A Skanzenbe látogatva és a kiállításokat nézegetve sokakban felmerül a kérdés, hogy a berendezett épületekben, portákon milyenek lehettek az emberi viszonyok, az élet, a család, a munka. Szívesen elképzelünk fiktív helyzeteket, hogy élettel telivé tegyük a látottakat, így még inkább közel érezzük magunkhoz a történelmi kort.
Hogyan pillanthatunk be az egykor élt lakók életébe?
Szerencsére a kutatások lehetővé teszik, hogy bepillantást nyerhessünk a korábbi korok embereinek magánéletébe, családi és társadalmi viszonyaiba is. Ehhez csupán a megfelelő történelmi forrásokat kell megtalálni, például
egy egyházmegyei válópernek az anyagát, melyből az élet minden területére vonatkozóan rengeteg adatot olvashat ki a kutató.
Számos más forrás is szóba jöhet, mint például egyéb peres anyagok, melyek közül talán a boszorkányperek a legfelkapottabbak manapság. De a helyi adminisztráció anyagai, a születési, házassági és halálozási anyakönyvek, a móringlevelek, az inventáriumok, a szerződések, bérletek, végrendeletek, az egyéb nyilvántartások és a levelezések szövegeiből is rengeteg, a kutatók számára hasznos információ szűrhető le. Nézzünk meg közelebbről egy egyházmegyei válópert! Ennek történetét ugyan nem dolgozza fel a Skanzen kiállítása, de a módszer, ahogy a kutatók dolgoznak és a történeti adatokat kinyerik a forrásokból, lényegében ugyanaz.
A Skanzen dolgozói az épületek és a kiállítások hiteles bemutatása miatt is készítenek családtörténeti kutatásokat, ahol az élőszóban zajló interjú mellett komoly levéltári kutatásokat is végeznek. Ezek a kutatások sok esetben nagy monográfiákká is nőhetnek, melynek során egy-egy adott helyszín, korszak, társadalmi csoport történetét vagy ezek metszetét elemzi a kutató, akár mikrotörténeti szinten.
A családtörténeti kutatásokkal napjainkban hobbi szintjén is nagyon sokan foglalkoznak, felkutatják családfájukat, a család eredetének és legkorábbi adatainak, a szerteágazó rokonság megismerésének érdekében. Ez többnyire a puszta tények és adatok rögzítése, a családi mítoszok, történetek felkutatása, mely a család társadalmi megbecsültségét, presztízsét is tükrözik.
A családtagok után végzett levéltári kutatásokból pedig kirajzolódik a család anyagi helyzete, társadalmi és vallási hovatartozása, a közösségben betöltött szerepe.
Ezeknek a történeteknek vagy a történetek egy-egy kiragadott pillanatának bemutatása lehetséges múzeumi környezetben, például a Skanzenben az Észak-magyarországi falu Nemesradnóti lakóházában, ahol a kisnemesi származású család életének egy adott pillanatát, 1939-es karácsonyát mutatjuk be, vagy a szintén itt található Perkupai lakóházban, ahol a látogató Bernáth Teréz és Pelsovszky Gyula 1938-as lakodalmába csöppenhet bele.
A katolikusok korábban nem válhattak
Az egyházmegyei válóperek azért is lehetnek érdekes források, mivel a keresztény katolikus dogma a válást nem ismerte el, a házasságot örök életre szólónak ítélte, így legfeljebb a házasság érvénytelenítése volt lehetséges, mégis sokan beadták ennek kérelmét a jogszerű szétválasztás és egy későbbi újabb házasság reményében. Más vallásokban, például a zsidó, az anglikán vagy a református felekezeteknél a válás elismert és elfogadott dolog volt.
Magyarországon a 19. század végéig az egyház feladata volt a házasköteléki viszonyok szabályozása és a bíráskodás ezekben az ügyekben,
ám ez a 19. század végére már nagyon problémás volt, mivel 1894-re már nyolcféle felekezeti jog volt érvényben. Így az egységesítés érdekében 1894. december 9-én bevezették a házassági törvényt, mely a házasságok nyilvántartását az állami feladatok körébe vette, ami általánossá és kötelezővé tette a polgári anyakönyvezést, és gyakorlatilag a válás is törvényessé vált.
Miről mesélnek a levéltári iratok?
Egy egyházmegyei válóper számos különböző iratot tartalmaz, melyeket egy iratcsomóban lehet megtalálni a levéltárakban. Ebben a felterjesztés minden esetben szerepel, melyet meg is kellett indokolni. Ezután a tanúvallomások jegyzőkönyvei következnek, valamint az ügymenet további részéhez kapcsolódóan egyéb dokumentumok, mint például orvosi vizsgálatok jegyzőkönyvei, gazdasági, tulajdoni vagy jogi dokumentumok.
A példaként hozott válópert
1841-ben a gönyűi 19 éves O. Katalin indította a 24 éves férje, L. János ellen azért, mert eddigi két éves házasságuk alatt még “nem hálták el a nászt”.
Az asszony férje testi hiányosságaira hivatkozott, de az orvosi vizsgálatokból egyértelművé vált, hogy a férj fizikailag egészséges, a nőt pedig hamis tanúzásért megrótták.
Esküvő, betegség, válás: O. Katalin és L. János esete
A tanúvallomásokból kiderült, hogy a feleség szülei egyetlen gyermeke volt, a család pedig földdel is rendelkezett, így szükség volt férfi munkaerőre. A férj korábban szolgalegényként élt, így házasságkötésük után ő költözött feleségének családjához:
„Én szolga legény, ipam pedig gazdaember levén, házába beházasodtam.”
Az esküvő után azonban a férj hirtelen súlyos betegségbe esett, valószínűleg komoly tüdőgyulladást kapott:
„…az uraság munkájára parancsoltatván, egy ingben rőzsét hánytam, meg melegedtem és így este felé igen rosszul lettem, ekkor állt el szavam is…”
Ebből 15 hétig nem gyógyult fel. Ez súlyos hatással volt a házasságra, hiszen épp ebben a kezdeti időszakban kellett volna összemelegednie a párnak, kiváltképp azért, mert házasságukat a szülők beszélték meg, a fiataloknak pedig rövid ismeretség után kellett az életüket összekötniük, ahogy ez vallomásaikból is kiderül:
„sokáig nem voltunk ismerősek, mert egyhétig ismerettségünk után összvekeltünk”.
A hosszú betegség miatt a férj egészségi állapota megromlott, valószínűleg nem tudott rendesen felépülni vagy valamilyen tartós szövődmény okozott nála további egészségügyi problémákat, de az orvosi vizsgálatok ezekre már nem tértek ki. Ennek következtében fennállt a gyermektelenség veszélye, valamint a fontos munkákat sem tudta ellátni, ezért minden bizonnyal a család terhére vált. A válás megindítása pedig éppúgy, mint a házasságkötés is, komoly gazdasági megfontolások miatt következett be.
A szexualitás hiánya egy házasságban nem csak érzelmi, hanem az államilag kiépített szociális háló hiánya miatt komoly gazdasági problémákat is okozott.
A házasság jórészt gazdasági és vagyoni (és természetesen érzelmi) megfontolások alapján létrejött szerződés férfi és nő között. A szigorú erkölcsi normák miatt a szexuális kapcsolat csak a házastársak között volt elfogadott, így a házasság ennek legalizálását is jelentette. A házasság nélküli élet vagy a gyermektelenség a közösség szemében deviánsnak számított, mivel ebben az esetben az ember megöregedve és esetleg munkaképességét is elveszítve csak távolabbi rokonai segítségére számíthatott, különben elszegényedett vagy akár koldusbotra is juthatott.
A válóper iratai között nem található meg a határozat a válás engedélyezésére vagy elutasítására. A házasság érvénytelenítését akár végül el is rendelhették a férj impotenciájára hivatkozva, azonban ebben az esetben a férj, azaz a hibás fél újraházasodása nem volt lehetséges, míg a feleség előtt nem volt semmi akadály. Számos válóper eredményének áttekintése alapján, ha végül engedélyezték is a házaspár különválását, azt biztosan megelőzte egy három éves „ágytól és asztaltól való elválás”, mely alatt a házastársak mérlegelhették életüket és a három év elteltével ismét újraindultak a tárgyalások.
Esetünkben sajnos nem találtunk további adatokat arra vonatkozóan, hogy hogyan is alakult a fiatalok további élete, érvénytelenítették-e házasságukat, esetleg született-e végül gyermekük.
A katolikus vallás szerint azonban a házasság egy életre szól, elválni nem lehet, csak érvényteleníteni egy már megkötött házasságot.
Ezt pedig végül csak néhány, súlyos indok esetén engedélyezték, úgy mint:
- a házasságtörés
- a természet elleni fajtalanság
- a kettős házasság
- a hűtlen elhagyás
- az impotencia
- a súlyos bántalmazás
- a házastárs életére törés
- valamint legalább 5 évi fegyházra vagy halálra való ítélés.
Borítókép: Részlet a Győri Egyházmegyei Levéltárat bemutató videóból. (Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=xdiZouNkNFQ)
Szerzői jogvédelem
A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.
SKANZENBLOG 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!