Boszorkánykonyha – A Skanzen gyógynövényes helyszíne

A régi paraszti kultúrában jól ismerték a gyógynövényeket, tudták, hogyan érdemes használni őket és számos szokás, mágikus hiedelem kapcsolódott hozzájuk. A Skanzenben ezért egy élő múzeumi helyszínt szenteltünk a témának, ahol a szezonális gyógynövények hasznosítását mutatjuk be.

A modern orvostudomány mellett egyre többen fordulnak az alternatív lehetőségek tárháza felé, virágzik a népi gyógyászat, aminek egyik méltán kedvelt része a gyógynövények alkalmazása. Füvesemberek, javasasszonyok ma is élnek, ismerhetjük őket a médiából vagy a gyógyszertárak, bioboltok kínálatából. 

Füvesember, javasasszony: Az a speciális tudású népi gyógyító, aki gyógynövények gyűjtésével, árusításával is foglalkozik. „A füves asszonyok tudományukat gyakran titokban tartják. Tevékenységüket, mágikus célból szedett növényeiket a közösség szűkebb köre ismerheti csak és így az elnevezések is változatosak.” (Magyar Néprajz II., Gazdálkodás)

Javasasszony háza belülről (SZNM MNÉA, 7689)

Összhangban a természettel

A paraszti kultúrában nemcsak a speciális tudású férfiak és nők gyűjtöttek, használtak gyógynövényeket, hiszen a népi növényismeret átszőtte a mindennapokat a táplálkozástól egészen a mágikus szokáscselekvésekig.

A Skanzen Boszorkánykonyha névre keresztelt aktív helyszínén változatos tematika és különböző ismeretátadási módszerek segítségével mutatjuk be ezt a sokrétű tudásanyagot, kiemelve a ma is hasznosítható tapasztalatokat (például a Skanzen Recepttárában ). A látogatók

a múzeumban gyűjtött vad és termesztett gyógynövények betakarítási, tárolási metódusai mellett a felhasználási módokkal is találkozhatnak,

illetve meg is kóstolhatják azokat tea, cukorka, tinktúra formájában. 

A helyszín különlegessége két dologban rejlik: az egyik az illat, a másik pedig a folyamatos változás.

Ez utóbbi a természet körforgásának köszönhető, ami nemcsak az évszakokban, hanem az évek során is megfigyelhető, hiszen az egyik évben rengeteg a galagonya, a másikban meg alig gyűjthető.

Emellett egy-egy korszak kiemelésével

a népi gyógyászat változására és az életmódban betöltött szerepére fókuszálunk,

így van ez aktuális tematikus évünkben is, melynek témájához kapcsolódva bemutatjuk, milyen hatást gyakorolt az I. világháború időszaka a gyógynövények gyűjtésére, felhasználására. A frontvonalban és a hátországban eltérő módon, de kiemelkedő szerepet töltöttek be a növények: az otthonmaradottak gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású növényeket tettek a frontra küldött csomagokba. A hiánygazdaság időszakában az étrendkiegészítő elemek nélkülözhetetlen részét képezték a gyűjthető növények: a póttea szederlevélből, koriandermagból és hársfavirágból készült, de a kávé vagy élelmiszerek helyett is használtak ehető gyökereket vagy lisztet készítettek belőlük. A Boszorkánykonyhában és a múzeum legújabb időszaki kiállításában is sok érdekességet megtudhatunk a témáról.

Gyógynövények a népi kultúrában

A 20. század eleji magyarság növényismerete széleskörű volt, de nem egységes: függött a természeti adottságoktól, földrajzi elhelyezkedéstől, foglalkozástól és nemi különbségek is megfigyelhetők.

Általában a nők ismertek több növényt, és felhasználásukról is több ismerettel rendelkeztek.

Az étkezésre, gyógyításra gyűjtött növények egyben mágikus eljárásokra is alkalmasak voltak. A gyógynövényekkel, gyógyítással kapcsolatos néphit elemek sok esetben jeles napokhoz, kiemelt napszakokhoz, időszakokhoz kapcsolódtak.

„A leghatásosabbak a májusban szedett növények voltak. Ezeket leginkább ‘kopott dunyhahajakba’ szedték, padláson vagy árnyékban szárították, vászonzacskóban, száraz hűvös helyen raktározták.” (Danter Izabella: Népi gyógyászat a Kisalföld északi részén, 1994.) 

Gyógynövényárus a székelyudvarhelyi heti piacon (SZNM MNÉA, F 63042)

A generációról generációra hagyományozódó szokások a hiedelemvilágból táplálkoztak, melyet

a természet megfigyelésével, változásával hoztak összhangba.

Például a napfelkelte előtt szedett növények a napszakhoz kötődő mágikus jelentés mellett még harmatosak, nedvesek, ellentétben a délben gyűjtött társaikkal, így típusuktól függően gyűjtötték őket. A Skanzen Boszorkánykonyhájának hagyományőre, Kovács Gáborné Erzsike a cickafarkot és a kamillát is délben szedi, mivel ekkor a legmagasabb az illóolaj párolgása és ekkor a legtöbb benne az azulén. Természetesen nemcsak a gyűjtés és a felhasználás kötődik kiemelt napokhoz, sok esetben a növény elnevezését is befolyásolják. Például a népmesék és hiedelmek egyik legnépszerűbb növényét, a közönséges páfrányt Szent György-virágnak vagy Szent János gyökerének is nevezik. 

Mit gyűjtsünk most?

Erzsi néni ajánlása télre a Skanzen Boszorkánykonyhájából a vitaminban gazdag csipkebogyó.

Őszi termések a Skanzenből

Gyűjtés:

  • Már szeptembertől gyűjthetők a piros szemek. Tévhit, hogy csak a dércsípte, már puha szemeknek a legnagyobb a vitamintartalma.
  • Autóutaktól távoli helyen, lehetőleg ne műanyag szatyorba gyűjtsük a bogyókat. Gyűjtésnél figyeljünk arra, hogy védett helyeken és védett növényeket ne szedjünk le. A kiválasztott növény szárát sose tépjük le és csak a felét vigyük haza, hogy legközelebb is legyen mit gyűjtenünk.

Feldolgozás:

  • A kemény bogyókat félbe kell szelni, a belső magokat a kés hegyével ki kell kaparni.
  • Az így kapott csipkehúst száraz, hűvös és sötét helyen, lazán szétterítve kell szárítani. A már puha termések egészben is megszáríthatók. (A folyamatra egy alacsony  doboz vagy sütőrács, papírtörlővel bélelve is alkalmas.)
  • Üvegben vagy vászonzsákban tárolható.

Felhasználása immunerősítő teának:

  • 2,5 dl teához 2 evőkanál csipkehúst adjunk. 
  • A tea készítésekor a csipkehúst 30 celsius fokos vízben 3-4 órát áztatjuk. 
  • Fogyasztás előtt a teát felmelegítjük a csipkehússal együtt.

A Skanzen népszerű élő múzeumi helyszíne, a Boszorkonyha az Észak-Magyarországi tájegység Perkupai lakóházának portáján található.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.

Felhasznált irodalom

Danter Izabella: Népi gyógyászat a Kisalföld északi részén, 1994
Gunda Béla: A rostaforgató asszony, 1989
Magyar Néprajz, II. és VII. kötet
Recept: Kovács Gáborné