybe, ahol nemcsak hajat vágtak és borotváltak, de a korszakra jellemző parókákat is készítettek. A téglaégető, az asztalos-, a fegyverkészítő, az ezüstműves vagy éppen a szövő- és cipészműhely a korabeli munkafázisokat, anyagokat mutatja be készítés közben. A beszélgetésekből kiderül, hogy a múzeum működtetéséhez is itt készülnek a tárgyak, bútorok, az interpretátorok ruhái, cipői és ékszerei egyaránt.

A korabeli hangulatot erősítik azok a karakterek, akikkel az utcán futhat össze az ember. Tizenöt személyt ismerhetünk meg, a „nemzet építőit”, közöttük számunkra ismeretleneket, Williamsburg egykori lakóit, vagy éppen híres személyeket, mint George Washingtont és Thomas Jeffersont, az Egyesült Államok első, illetve harmadik elnökeit. A múzeumban sétálva olyan karakterekkel beszélgethetünk, mint a függetlenségi háború katonái, Williamsburg egykori lelkésze, a tanító, a kocsisok – akiknek járműveit ki is lehet próbálni, hiszen végig lehet kocsikázni a várost velük. A boltok nyitva vannak, korabeli áruk másolatait vásárolhatjuk meg, de megismerjük az egykori tulajdonosok életét, történeteit is.
Az interpretátor csoport működteti a múzeumi színházat. Naponta több alkalommal mutanak be különböző történelmi jeleneteket. Az általam megnézett darab az “Enjoy the morning” az afroamerikai közösség 18. századi mindennapjait mutatja be. Ennek a különös jelentőségű darabnak az adja az apropóját, hogy
negyven évvel ezelőtt jelent meg az első afroamerikai karakter a múzeumban, kilépve a konyhából, a rabszolga szerepből,
saját narratívákkal mutatták be az afroamerikai közösség tagjainak életét. A darabban négy karakter viszi színre saját történetét, amelyhez írásos forrásokat, visszaemlékezéseket használnak fel. Az előadásban több ének is helyet kapott. A szereplők kettős háttérrel rendelkeznek, hiszen többségüknek történészi és színházi képzettsége is van.
A színház után betértem a kávéboltba, ahol egy rövid túra keretében mutatták be a kávé történetét, a kávés bolt tulajdonosának életét, majd a végén a kávézóban megkóstoltuk a kávét, amit korabeli készletben szervíroztak. A főutca másik végén áll a kormányzói palota, hatalmas kertjével, különálló konyhaépületével, raktáraival. A túra végén, mint minden nap délután ötkor, a legendás Fifes and Drums Corps, a 18. századi katonai terepzenekar mutatta be a Függetlensági Háború korának katonai indulóit, a különböző katonai alakzatokat.
A napot a Kings Arms étteremben zártam, amely Colonial Williamsburg legrégebbi vendéglője – 1772-ben nyitotta meg Jane Vobe –, ahol
18. századi receptek felhasználásával készülnek az ételek ma is.
Az étterem berendezése is visszarepít az időben, hiszen nincs villanyvilágítás, az asztalokon, a falon gyertyák fénye ad világosságot. Kalóriabomba volt a földimogyoró leves, utána egy kacsa- és nyúlhúsból készült “pie” következett, majd zárásként egy tipikus édesség, a déliek egyik kedvence, a pekándió pite, a tetején bourbon vaníliás habbal és karamellel.

Colonial Williamsburg igazi időutazás, egy élő múzeum. Néha már el is felejtettem, hogy egy múzeumban vagyok,
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!