Amikor minden más lett – Tárgyak a kiállításból

Mi a közös egy babjegyben, egy lőszerhüvely-vázában és egy országzászlóban?

Mindhárom tárgy az első világháborúhoz kapcsolódik – és mindhárom tárgy a Skanzen új, Amikor minden más lett… Élet a nagy háború alatt és után című kiállításának egy-egy feldolgozott témáját jelképezi.

Frontemlékek, otthonmaradottak, határ… többek között ezeknek a fogalmaknak a mentén meséli el a kiállítás, hogyan hatott a háború a vidékiek mindennapi életére és milyen lenyomatát hagyta ez az időszak az akkori tárgyakon.

A Skanzen tárlata virtuális formában érhető el, segítségével otthonunkból barangolhatjuk be a kiállítóteret, olvashatjuk el a kihelyezett információkat és böngészhetünkl a kiállított tárgyak, fotók, plakátok közül. Nézzünk meg közelebbről néhány tárgyat, melyeket a kiállítás kurátorai választottak ki!

Otthonmaradottak

Hadi- és hiánygazdaság, beszolgáltatás, rekvirálás, sorbanállás és jegyrendszer, cserekereskedelem és feketepiac. Ezek a háború mindennapjaihoz kapcsolódó fogalmak felborították az addig megszokott élelmezési rendet. Az ellátás változásai másként érintették az ország különböző társadalmi rétegeit. A vidéki viszonyok valamivel kedvezőbbek voltak, a módosabb parasztok egy ideig még biztosítani tudták a háború előtti életszínvonalat.

Az alapvető élelmiszereket a kisebb falvakban és a nagyobb városokban is csak jegyre lehetett kapni.

A lisztjegyet először Budapesten vezették be, 1915-ben, 1916-tól a fejadag országosan 240 g volt, a nehéz fizikai munkát végzőknek 300 g járt. A kenyérjegy 1916-os fővárosi bevezetése után azt az egész országra vonatkozóan kiterjesztették, naponta 336 g barna kenyeret lehetett kapni. A tejjegy országos bevezetésére 1917 októberében került sor, az elérhető mennyiség a 2 évesnél fiatalabb gyermekek esetén napi 1 liter, idősebb gyerekek számára 0,5 liter, betegek számára pedig 1–1,5 liter volt.

A boltok polcairól fokozatosan tűntek el a kedvelt gyarmati cikkek. Nehezen beszerezhetővé vált a tea, a kávé, a kakaó, a különféle déligyümölcsök és egyes fűszerek, mint a feketebors és szegfűbors. A háború okozta hiánygazdaság az alapvető élelmiszerek beszerzését is akadályozta. Pótlásukra újfajta árucikkek vagy hamisítványok jelentek meg.

A háború után is megmaradt az az általános szabály, hogy ételt nem dobunk ki. A korszakban született háborús szakácskönyvekben több receptet is lehet találni a maradékok változatos felhasználására. Az 1915-ben rendelet által bevezetett keddi és pénteki hústalan és zsírtalan napok tovább növelték a főzelékfélék és zöldségek népszerűségét, jellemzővé vált az addig szokatlan alapanyagok és a belsőségek használata.

Frontemlékek

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének gerincét a falusi társadalom hadra fogható férfijai alkották. A háború hatására kitágult a világ: a szerb, az orosz, az olasz, a nyugati frontot és a Közel-Keletet is megjárt magyar bakák hadifogságba kerülésük esetén még a távoli Szibériába is eljutottak. A parasztok ismeretei szélesedtek, ugyanakkor nehéz volt feldolgozniuk, hogy a harcmezőn letaposták a vetést, ahelyett, hogy betakarították volna azt. A föld immáron a lövészárkok nedves, saras, unalommal, rágcsálókkal és élősködőkkel teli életét jelentette.

A bakák az unalom közepette a kezük ügyébe kerülő hadianyagból dísztárgyakat, emlékeket készítettek – így szórakoztatták magukat.

Töltényhüvelyből, szétnyílt srapnellövedékből, elhasznált gránáthüvelyből vagy akár bajonettből sokszor művészi jelleget öltő tárgyak születtek: díszes vázák, dobozok, öngyújtók, ceruzatartók, levélnehezékek, papírvágók, konyhakések, hamutartók és gyermekjátékok. A lőszerhüvelyből készült vázákat gyakran növényi ornamentika vagy a harctéri eseményeket ábrázoló jelenetek díszítették. A rajtuk megjelenő motívumok gazdag jelentéstartalmúak, melyek számos esetben a népművészetből kölcsönöznek elemeket. Feliratok, monogramok is kerülhettek rájuk, melyekből a készítés körülményeit, idejét és helyét, valamint a készítő személyét is megtudhatjuk.

A képen látható váza egy jellemző darab, a lelógó levélmotívumok mellett két oldalán szegeccsel fület erősítettek rá, felirata szerint pedig a világháborúnak állít emléket. Az első évszámot 1914-ben vésték rá, majd jól látható, ahogy a 15-ös, 16-ös és 17-es számokat úgy vitték fel, ahogy haladt előre a háború. Ezek a tárgyak a hátországban is megjelentek, ugyanis a katonák előszeretettel küldték haza az emlékeket szeretteiknek, ahol aztán az otthonok kiemelt helyeire kerültek.

Határ

A háború után a hatalmas emberveszteség mellett Magyarország a trianoni békediktátum következtében soha nem látott területvesztést is megélt. A Párizs környéki békék következtében Magyarország elvesztette területének mintegy 71%-át, lakosságának 58%-át, amelynek több mint 31%-a (3 319 579 fő) magyar anyanyelvű polgár volt. A háborús veszteségek mellett a béke, a trianoni békeszerződés csak fegyvernyugvást jelentett. A legyőzött Magyarország belpolitikájában a revíziós és szociális változtatások szükségességének állandó követelését eredményezte.

Urmánczy Nándor örmény származású erdélyi politikus, országgyűlési képviselő 1925-ben hirdette meg az Országzászló Mozgalmat. Az ennek égisze alatt létesített különböző emlékművek a közgondolkodás befolyásolásának eszközeként a mindennapok részévé váltak, ünnepségek alkalmával pedig szimbólumként szinte szakrális funkciót is betöltöttek.

Az országzászlók hasonló forgatókönyv és szimbólumrendszer alapján készültek: a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer, legtöbbször angyalokkal ékesítve, jelmondata az „Így volt, így lesz!” felirat a zászlón vagy a talapzaton. Az árbócrúd sávosan piros-fehér-zöldre volt festve, tetejét sokszor díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. 1928–1944 között mintegy száz helyszínen, települések főterein, iskolák udvarain, állomásokon, hegycsúcsokon, a turista útvonalak mentén állították fel őket.

Az első és a második bécsi döntést követően a visszacsatolt települések számára gyakran magyarországi települések, felekezeti közösségek ajánlottak fel országzászlót. Ebben gyakran vezetőszerepet az onnan elszármazottak játszottak.

1938 novemberében Nagykáta (Pest megye) lakói Barányi (Bliha) János szádudvarnoki származású iskolaigazgató javaslatára országzászlót ajándékoztak a felvidéki Szádudvarnoknak.

Az angyalos címerrel díszített zászlót 1945. január 20-ig minden nemzeti és egyházi ünnepen felhúzták az árbócra.

1945 után a Csehországba kitelepített Smajda család a gyermekük párnájába rejtve mentette meg a zászlót, amit hazatértükkör egy ládába zártak és a helyi templomban rejtettek el.

A zászlót csak 2004-ben találták meg, restaurálták, és a templom karzatán helyezték el. Az egykori országzászló kőből rakott talapzatát a helyiek nem engedték elbontani, 1990 után ezen helyezték el az I. és a II. világháború helyi hőseinek emléktábláját, azonban ma is csak országzászlónak hívjak az emlékművet. Nagykáta és Szádudvarnok ma testvérvárosi kapcsolatot ápol egymással.

A kiállítás virtuális formában június 4-én nyílt meg. Online kiállításmegnyitónk Facebook- és Youtube-csatornánkon is megtekinthető.

A szövegek szerzői: Tömöri Szilvia (otthomaradottak), Kloska Tamás (frontemlékek), dr. Sári Zsolt (határ)

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.