Spanyolnátha és koronavírus – Világjárvány 100 éve és most

Spanyolnátha, H1N1, madár- és sertésinfluenza, SARS, MERS, COVID-19, koronavírus, virulencia, patogenitás, pandémia. Bár az imént említett fogalmak egy része a közelmúltban már többször okozott riadalmat a világban, mégis, csak az elmúlt hónapokban, hetekben kerültek igazán előtérbe mindennapi életünk során. 2020-ban ráadásul egy 100 évvel ezelőtti világjárvány végére is emlékezhetünk. Ez volt a spanyolnátha, az influenza A vírusának első és legpusztítóbb pandémiája, amelyet a laikusok előszeretettel hasonlítanak össze a most tomboló új koronavírus-járvánnyal.

Ahogy napjainkban számtalan hamis állítás, tévhit és rémhír jelenik meg és kering tovább az interneten, úgy 1918–20-ban sem volt világos képe az embereknek arról, hogy mégis milyen kórral állnak szemben. Már maga a betegség elnevezése, a spanyolnátha is félrevezető, annak ellenére, hogy a kifejezésnek azért valóságalapja is volt. A náthának legalábbis mindenképpen, hiszen már a korabeli magyar sajtó is – ugyan csak eleinte – „erős náthaként” (később már „24 órás betegségként”) emlegette az egyébként rendkívül veszélyes influenzát. A betegségnek az Ibériai-félszigethez viszont tulajdonképpen annyi köze volt, mint a világ bármelyik másik tájához – ott is megjelent, de nem onnan indult. 

A következőkben – sajnálatos időszerűségének köszönhetően – ennek a 100 évvel ezelőtti világjárványnak a történetét fogjuk áttekinteni, továbbá az új koronavírussal való hasonlatosságaira és különbözőségeire is kitérünk – hangsúlyosan nem orvosszakmai, hanem történészi szemmel. 

 

A nátha, aminek nem sok köze van Spanyolországhoz

Bár a háborúk alatt a hadseregek általánosságban jobb ellátást kaptak, mint a lakosság, mégis rengeteg katona volt járványbeteg. Ennek egyik oka az volt, hogy a bakák – főleg a Monarchia frontharcosai a keleti fronton – sajátjuktól eltérő mikrobiológiai környezetbe kerültek, ahol szervezetük érzékenyebben reagált az ottani kórokozókra. Sok katona volt nemibeteg, és egyéb bajok/kórok, például influenza, tuberkulózis, kolera és vérhas is megkeserítette az életüket a rossz higiéniai körülmények miatt. A világégés alatt a spanyolnátha vírusa különösen „jól érezhette magát” a higiéniai szempontból meglehetősen aggályos lövészárkokban, tábori kórházakban, és az is „kapóra jött” számára, hogy a több évnyi küzdelemben kimerült és hiányban szenvedő hátország lakosságának immunrendszere jelentősen legyöngült.

Az epidémia – amely pandémiává szélesedett – az első világháború vége felé kezdte meg dicstelen útját, amikor Európa és a világ egy része már évek óta folytatta szűnni nem akaró és egyre kilátástalanabb harcát.

Epidémia, endémia, pandémia: A járvány (epidémia) valamely fertőző betegség viszonylag rövid időn belüli nagyobb számosságú, tömeges előfordulását jelenti. A járványos betegség egy meghatározott, korlátozott területen történő rendszeres és tömeges előfordulását endémiának, míg a több országot, a világ nagy részét érintő megjelenését pandémiának, azaz világjárványnak nevezzük.

A nyugati és az olasz fronton zajló állásháború és a némileg mozgó keleti hadszíntér küzdelmei közepette az Amerikai Egyesült Államok 1917. április 6-án lépett be az antant oldalán a nagy háborúba. Ez a lépés sorsdöntőnek bizonyult, ugyanis egyfelől a konfliktus végkimenetelét is eldöntötte, másrészről pedig ez a lépés a spanyolnátha európai elterjedését is elősegítette. Az máig vita tárgyát képezi, hogy hol ütötte fel először a fejét a vírus. Az első dokumentált eset az egyesült államokbeli Kansashez köthető. 1918 márciusának elején a Fort Riley-i helyőrség szakácsa, Albert Gitchell jelezte a tábor orvosának, hogy a náthához hasonló tüneteket észlelt magán. Estére már több mint száz katona esett ágynak. Ekkor azonban még a világnak nem volt tudomása az eset jelentőségéről.

A háborús helyzetben sem az antant, sem a központi hatalmak nem engedhették meg maguknak azt, hogy az influenza következtében elhunytak számáról az ellenség tudomást szerezhessen, vagy, hogy a fertőzés miatt seregeikben tovább csökkenjen a morál. A járványról a hadviselő államok sajtója a cenzúra miatt sokszor késve vagy torzítva tudósított. Nem úgy a semleges Spanyolországban, ahol a hírügynökségek 1918 májusában tájékoztattak először a betegségről, így világszerte innen érkeztek először tömegesen hírek a betegségről. Az összefüggés itt mutatható ki, ugyanis 1918 májusától kezdtek el nagyobb létszámban és gyorsabban amerikai katonák Franciaországba érkezni. A nyugati frontra behajózottak száma ekkor 246 ezer fő volt, júniusban további 278 ezer, júliusban pedig már több mint 306 ezer amerikai érkezett Európába. A spanyolnátha gyors terjedését tehát az Amerikából Európába érkező csapatok, valamint a háború után a frontokról hazatérő katonák segítették elő, akik a polgári lakosság körében terjesztették el a betegséget.

 

1918-ban, a spanyolnátha-járvány csúcspontján született meg az a versike, amelyre az amerikai gyermekek ugrálóköteleztek:

I had a little bird,
Its name was Enza.
I opened the window,
And in-flu-enza.

Szabad fordításban:

Volt egy kis madaram,
Az volt a neve: Enza,
Kinyitottam az ablakot,
és berepült in-flu-Enza.

 

 

A spanyolnátha és az új koronavírus között valóban fedezhetünk fel hasonlóságot, ugyanakkor kitapintható egy nagy különbség is. Míg előbbiről nem tudjuk, hogy pontosan hol jelent meg, addig a napjainkban pusztító járványról igen. A SARS-CoV-2 nevű kórokozót először Kína Hupej tartományának Vuhan nevű városában azonosították; a megbetegedéseket elsősorban a „Huanan tenger gyümölcsei nagykereskedelmi piac” árusaival hozták összefüggésbe, ahol élő állatokat is árulnak. Az új koronavírus gyors terjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy kezdetben a fertőzéses esetek túlnyomó része feljegyzetlen maradt, valamint a helyi kínai kulturális körülmények miatt a társadalmi távolságtartás is elégtelen volt. Kínán kívül rövid időn belül fertőzési gócpontok alakultak ki Olaszországban, Dél-Koreában és Iránban is, de a legtöbb európai államban – és az Egyesült Államokban is – is felütötte fejét a vírus.

 

A spanyolnátháról

A spanyolnátha az A típusú influenzavírus egyik altípusának, a H1N1-nek egy különlegesen virulens törzse volt. Sokan a madárinfluenzát értik alatta, a valóságban a két vírus között két aminosavnyi eltérés van, ami abban játszik szerepet, hogy a sejt a szervezetben melyik cukrokhoz kapcsolódik. A vírus azért volt olyan pusztító, mert az emberi szervezetben az immunrendszer túlzott reakcióját váltotta ki. A betegség gyors lefolyású volt, magas, 40 fokos lázzal és fejfájással járt és akár huszonnégy órán belül halállal is végződhetett, amit a szövődményként fellépő vérzéses tüdőgyulladás okozhatott. Elsősorban a 14–35 év közötti korcsoportban szedte áldozatait, gyors lefolyása pedig nagyon megrémítette az embereket. A világháború alatti és utáni orvos- és gyógyszerhiány, a nem szakszerű ápolás, valamint a betegszállítás nehézségei mind hozzájárultak a fertőzés elterjedéséhez, ráadásul az orvosok és ápolók közül is sokan megfertőződtek. Védőoltás még nem létezett a kór ellen, csakúgy, mint a szövődményes, baktériumok által okozott tüdőgyulladás fő ellenszerét, a penicillint sem fedezték még fel (ráadásul a vérzéses tüdögyulladást maga az influenza A-vírus okozza, ami ellen az antibiotikum hatástalan).

A járvány több hullámban, először 1918 tavaszán, majd őszén, végül pedig 1919–20-ban is jelentkezett. A betegségnek több áldozata volt, mint az első világháborúnak, amely mintegy 10 millió katona halálát követelte. Az 1918 augusztusában kezdődő „második hullám” a világtörténelem legpusztítóbb járványának bizonyult, ugyanis feltételezések szerint az emberiség 20%-át, mintegy 500 millió főt fertőzött meg, a halálos áldozatok számát pedig 20 és 100 millió fő közöttire becsülik (ez a világ népességének 3–5%-át jelenti). A járvány gyakorlatilag a Föld teljes egészén: a legsűrűbben lakott kontinensek mellett Ausztráliában, Új-Zélandon és a Csendes-óceáni szigetvilágban is megjelent, de nem kegyelmezett a sarkvidék környékén élő eszkimóknak sem. Valóban hatékony karanténokat az amerikai hadsereg működtetett, ezek voltak azok az egyedüli helyek, melyeket elkerült a járvány.

Összehasonlítva a szezonális influenzajárványok okozta megbetegedésekkel az új koronavírus-járvány fertőzési képessége és a halálozási aránya is többszöröse azoknak, főleg 70 év feletti emberek esetében, ugyanakkor – szerencsére – elmarad a 100 évvel ezelőtti spanyolnáthához képest. A SARS-CoV-2 vírus a cikk megírásának pillanatában 218 815 embert fertőzött meg a világon, amelyből 84 114-en gyógyultak meg és 8 810-en haltak meg. (Forrás: https://koronavirus.gov.hu/ – Letöltés ideje: 2020. március 19.)

 

Védekezés 100 éve és ma.
Felül: Maszkban dolgozó New York-i gépírónő, 1918. október/ Alul: Utasok várják testhőmérsékletük vizsgálatát a vuhani vasútállomáson, 2020. január 24. (Források: Wikimedia Commons/National Archives és Wikimedia Commons/ China News Service)

 

Hogyan érintette a járvány a korabeli Magyarországot?

A 19–20. század fordulóján a felfedezett kórokozók elleni védekezéssel, a zárt ivóvízhálózatokkal, csatornákkal, oltóanyagokkal és a széles körben terjedő higiéniai ismeretekkel javultak hazánk járványügyi statisztikái. Az első világháború azonban megtörte, sőt visszavetette ezt a folyamatot. A megváltozott életkörülmények, a nehezedő létfenntartás és a hiányos táplálkozás miatt a legyengült szervezet a betegségeknek kevésbé tudott ellenállni. A mozgósítások, az eltérő tisztasági kultúrájú seregek érintkezése, valamint a hátországi orvos- és gyógyszerhiány miatt a súlyos fertőzések mellett újak is megjelentek. A frontok járványos betegségei, úgymint a kolera, a tífusz, a malária (avagy a mocsárláz), a trachoma (avagy a szemcsés kötőhártya-gyulladás), a tuberkulózis (avagy a gümőkór) és a szifilisz (avagy a vérbaj) a katonák hazatértével a hátországban is megjelentek – akárcsak a spanyolnátha. A bakáknak a fizikai sérülések mellett a lelki traumákkal is meg kellett küzdeniük.

Ezzel párhuzamosan a különböző társadalmi rétegek találkozása a fronton a tisztálkodási szokások és egészségügyi ismeretek szélesebb körű terjedését segítette elő. A robbanásszerűen fejlődő tömegkommunikációs eszközök (sajtó, rádió, mozi) hatékonyan működtek közre az új ismeretek terjesztésében a háború alatt és után. A vidéki háztartásokban is megjelentek azok az új termékek, amelyek a higiéniai feltételek fejlődéséhez járultak hozzá. Mindezek az újítások azonban nem tudták megakadályozni a spanyolnátha pusztítását, amely a világháború után hazánkat is elérte.

 

Magyarországon a hírek cenzúrázása és a lakosság nehéz életkörülményei nagyban hozzájárultak a betegségből eredő halálozásokhoz. Hogy a hazai sajtó mennyire nem vette komolyan a fertőzést, jól példázza a Pesti Napló 1918. szeptember 13-i cikke, amelyben a főváros tisztiorvosa nyilatkozta, hogy „a spanyolnátha Budapesten megszűntnek tekinthető”:

„Elvonult a spanyol nátha

A tiszti főorvos a főváros közegészségügyéről

Az utóbbi időben aggasztó hírek terjedtek el a fővárosban a spanyolnátháról. Széltében-hosszában beszélték, hogy az orvosok által jóindulatúnak deklarált különös betegségnek több halottja van, ami annál nagyobb veszedelem, mert a betegség járványszerüleg pusztit Budapesten. Tudósitónk ezért felkereste dr. Szabó Sándor udvari tanácsost, a főváros tisztifőorvosát, aki a nyugtalanitó hirekre vonatkozólag a következő nyilatkozatot tette:

— Eltekintve attól, hogy itt-ott sporadikus esetek fordulnak még elő, az úgynevezett spanyolnátha Budapesten megszüntnek tekinthető. Nálunk egyébként sem lehetett járványról beszélni. A megbetegedések sohasem emelkedtek annyira, hogy a betegség a járvány jellegét öltötte volna…” (Forrás: Elvonult a spanyol nátha. Pesti Napló, 1918. szeptember 13. 6. A korabeli sajtóhíreket betűhív formában közöljük.)

Ezzel szemben ugyanaz a hírlap 1918. november 5-én már tömeges megbetegedésről és halálesetekről számol be, sőt, az egyetemek bezárásáról is közöl hírt:

„A spanyol betegség. 

A főváros tiszti főorvosi hivatal jelentése szerint vasárnap kétszázharminchatan betegedtek meg Budapesten spanyolnáthában s a halálesetek száma huszonhat volt. Kéri a polgármester a főváros közönségét, hogy a közuti közlekedési eszközök állóhelyeinek korlátozására vonatkozó rendelkezést a jövőben is lehetőleg vegye figyelembe és a saját érdekében kerülje a villamoskocsik tulzsufolását. A polgármester felterjesztést intézett a vallás- és közoktatási miniszterhez, amelyben kéri, hogy az egyetemeteknek ez évi november 10-ig való zárva tartását rendelje el.” (Forrás: A spanyol betegség. Pesti Napló, 1918. november 5. 11.)

A magyar hatóságok a higiénia és a réteges öltözködés fontosságára hívták fel a figyelmet, utóbbit az őszi időjárás miatt, ugyanis a járvány előidéző okának a meghűlést tartották. Azt is megpróbálták elérni – akárcsak manapság –, hogy az emberek ne fogjanak kezet egymással, ugyanis ebben is a kórokozó terjedésének lehetőségét látták. Akadtak, akik hasznot akartak húzni a járványból: hirdetések jelentek meg az újságokban, amelyek különféle háztáji gyógymódokat ajánlottak a betegség ellen. Akárcsak az elmúlt napokban, az iskolákat bezárták, az 1919-es őszi félévben csak pár hétig volt rendes tanítás az alsó- és középfokú iskolákban. Az intézkedés először csak két hétre szólt, végül többszöri meghosszabbítás után többhónapos iskolai kényszerszünet következett.

A vendéglőket és a kávéházakat pedig utasították, hogy záróra után fertőtlenítőszerekkel mossák fel a padlókat. Budapesten éjjelente elzárták a vizet. A zsúfolt villamosokon korlátozták a felszálló utasok számát, valamint arról is rendelkeztek, hogy hányan utazhatnak a részben nyitott kocsik elején és végén, és hogy hányan állhatnak a belső térben, továbbá a rosszra forduló időjárás ellenére kötelezővé tették az ablakok nyitva tartását (télen a felső ablakokat). A főváros mellett vidéken is tragikus volt a helyzet. A betegek nagy száma miatt általánossá vált az orvoshiány és sok egészségügyi alkalmazott is megfertőződött a kórral. A betegség az életerős fiatal felnőtteket tizedelte meg a leginkább, 1918-ban 53 201 fő vesztette életét Magyarországon a spanyolnátha következtében.

 

A járvány senki sem kímélt, a spanyolnátha-fertőzés következtében hunyt el többek között az utolsó magyar király, IV. Károly, Kaffka Margit írónő és kisfia, Judik Etel (Karinthy Frigyes első felesége), Ady Endre költő, ifj. Tisza István, az őszirózsás forradalom alatt meggyilkolt egykori miniszterelnök fia, Pártos István hegedűművész, Csontváry-Kosztka Tivadar festőművész, Szabó Ervin könyvtáros, Edmond Rostand francia költő, Guillaume Apollinaire francia költő, Gustav Klimt osztrák festő, Egon Schiele osztrák festő és felesége, Rodrigues Alves, Brazília elnöke és Max Weber, német közgazdász, szociológus.

A #maradjotthon jegyében ajánljuk megtekintésre a Netflix 6 részes dokumentumfilm-sorozatát, amely remekül kapcsolódik a témához: Pandemic: How to Prevent an Outbreak.

Amennyiben érdekli, hogyan élte meg Magyarország 1918–20-ban a spanyolnátha pusztítását, tekintse meg az Amikor minden más lett… Élet a nagy háború alatt és után című időszaki kiállításunkat.

 

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. 

Felhasznált irodalom és sajtóforrások

Géra Eleonóra: A Halál villamoson érkezett. Fővárosi hétköznapok a spanyolnátha árnyékában. In: Majoros István (főszerk.): Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. ELTE BTK, Budapest, 2015.

Kapronczay Károly (összeáll.): Háborús és orvoslás. Az I. világháború katonaegészségügye, annak néhány előzménye és utóélete. Magyar Orvostörténelmi Társaság, Budapest, 2015. 130–142.

Knobler, Stacey L. – Mack, Alison – Mahmoud, Adel – Lemon, Stanley M. (eds.): 1: The Story of Influenza. The Threat of Pandemic Influenza: Are We Ready? Workshop Summary. Washington, DC, The National Academies Press, 2005.

Kótlyuk Erzsébet: A hátország egészségügyi csatái. (1914. június 28. – 1918. november 3.) In: Szegő Iván Miklós: 1918 ősze: Magyarországon pusztít a spanyolnátha. http://elsovh.hu/1918-osze-magyarorszagon-pusztit-a-spanyolnatha/
(Letöltés ideje: 2020. március 19.)

Major Zénó: Adalékok az 1918-as bajai spanyolnátha járványhoz. In: Múltbanéző. Az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára elektronikus folyóirata 3. 2011. http://bacs-kiskun-leveltar.hu/V3/SP07_mbn/Tanulmanyok/maze-02t-1.html
(Letöltés ideje: 2020. március 19.)

Pesti Napló, 1918. szeptember 13. Pesti Napló, 1918. november 5.