„Krrr… Brrr…
Mi ez, mi ez, mi ez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók… szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc.
Krrr… Brrr…
Dehogy… hiszen ez a vekker… A vekker csönget… De hiszen akkor fél hét van már… fel kellene kelni.
De hisz az lehetetlen, hiszen csak most feküdtem le. Mi van ma?
Szerda? Magyar, német, mennyiségtan, földrajz, torna. Ez öt. Rendben van! Akkor még alhatom öt percet.” (Karinthy: Tanár úr kérem)
Becsöngettek az iskolákban, reggel megszólalnak az ébresztőórák, telefonok. Biztosan nem csak Karinthy főhőse szeretne még pár percre visszaaludni, miközben mások izgatottan készülődnek reggelente. A füzetek, tankönyvek becsomagolva sorakoznak a fiókokban, iskolatáskákban, a ceruzák gondosan kihegyezve, a tornafelszerelés, festék, ecset, uzsonnásdoboz is használatra kész.
Magyarországon – Európa több országát is megelőzve – az 1868-as népiskolai törvény elfogadásával jelent meg az általános tankötelezettség. A törvény kötelezett (pénzbüntetés terhe mellett) minden szülőt, hogy gyermekét 6 éves korától 12 éves koráig iskolába járassa. Azokon a településeken, ahol felekezeti iskola nem működött, községi iskolák jöttek létre. A gyerekek Szent Mihály naptól (szeptember 29.) Szent György napig (április 24.) jártak iskolába. A törvény rendelkezett a tanfelügyeleti rendszerről, az iskolaszékről is, amelynek tagjai a lelkész és a tanító mellett a helység lakosainak képviselői voltak. Létrejött az állami tanfelügyeleti rendszer is, ami a felekezeti és állami-községi iskolákat is ellenőrizte. Ez az irányító testület döntött például a taneszközök beszerzéséről is. A törvény hatására ugrásszerűen nőtt az iskolába járó gyermekek száma, ugyanakkor nehézséget jelentett, hogy a néptanítók képzetlenek voltak, nem ismerték a kor színvonalának megfelelő taneszközöket. Az 1868-as törvény hatására fejlődött a tankönyvkiadás is.
Eötvös József halála után (1871) a fejlődés lelassult. Az oktatás nyelve a tanulók anyanyelve volt (ez azt jelentette, hogy a nemzetiségek is anyanyelvi oktatásban részesülhettek), 1879-től valamennyi népoktatási intézményben kötelező tantárgy lett a magyar nyelv. A népoktatásban a következő nagy változások Klebelsberg Kunó minisztersége alatt történtek. 1926-27-ben hatalmas népiskolai program bontakozott ki, ennek első lépése modern típustervek alapján, modern anyagokból népiskolák és tanítólakások építése volt. Klebelsberg hosszútávú tervei között szerepelt a tankötelezettség 14 éves korig való felemelése, ez csak később, 1940-ben valósult meg. A népoktatás fejlesztését nemcsak a tantermekben, hanem iskolán kívül is tervezte, önművelő egyesületeket hoztak létre, ahol a felnőttek is megtanulhattak írni, olvasni. A mozgalom hamar elhalt, csak a harmincas években éledt újjá (gazdatanfolyamok, iparoskörök formájában).
A szentendrei Skanzen kondorfai lakóházában egy 1880-as évekbeli osztatlan katolikus elemi népiskolát rendeztünk be. Az iskolában már szabvány alapján készült padok vannak, ahol mindenkinek megvolt a helye. A tanító a katedrán ült, asztalánál látható a csengő is. Balra az ajtó mellett pedig a mosdótál helyezkedik el, a gyerekek ugyanis a tananyag mellett a mindennapi élethez szükséges ismereteket is elsajátíthattak, így például a személyes higiéniát is. Ezekből az iskolában látható vagy gyűjteményünkben őrzött tárgyakból szemezgetünk most.
1. Cekker
Az egyszerű vászontarisznyát a diákok közül általában a fiúk használták. A lányok sokszor a cekkerkötő fán készített cekkerekben vitték a táblát, irkát (füzetet), olvasókönyvet és a tízóraira szánt kenyeret, főtt krumplit. Ezt a tárgyat szatyornak is nevezték. A cekker szó hallatán azonban sokaknak valószínűleg a szocializmus egyik emblematikus tárgya, a műanyag hálós szatyor jut eszébe, ami ma újragondolt anyaghasználattal virágkorát éli.
2. Iskolatáska
A szögletes, lekerekített sarkú, csapolással összeillesztett oldalú, egyfülű, fából készült iskolatáska fedelén belülről két egymásra ragasztott, négyzetrácsos füzetlapra írt, hétfőtől szombatig tartó órarend látható, az alsó papír jobb felső sarkán ‘Barti Sára’ név szerepel. A cekkereket, tarisznyákat, iskolatáskákat az iskolák végeztével tovább használták, a merevfalú fa táskák például kiváló szerszámostáskák lettek.
3. Palatábla
A palatábla egy téglalap alakú, fakeretbe foglalt, természetes palából készített tábla. Két oldala általában különbözött, lehetett vonalas, négyzethálós vagy sima. Az elemi iskola első éveiben használták addig, amíg a diákok meg nem tanultak szépen írni. Utána már az irka (füzet) vette át a helyét. A palatáblára a betűket, számokat palavesszővel karcolták, ezt sok esetben egy madzaggal rákötötték a keretre. A keret másik oldalára rögzíthették a spongyát, vagy anyagi helyzettől függően egy rongydarabot, esetleg nyúllábat, ami az írás letörlésére szolgált. Innen eredeztethető spongyát rá kifejezésünk is.
4. Könyv
Hazánkban az első tankönyvről már az 1010-es évekből olvashatunk; de még csak nagyon korlátozottan voltak elérhetőek, hiszen kézzel írták és a kolostorok mellett működő könyvmásoló műhelyekben sokszorosították ezeket. A nyomtatás megjelenésével a tankönyvek egyre inkább elterjedtek. Az első ismert magyar ábécéskönyvet 1563-ban Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájában nyomtatták. A családok anyagi háttere azonban nemcsak azt határozta meg, ki mivel törölte le a palatábláját, hanem azt is, miből tanult meg olvasni. Akiknek nem volt olvasókönyvük, ők a Bibliából vagy énekeskönyvekből ismerték meg a betűket.
5. Tintatartó
A falu értelmiségi lakóinak (tanítóknak, lelkészeknek, falubíróknak, állatösszeíróknak) otthonában jellegzetes tárgy volt a tintatartó vagy kalamáris. A tintatartókon általában két kerek lyuk van, ezekbe henger alakú peremes edényke illik. Az egyikben a tintát tartották, ennek fedője is lehet, a másikban a tinta felszárításra használt porzót tartották, ennek lyukacsos a fedele.
6. Tollszár
A diákok, miután a palatáblán már biztosan formálták a betűket, kihegyezett lúdtollból készített tollszárral írtak. Nagyon kellett vigyázzanak, hogy az irkát (füzetet) ne pecsételjék le, mert az igen nagy szégyen volt, a füzet pedig nem volt olcsó.
7. Iskolatábla
A nagy fekete tábla meghatározó eleme a tanterem felszerelésének. A szemléltetés, információközlés eszköze, a katedra mellett áll. A Nyugat-Dunántúl tájegységünk kondorfai iskolájában, a Falusi iskola foglalkozásainkon is látható iskolatábla egy trapéz alakú állványon áll, a táblát feketére festették, egyik oldala piros festékkel vonalazott, másik oldala négyzethálós mintázatú.
8. Iskolai számológép
Az abakuszt már az őskorban is használták, világszerte ismert eszköze az alapműveletek elsajátításának. A kondorfai iskolánkban látható számológép Szombathelyről került a gyűjteménybe, szerkezete egyszerű, négy egymásba csapolt léc keretet alkot, ebbe a keretbe 10 vashuzalon 10-10 esztergályozott, feketére festett fagolyó mozog. A keret két talpdeszkába csapolva áll.
9. Iskolapad
A most épülő Erdély épületegyüttes unitárius temploma mellett egy unitárius elemi iskola is helyet kap. A régi, főleg a fából készült tárgyak a rendszeres használattól sérültek, tönkrementek, az iskolafelújítások során selejtezték ezeket. 2014-ben sikerült megvásárolni mégis néhány iskolai tárgyat, így az 1936-ban épült székelyszentmiklósi iskola padjait is, amely a mára 51 lelkes falu közbirtokosságának tulajdonában állt. A padok az építéskor kerültek az iskolába, ezekből már csak öt maradt épen.
Szerzői jogvédelem
A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.
SKANZENBLOG 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!