„Mint aki csihányra peselt” – Fejezetek a székely nyelvjárás szépségeiről

A Skanzen Erdély épületegyüttesében dolgozva, néprajz és magyar diplomával a zsebemben egyenesen adhatta volna magát a dolog, hogy figyelmem intenzívebben fordul a Romániában élő magyar kisebbség nyelvhasználata felé. Azonban nem így lett. Történnie kellett valaminek, ami annyira közel hoz – jelen esetben – a székely nyelvjáráshoz, hogy az megüti nem különösebben túlburjánzó nyelvészeti érdeklődésem ingerküszöbét. Ekkor jött a 2017-es év, aminek a végén, férjem munkája miatt a családdal kiköltöztünk Csíkszeredába. Budapesti lakosként, a lehető legközépszerűbb köznyelvvel a számban

belecsöppentem a magyar nyelvterület legkülönlegesebb nyelvjárását beszélő közösségébe.

Nyelvjáráskutatás

Az ELTE magyar szakán mindig is „húzóágazatnak” számított a dialektológia, azaz a nyelvjáráskutatás. Ez arra az egyszerű okra vezethető vissza, hogy a kutatás alapjául szolgáló gyűjtőutak a szakmai oldal mellett igen magas élvezeti értékkel és közösségépítő élménnyel is szolgálnak. A nyelvészek terepmunkája ugyanúgy zajlik, mint a néprajzosoké: hétköznapi, életszerű helyzetekben, interjúkon és résztvevő megfigyelésen keresztül ismerik meg a nyelv használatát és használóját. Egy székely viccet pálinka mellett, székely nyelvjárásban meghallgatni megfizethetetlen élmény! 

No, de mi is a nyelvjárás?

A nyelvjárás a nyelv kissé módosult változata, amely a nyelvterületnek csupán egy részén használatos. Az eltérés lehet többek között hangtani, kék szavunkat például Tisza-vidéken „kík”-nek, Szabolcsban „kéik”-nek ejtik. A másik csoportot az alaktani eltérések alkotják, ide sorolhatjuk például az igeragozásban észlelhető változatokat: „megy-megyen”, „tud-tudol”. Szavak szintjén pedig a tájszavakra gondolhatunk elsősorban: „tengeri – kukorica”, „pulya – gyerek”. Az ilyen és hasonló nyelvi különbözőségek alapján

a magyar nyelvterületen tíz nyelvjárási régiót különíthetünk el.

A székely dialektus sajátosságai

„Ahhoz, hogy megtudjuk, melyik szó székely, azt kell kiderítenünk, hol élnek a székelyek.” – fogalmaz Sántha Attila író és nyelvész, a Bühnagy székely szótár című könyve elején.

Sántha Attila könyve, A Bühnagy székely szótár nem egy egyszerű szószedet, sokkal inkább rengeteg szócikkből álló elbeszéléskötet, mondhatni regényfolyam. Az ötezernél is több szó közül sok olyan akad, mely először lát nyomdafestéket. A szerző a gyermekek számára is befogadható Székely szótár küssebb s nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak című munkájával pedig igazi nyelvi missziót végez, hiszen megcélozza azt a korosztályt, akiknek nyelvhasználatán múlik, hogy a következő évtizedekben milyen irányba változik a székely dialektus.

• 

• 

Az egyszerűség kedvéért szorítkozzunk a nyelvjárási-térkép által nyújtott régióra, vagyis a mai Románia Maros, Hargita és Kovászna megyék magyar lakta településeire. A fent említett területen tömbben élő székelység a magyar etnikai identitáson belül élesen megkülönbözteti magát a többiektől. Nagy szégyennek számít például, ha valaki pestiesen kezd beszélni, az ilyenre azt mondják: „Kitörte a nyelvét”.

Székely nyelvjárási jellegzetességek

• ä hang használata, mely nagyjából „á” hangnak felel meg: este-ästä, mekeg-mäkäg
• Magánhangzók felcserélése: ismer-„üsmer”, kíváncsi-„kéváncsi”
• Az „és” szó helyette gyakorta „s”-t mondanak
• Jellemző a „kell legyen” szerkezet, pl. „kell hazamenjek”
• Gyakran használják a szenvedő szerkezetet „meg van csinálva”, „el vannak indulva”, sőt „a fa elhozódott”
• A román nyelv hatásai is legfeltűnőbben a szókincsben mutatkoznak meg (pl. málé, tokány, pópa)
• A székely nyelvjárást nem is annyira az ejtésmódja, vagy nyelvtani szerkezetei, mint inkább

szókincse, szófűzése, fordulatokban gazdag beszédmódja teszi jellegzetessé.

Hogyan beszélnek a székelyek…?

Ebben a rövid leírásban néhány hétköznapi szituációból kiindulva megpróbálom érzékeltetni, hogy milyen belecsöppenni egy ilyen kivételes nyelvi és szociokulturális környezetbe. Kiköltözésünk előtt albérletet kellett keresnünk, a székelyek azonban szinte alig hirdetnek interneten, a fontos információk még mindig szájról szájra terjednek. Egyik esetben szerettük volna a telefonos beszélgetés alapján eldönteni, hogy egyáltalán megnézzük-e a lakást vagy sem, de nem lehetett, mivel csupán ennyi információt kaptunk:

„Elgyünnek s megnézik s megegyezünk s jól lesz.” 

Miután kiköltöztünk, volt néhány szabad hónapom, hogy stabil alapokra fektessem életünket új otthonunkban, két kisfiam ezalatt óvodába járt, így az elsődleges szociális terep számomra a boltok mellett az óvodai közeg volt. Mivel azonban a gyermekek sokkal fogékonyabbak az új viselkedés- és nyelvi minták iránt, így először az ő beszédükben fedeztem fel, hogy itt bizony – ha nem is nyelvi -, de nyelvjárási behatásnak lehetek fültanúja. Nem telt el két hét, és úgy kezdtek hozzám szólni, amikor valamit mutatni/mesélni akartak, hogy „Né’, anya, né’!” 

Ez volt a kezdet…

Ismerkedés, óvoda, iskola

Nagyjából egy szűk hónap után jött az „Anya, pisikálnom kell!” – szállóige, amit az elején, személy szerint nagyon cikinek tartottam, de hamarosan magam is használni kezdtem, és rövid idő elteltével megérkeztünk a letisztult székely formához, az „Anya, kee’ pisikáljak!”-hoz. Lassan megszoktam, hogy a gyerekek az oviban paszulylevest (zöldbab) esznek és husikát laskával (tésztával), szívesen játszanak a lipinkán (libikóka), és a fiúk is bugyikát (alsónadrág) és blúzt (póló) hordanak. Ha nem viselnek semmit, vagy kilóg a ruhából valamelyik testrészük, akkor csórén (csupaszon) vannak. Amikor egyik délután megérkeztem az óvodába, nagyobbik fiam zokogva futott elém, és kérdésemre, hogy mi történt, zilált hangon annyit válaszolt, hogy „A lányok azzal csúfolkodnak, hogy csihány közé vetnek!” (csalánba lökik). Egyszerre sírtam és nevettem magamban. Illetve nem is nevettem, hanem kacagtam, mert itt inkább kacagni szokott az ember, nem nevetni. 

Előfordultak persze balesetek is, kisebbik gyermekem sebes lábát mutogatva így kommentálta a szituációt: „Né’ anya, futtam és beüttem a lábam.” Vasárnaponként pedig felcsendült a klasszikus kérdés, csak immár székely dialektusban: „Anya, mit süttél?

Következő évben nagyobbik fiam számára elkezdődött az iskola. A beiratkozáshoz doszárt kellett összeállítani, ami, fizikálisan egy egyszerű fehér papírmappát jelent, de valójában az iratanyagot, ami a beiratkozáshoz kell, és amit célszerű a fent említett  „dossziétípusban” leadni. Az első szülői értekezlet szerintem minden szülőnek bevésődik, ebben a helyzetben ez számomra halmozottan igaz volt. Megtudtam többek között, hogy Romániában nincs sem ebéd, sem napközi. Ha szerencséd van és a „Tanci” (osztályfőnök) meg tudja oldani, akkor tart délutánit (napközi) azoknak a gyerekeknek, akiket a szüleik nem tudnak elvenni (haza hozni) délben az iskolából. Megtudtam azt is, hogy májusban vannak a kicsengetések (ballagások), és hogy kariókát (filctoll) ne pakoljunk a gyerekeknek, mert azt nem használnak. Délutáni elfoglaltságok közül főleg a sportot és a mozgásos programokat javasolják ebben a korban: lehet vinni a gyermekeket serkebálba (néptánc kisgyerekeknek), télen majd sízhetnek (nem síelhetnek), és aki ügyesen korcsolyázik, az hokista lesz (nem pedig hokis). Remek, ez is megvan! Illetve, ez „es” megvan. Az „is/es” szócska univerzális töltelékszó, minden helyzetben, mindenre is lehet használni!

Van egy kifejezés, amit én személy szerint rendkívül „székelyesnek” tartok, és úgy voltam vele, hogy ha ezt egyszer meghallom a gyerekeim szájából, akkor az lesz az a pont, ami jelzi, hogy pesti táposból elindultak a székelyesedés rögös útján.  Ez a mondat így hangzott: „Anya, a fiúk azt mondják, hogy én bőcsködök a karatéval!” (bőcsködik: nagyképűsködik) Ez a szó szerintem a székely szókincs egyik nagyágyúja.

Vásárlás, táplálkozás, háztartás

Egy hétköznapi vásárlás így néz ki: A pityókát (krumpli), vinyetét (padlizsán), maszlinát (olajbogyó), veres hagymát (lila hagyma), sárga hagymát (vörös hagyma), kokojszát (áfonya) és murkot (répa) nájlonpungába (nejlonzacskó) vagy papírtasakba (papírzacskó) rakom. Veszek jaurtot (joghurt), borvizet (ásványvizet), szukkot (gyümölcslé) és mirelit zöldségkeveréket is a böffhöz (franciasaláta). Szemezek a tepertyűkrémmel, éppen csak azt nem tudom, hogy a dobozost vagy a borkányost (befőttes üveges) válasszam. Mindent szépen elrendezek a szekérben (bevásárlókocsi) és már indulok is fizetni. Akkurátusan megőrzöm a kasszaszalagot (blokk), ha ne adj’ Isten reklamálásra kerülne sor. A hentesnél veszek nyakas karajt, hogy a hétvégén készítsünk egy jóféle flékenyt (flekken). Munka mellett egyszerűen csak hétvégén tudok főzni, emiatt el is szégyellem magam erősst (nagyon). Bizony képtelenség felvenni a versenyt ezekkel a fáint (erősst jó) székely háziasszonyokkal, akik négy gyerek és munka mellett is pipét (csibe) meg rucát (kacsa) nevelnek, esetleg berbécset (birka) is tartanak, és bármit képesek megsütni a lerben (sütő).

A háztartásokban itt is alapfelszereltség a siríttő (sodrófa), a lapíttó (vágódeszka) és a húspotyoló (húskloffoló). A kovászos uborkát a már fent említett borkányban, a káposztát pedig bidonban (műanyag bödön) rakják el. A lekvár, befőtt- és savanyúságkészítés világa számomra még egyelőre nagymamai messzeségekbe tűnik, de mikor pár napja egy ismerős beállított egy nagy pungányi (nejlonzacskó) csalókával (fiatal fenyőtoboz vagy fenyőrügy), nem volt apelláta, el kellett készítenem életem első fenyőrügy szörpjét. Ehhez az üdítőitalhoz pedig a legjobb kísérő a kakas! Mármint nem a baromfi, hanem a pattogatott kukorica, amit ezen a vidéken találóan „kakasnak” hívnak. 

A háztartásnál maradva, mivel nem blokkban/tömbházban (társasház, panellakás), hanem kertes házban lakunk, a kertet is rendben kell tartani, füvet nyírni és a veteményt megtisztítani a burjántól (gaz). A házban cirkófűtés van, így a kaloriferek (radiátorok) stabil hőmérsékletet biztosítanak, de van egy kis vaskályhánk, amibe téli napokon befűtünk fenyő cándrával (fatörmelék, tűzifa) vagy bikkfával (bükkfa). Amikor megvesszük a tűzifát, először fel kell darabolni druzsbával (láncfűrész), majd felhasogatni fészivel (fejsze).

Munka, hivatal

Ne gondolja a Kedves Olvasó, hogy a székely nyelvjárás csak informális közegben állja meg a helyét! Bizony munkahelyre, hivatalba, formális eseményekre is megvannak az odaillő nyelvi készletek. Bemutatkozáskor például „örvendünk” és nem „örülünk”, hogy megismertük egymást. Találkozáskor állandó szófordulat a „Jól-e?”, nagyjából, mint az angoloknál a „How are you?”. Ahhoz, hogy el ne felejtsünk valamit, felírjuk piksszel (toll) egy ficujkára (post-it, cetli). Ha valami elszakad, kérünk szkoccsot (cellux) és megragasztjuk. Az ügyfelek általában pasaportot (útlevél), vagy személyazonosságit (személyi igazolvány) jönnek csináltatni, vagy kikérik a keresztlevelüket (anyakönyvi kivonat). Sokszor szeretnének buletint is (román személyi igazolvány), de ilyenkor elmondjuk, hogy azt bizony magyar hivatalban nem igen lehet kiállítani. Személyazonosításra persze elfogadjuk a buletint, emellett a hajtásit is (jogosítvány), amit sofőriskolában (autósiskola) szerezhetnek meg. Amikor valaki megkér, hogy „Hallod-e Nórika, megkérlek szépen, ezt el tudnád intézni? Egyszerűen nem kapom (találom) ezt az ügyet!” Akkor én már csak azt válaszolom, hogy „Persze, tiszta szívesen!” Amikor pedig a kollégák cigarettaszünetet tartanak, akkor „szivarozni mennek”. Szivar mellé dukál a kávé, természetesen begréből vagy csiporból, kicsidenként kortyolva.

A székely nyelvjárás összességében tud rendkívül emelkedett lenni, de valljuk be, hogy elsőre inkább a nyers szókimondás, a csavarosság és az erő jut eszünkbe. Nem csoda hát, hogy például a verekedéssel kapcsolatos szókincsük egészen változatos és érzékletes. Ebben a videóban a jellegzetes hanglejtés, hangzásvilág is érzékelhetővé válik. 

Ezzel a kis szócsokorral szerettem volna bemutatni, hogy több mint két év csíkszeredai tartózkodás alatt milyen nyelvjárási tapasztalatokkal gazdagodtam. Emellé társult az a felismerés, hogy

a székely nyelvjárás egy nagyon is élő, a jelenkor kihívásaira válaszokat adni képes, értékes rendszer. 

A legvégére hagytam a kedvencem. Ez sajnos nem az én személyes élményem, de annyira jellegzetes, hogy itt a helye! A szituáció a következő: nagyjából két napja költöztél ki Romániába, és még csak befele tartasz a kultúrsokkba, amikor a boltban a sikeres bevásárlást követően a kasszás hölgy kedvesen megkérdezi:

„Összekapszáljam-e a xeroxot a kitancával?”

Ha nem tudod, mit jelent, járj utána a székely Gugelen!

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.