„Előre az 1984. évi népgazdasági terv sikeres megvalósításáért!”

A munka ünnepe az 1980-as években

Körhinta, zene, felvonulás és majális? Vagy az éjszaka leple alatt titokban felállított májusfa és tavaszünnep? Május elseje területi és történeti szempontból is sokféle jelentést magában hordozó ünnep, cikkünkben most a szocializmus időszakának majálisaihoz kalandozunk vissza, azon belül is jelenleg folyó kutatásunkhoz kapcsolódva (A „létező szocializmus életvilágai – A vidéki miliők rendszerváltása) az 1980-as évek ünnepeit állítjuk a középpontba.

A második világháború utáni új, kommunista hatalmi berendezkedés jelentősen átformálta a magyarországi ünnepek rendjét. 1945 után a keresztény egyházi ünnepek fokozatosan eltűntek a munkaszüneti napok sorából és a helyüket új, politikai üzeneteket hordozó ünnepnapok vették át. Ekkor került ki az ünnepi naptárból többek között vízkereszt (január 6.) és Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.) ünnepe, majd 1953-ban húsvét hétfő, 1954-ben pedig karácsony másodnapja vált egyszerű munkanappá. A megmaradt jeles napok is gyakran újfajta értelmezést kaptak, így lett például augusztus 20. Szent István király napja helyett az új kenyér-, majd a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe, karácsonyt pedig a fenyőünneppel próbálták helyettesíteni. Új elemek is felbukkantak, 1950-től április 4-e a szovjet csapatok bevonulására utalva a „felszabadulás” ünnepe lett, 1955-től pedig november 7-ét, a „nagy októberi szocialista forradalom” emléknapját is munkaszüneti nappá nyilvánították.

A szocialista állami ünnepnapok sorában előkelő helyet foglalt el május elseje, a munka ünnepe, amelyet a nemzetközi munkásmozgalomhoz kapcsolódva először 1890-ben ünnepeltek meg Magyarországon, ekkor még a munkások jogaiért, a 8 órás munkaidő bevezetéséért tüntetve. A második világháborút követően jelentősége megnőtt, 1946-ban munkásmozgalmi ünnepből hivatalos állami ünneppé lépett elő és kialakult az 1980-a évek végéig létező forgatókönyv: az országosan megszervezett tömeges felvonulások és az azokat követő szórakoztató programok, majálisok rendje.

Május elseje megünneplésének módja településenként változhatott a helyi adottságok és az éppen aktuális bel- és külpolitikai helyzet függvényében, de voltak állandó, országosan egységes elemei is. Május első napjának államilag irányított ünnepe főként a városokra koncentrálódott, ahol a nagy tömegeket megmozgató, előre megkoreografált felvonulások zajlottak. A rendezvények politikai tartalma az évtizedek során egyre formálisabbá vált, az 1980-as évekre már elsősorban a családi-közösségi jellegre, a hivatalos rendezvények utáni szórakozásra, koncertekre, evés-ivásra helyeződött a hangsúly.

A nap programja többnyire a kora reggeli zenés ébresztővel kezdődött, amelyet a helyi zenekarok szolgáltattak az utcákat járva, majd ezután a hivatalos ünnep fő eseménye, a felvonulás következett. A gyárak, üzemek dolgozói, kisdobos és úttörő csapatok, sportegyesületek és a különféle társadalmi szervezetek képviselői fegyelmezett sorokban haladtak végig az utcákon, vörös és nemzetiszínű zászlókat lobogtatva, különféle transzparenseket, óriásplakátokat, a politikai vezetők arcképeit ábrázoló táblákat hordozva. Az ezekre felkerülő jelszavak, jelmondatok listáját a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága már hetekkel az ünnep előtt közzétette, ezekből válogathattak a felvonulók. 1984-ben például 20 ilyen jelszó „került forgalomba”. Például: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”, „Éljen május elseje!”, „Békét, biztonságot a világnak!”, „Előre az 1984. évi népgazdasági terv sikeres megvalósításáért!”. A felvonulók tömege az adott település központi helyszínén felállított emelvény, a dísztribün előtt haladt el, ahol a párt- és állami vezetők és a vállalatok, üzemek néhány képviselője foglalt helyet. A csapatok előadásokkal, különféle bemutatókkal, közös énekkel, tánccal vagy akár tornagyakorlatokkal készültek. Gyakran a helyi néptánccsoportok viseletbe öltözött tagjai is felvonultak. Az emelvény elé érkező csoportokat előre felkonferálták, megemlítve érdemeiket, sőt néhány kitüntetett dolgozó ekkor vehette át a Munka Érdemrend bronz-, ezüst- vagy arany fokozatát. Az állami ünnep politikai jelképei keveredtek a hagyományos tavaszi ünnepkör elemeivel, így a résztvevők kezében megjelent a virágos vagy leveles zöld ág, a májusfa, a virágból font, szalaggal díszített májusi koszorú.

A formális programok után következhetett a nagyobb zöldterületeken, parkokban megrendezett központi majális, amely a legtöbb résztvevő számára a nap valódi célját: a kikapcsolódást, a közösségi szórakozást jelentette. A „majálisozás” nem volt újkeletű szórakozási forma, a 19. század elején először főúri körökben terjedt el a május első napjához köthető tavaszünnep, a családok ekkor kirándulásokat szerveztek az újraéledő természetbe. A század folyamán a társadalom egyre szélesebb rétegei kapcsolódtak be a majálisokba, amelyek mindinkább zenés-táncos mulatozássá nőtték ki magukat.

Az 1980-as években rendezett majálisok minden korosztály számára változatos programot kínáltak: a helyi csoportok táncos és zenés fellépésekkel készültek („kultúrműsorok”), sportversenyek, kabaré előadások, lovasbemutatók, körhinta, koncertek, utcabálok és diszkók várták a résztvevőket, a vállalatoktól pedig sör- és virslijegyet kaptak a dolgozók és családtagjaik.

A május elsejei programok a helyi sajátosságok tükrében sokszínű képet mutattak. Míg a nagyobb városokban a teljes ünnepi forgatókönyvre sor kerülhetett, a kisebb településeken, falvakban az egyes elemeket összevonhatták, a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazították. Példa erre néhány Zala megyei település ünnepi programja a Zalai Hírlap 1983. április 30-i számából.

Főleg a falvakra volt jellemző, de olykor a városokban is megjelent egy, a munka ünnepénél és a majálisoknál régebbi szokás, a májusfaállítás hagyománya, amely az 1980-as években az állami ünneppel párhuzamosan, olykor azzal összefonódva létezett. A tavaszi ünnepkörhöz tartozó májusfa (májfa, hajnalfa, jakabág) Európa-szerte több országban is megtalálható, magyar vonatkozású történeti gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza. A májusfaállítás szokása a magyar nyelvterületen nagy változatosságot mutat, néhol magas, kérgüktől megtisztított fákat, másutt kisebb, friss zöldágakat állítottak a lányos házak elé. Volt, ahol minden lány kapott májusfát, de egyes helyeken csak a kiszemelt lány háza elé állított májusfát a legény, titokban, április 30-ról május 1-jére virradó éjszaka. Olykor a templom- vagy az elöljárók háza elé, esetleg a falu főterére került a közösségi májusfa, amelyet később zenés-táncos mulatság keretében kidöntöttek, „kitáncoltak”.

A magyarországi szocializmus időszakában a szervezett állami ünneppel párhuzamosan a májusfához kapcsolódó helyi szokások is megmaradtak, sőt a közösségi májusfaállítás több helyen a május elsejei programok fontos részévé vált. 1985. május 1-jén például ez volt a felvezető rendezvény a zalaszentlászlói faluház avatóján: „Májusfa állítással kezdődött kedden délután a Faluház avatási és a Jubileumi Zászló átadási ünnepség Zalaszentlászlón. A helybéli legények ágasfával és létrával emelték a magasba a színes szalagokkal és italokkal díszített fát. Az aktust a közel ezer résztvevő nagy tapssal jutalmazta. Az ünnepségen részt vett dr. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, dr. Karvalits Ferenc, a megyei párt- bizottság első titkára, dr. Káplár Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese.” (Zalai Hírlap 1985. május 2.)

1989 után a magyar ünnepi naptár ismét átrendeződött, május elseje is vesztett korábbi jelentőségéből, véget értek az addig minden évben kötelezően megrendezett felvonulások, de a munka ünnepeként megőrizte helyét az állami ünnepnapok sorában és a majálisok még ma is várják a kikapcsolódni vágyókat.

Az 1980-as évek vidéki Magyarországát vizsgáló kutatásunk fókuszában elsősorban kistelepülések, falvak állnak, ahol a nagy felvonulások helyett főként a helyi kultúrprogramokra és a közösségi májusfa állítására találhatunk példákat.

„Na és akkor, akkor még talán annyit, hogy, hogy valamikor voltak, nagyon szépek voltak a Majálisok. Például reggel, ébresztő volt, hajnali ébresztő volt. (…) Volt egy kis zenekarunk, ami olyan 5-6 tagból állt, nagyon-nagyon helyesek voltak, azok muzsikáltak a bálba is és lovaskocsival mentek hajnali 5 órakor, 4 órakor. Már mentek körbe a faluba és minden sarkon vagy az utcának a közepén megálltak, ott muzsikáltak, és akkor mentek ki az emberek, kínálták őket pogácsával, ilyen itallal, olyan itallal. Utána délután volt úgyszintén egy felvonulás, amely szintén lovaskocsikkal történt, ott már a fiatalabb generáció volt, szépen felöltözve magyaros ruhába, kiszalagozva a kocsi. (…) Nálunk is, visszaemlékszem, ott is az ablakba orgonával ki volt díszítve, orgonavirággal az ablakok meg a kapuk és így ment a menet és néhol megálltak, akkor énekeltek és ugyanúgy meg voltak vendégelve.” (Csávolyi adatközlőnk szíves közlése, 76 éves nő)

• 

• 

Felhasznált irodalom:

Horváth Attila (2007): A hatalom ünnepe – az ünnep hatalma. Jogtörténeti Szemle 9. Klsz. 42-47.

Lovas Dániel (2019): Már a korai majálisoknak is fontos helyszíne volt a Városliget. Múlt-kor. 2019. november 6.

Németh Imre (1980): Májusfa. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 506-508.

Sz. n. (1985): Faluházat avattak Zalaszentlászlón. Zalai Hírlap. 1985. május 2. XLI. évf. 101. sz. 5.

Takács Róbert (2015): A munka ünnepe a Rákosi- és a Kádár-kor karikatúráin. Újkor.hu. 2015-05-01

Voigt Vilmos (1994): Éljen és virágozzék… (A budapesti május elsejékről). Budapesti Negyed 2. évf. 1. sz. 166-186.

Hajdú-Bihari Napló 1984. április 15. XLI. évf. 89. sz. 1.

Zalai Hírlap 1983. április 30. XXXIX. évf. 101. 5.

Képek jegyzéke

1. kép: Fortepan/ Joó Sándor/70641

2. kép: Hajdú-Bihari Napló 1984. április 15. XLI. évf. 89. sz. 1.

3. kép: Fortepan/MHSZ/ 84611

4. kép: Zalai Hírlap 1983. április 30. XXXIX. évf. 101. 5.

5. kép: Laczkó Dezső Múzeum, Forrásértékű fényképek N.2301.Törő László felvétele 1977-ből. Dörgicse (Felsődörgicse)

6. kép: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára / National Archives of Hungary / HU_MNL_OL_MF_Büssü_B_0103

7. kép: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára / National Archives of Hungary / HU_MNL_OL_XXXII_0012_42_0049

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.