Minden ízében modern – Korzó kávéház 

Ezt a gyönyörű helyet Marosvásárhely rohamos fejlődése teremtette meg és fogja kifejleszteni Erdély egyik legszebb, leghíresebb kávéházává.”–  írták 1911-ben a marosvásárhelyi Korzó kávéházról. 

A Skanzen Erdély épületegyüttesében városi lakóházak, üzletek és műhelyek is helyet kapnak, ezek egyike a marosvásárhelyi Korzó kávéház másolatban elkészülő épülete. 

Marosvásárhely főterén, a Bissingen-Lázár család palotájának földszintjén 1904-ben megnyílt a Korzó kávéház, amely elegáns, mégis otthonos tereivel, hideg és meleg italokkal, hideg buffet kínálatával, kül- és belföldi lapokkal, valamint pontos és figyelmes kiszolgálással várta vendégeit. Ételkínálatában jellemzően tojásételek, hideg húsok, halak, sonka és virsli szerepeltek a pirítós, a vaj és a lekvár mellett. 

A kávéház virágkorát az 1910-es években élte. Az üzlet vezetője ekkor Rechnitzer Adolf volt, aki számos fellépőt hívott meg a bűvészektől a cigányzenekarokig. Emellett lehetett biliárdozni, kártyázni és kockázni, és itt tartotta mérkőzéseit a helyi sakk-egylet is. A változatos szórakozási és információszerzési lehetőségek vonzották a városi közönséget, az értelmiséget, a városatyákat, a különféle asztaltársaságokat és az ifjúságot is. A Korzó Kávéház testesítette meg a városi, polgári életformát. A kávéház az információszerzés központja, a városi közélet tere volt. Az intézmény az 1940-es években szűnt meg.

Múzeumunk nemcsak az 1910-es évekbeli berendezés hiteles rekonstrukciójával kelti életre a kávéházat, de az valódi vendéglátóhelyként üzemelni is fog. Az itt fogyasztható ételek, italok, a kávéházi játékok és zene, valamint az alkalmi irodalmi-, és zenei estek műsorai mind a Korzó fénykorát idézik majd. A kávéház egykori vendégeinek és alkalmazottainak hétköznapjait pedig élő történelmi interpretációval keltjük életre, melynek keretében a látogatók megismerhetik a Korzó főpincérét és kasszírnőjét is sok más karakter mellett. A Korzó kávéház tehát az erdélyi századeleji kávéházi kultúrát, a korabeli társas életet és a polgári életformát kívánja bemutatni. 

Barokk palota

A Bissingen-Lázár család palotáját 1765-ben kezdték el építeni gróf Földvári Ferenc (1700–1770) megbízására. A barokk palota földszinti homlokzati részén a középtengelybe helyezett kocsibehajtó déli oldalára egy utcára nyíló bolthelyiséget terveztek, az északi oldalra pedig kocsmát, tehát eredendően is vendéglátóhelyként szolgált az épület, ami házasságok és örökösödés útján a 19. század közepén a Medgyesfalván birtokos Lázár grófok tulajdonába került. Lázár Eleonóra (1871, Medgyesfalva – 1952, Marosvásárhely) 1895-ben kötött házasságot a gróf Bissingen-Nippenburg család sarjával, Ottóval (1860, Jám – 1900, Kecskemét). 1900-ban Ottó egy párbaj során meghalt, így a fiatal özvegy maradt az egyedüli tulajdonos. Orbán János, marosvásárhelyi történész kutatásainak köszönhetően világossá vált, hogy a Lázár palota a drámai események nyomán került Bissingen néven a marosvásárhelyi köztudatba, holott az épület a Lázár család örökségéből származott, amint azt a főhomlokzati erkélyablak szemöldökében ágaskodó címerállat, a koronából kiemelkedő, nyíllal átlőtt dámvad is jelzi.

Az épületet Nóra asszony már 1902-ben elkezdte átalakítani, az egykori kapulajat beépítették, a hátsó fronton lépcsőház épült, azonban a földszint kávéházi térré való alakítása, a válaszfalak oszlopokkal való kiváltása csak 1904-ben valósult meg. Ekkor szecessziós díszítésű belső tereket hoztak létre, melynek szépségéről a helyi sajtó is beszámolt:

Elegáns, szolid természetes cseresznyefa színre festett az egész, hozzásimuló szolid tapétával. Sok, finom márványasztal, találó bútorzat, fénylő csillár stb. stb. bőségesen emelik a hatást. Dicséretére válik Tóthfalusi Károlynak, világlátott műasztalos polgártársunknak, aki a kávéház remek munkáját készítette és Nagy József festőnek, aki a cseresznyefa színt meglepő hűséggel rávarázsolta. A Korzó kávéház tehát úgy is érdekes, mint a hazai ipar figyelemre méltó tárlata – mondogatták a megnyitás részesei – s igazuk van. (Székely Lapok, 1904. november 19.)

Az épület következő átalakítására 1910-ben került sor, amikor újabb falak megszüntetésével növelték a vendégteret, valamint férfi és női mosdót alakítottak ki, így jött létre a kor minden elvárásának megfelelő impozáns kávéházi tér. Az „L” alaprajzú, közel 250 m² alapterületű és 4 méter belmagasságú üzlethelyiség késő szecessziós, geometrizáló stílusú berendezést kapott. A vendégeket a márványlapos asztalok, hajlított bükkfa székek, tükrös oszlopok és elegáns pamlagok mellett többek között négy biliárdasztal várta. 

Olyan ez a nagystílű, fényes hely a maga művészies angol bútoraival, márványasztalaival, impozáns oszlopsoraival, tükreivel, mint egy diszkrét, előkelő társaságú klubbhelyiség, amely az otthon minden kényelmét és vonzó kedélyességét nyújtja a látogatónak. Ezt a gyönyörű helyet Marosvásárhely rohamos fejlődése teremtette meg és fogja kifejleszteni Erdély egyik legszebb, leghíresebb kávéházává. (Erdélyi Pénzügy, II. évf. 11. sz., 1911. június 1.)

Rechnitzer Adolf

A Korzó kávéház tulajdonosa, Rechnitzer Adolf többek között udvarias kiszolgálással igyekezett vendégei kedvében járni. Mindezt hosszú kávéházi pályafutása is segítette, ugyanis korábban évekig maga is főpincérként szolgált a helyi Transylvania szálloda kávéházában. 1904. augusztus 23-án nyert iparengedélyt a Korzó kávéház működtetésére, melyről azonban 1907. december 26-án lemondott. Ezt követően vette át a Széchenyi tér 39. szám alatti lokált Skregula István az 1907. december 17-én kiváltott engedély alapján, melyet három évig, 1910. június 17-ig működtetett. Rechnizter ugyanaznap váltotta ki újabb engedélyét a Korzó kávéházra, melyet aztán zavartalanul üzemeltetett 1918. február 19-ig, amikor 210 000 koronáért adta el Lusztig László főpincérnek. Rechnitzer a marosvásárhelyi társadalom megbecsült tagja volt, nemcsak tisztességes életvitele és üzlete miatt, de azért is, mert az elsők között adakozott legyen szó vakoktól, árvákról, vagy hadirokkantakról. Nemcsak pénzbeli segítséget nyújtott, hanem sok esetben ételt, italt is adott a rászorulóknak.

A Kasszírnő pultja

A berendezés egyik különlegessége lesz a kasszírnő pultja, ugyanis ilyen bútordarabot Európában még nem rekonstruálták múzeumi környezetben, állandó kiállításban legjobb tudásunk szerint. 

A 19. század végi, 20. század eleji kávéházak jellegzetes berendezése a kasszírnő pultja, amely egy zárt, kasszával ellátott pult, mögötte nyitott polcos vagy tükrös ajtójú szekrénnyel és számtalan áruféleséggel. A kasszírnő az éttermi felírónőkhöz hasonlóan a kimenő italokat, ételeket listázta erről az emelvényről, és darabolta a süvegcukrot. Helyenként maga kezelte a pénztárt, másutt pedig az értékes alkoholos italok kiadásáért is ő felelt. Bizalmi feladatot látott el, ezért a kasszában sok esetben a kávéház tulajdonosának egyik nőrokona ült. Az 1900-as, 1910-es évektől mind általánosabbá vált a női alkalmazottak jelenléte ebben a feladatkörben.

A kasszírnő pultja mellett a kávéházban működő zenegép is helyet kap, illetve ki lehet próbálni többek között korabeli kártyaasztalt és egy karambol asztalt is. A látogatók megismerkedhetnek a korszak kedvelt játékaival, például a snapszerrel, vagy a nasi-vasival, mely az egyik legkedveltebb tiltott kártyajáték volt. A nasi-vasi és a hasonló elvű fáraó a játék gyors menete miatt hamar hozott csődöt vagy nyereséget a játékosoknak. A nasi-vasit a játékosok a bankárral játszották két pakli magyar kártyával. 

A nasi-vasi játék menete: „Egy bankárral szemben tetszés szerinti játszó vehet részt benne. Egy csomó kártyából kiválasztatik a szili nyolc figurája és felborítva, négy felül, négy alul a bankadó elé helyeztetik. Tetszés szerinti összegű bankját az asztalra téve, a játszók annak erejéig a választott kártyalapokra helyezik el tétjeiket ; ha a bank teljesen meg van téve, vagy a játszók többet nem akarnak tenni, kezdődik a játék; a bankár az előbb már megkevert, emelt s a játszóknak felmutatott legalsó kártyalapu csomagból lehelyez maga elé jobbra és balra egy-egy lapot, a jobboldali kártya a bankáré lévén, az erre tett összegeket az nyeri, a baloldali kártyával a játszók nyernek, s az erre tett pénzeket megduplázva elvihetik. Ha jobbra és balra egyforma figura üttetnék fel, a tét felét a bankár nyeri. A játszók megkétszeresedett tétjüket egy másik lapra csak új keverés után vihetik át; úgyszintén az igy megnégyszeresedett összeget is. Nem kell azonban az első nyert helyen sem hagyniok, egy részét, de sőt az egészet is magukhoz vehetik. A bankadó rendszerint kettős bankkal visszavonulhat; ha bankját elviszik, nem köteles újat adni.” (Pallas Nagy Lexikona. 1896. 12. kötet. 1009.p.)

A skanzenbeli Korzó kávéházba látogatva nemcsak korabeli játékokat, zenéket és a vásárhelyi híreket ismerhetik meg a látogatók, hanem a kasszírnő, Júlia és Feri, a főpincér hétköznapjait is. Sőt az élő történelmi megjelenítésnek köszönhetően megtudhatjuk, kik járnak a kávéházba, milyen jótékonysági estet tartanak és miért kavar port a választójog kérdése. 

Bevezetőben található idézet forrása: Erdélyi Pénzügy, II. évf. 11. sz. (1911. június 1.). Fejlődő Maros-Vásárhely melléklet, oldalszámozás nélkül.

Képjegyzék

Borítókép: Korzó kávéházat ábrázoló képeslap, 1914. (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, VF_11147)

1. A marosvásárhelyi Korzó kávéház épülete most (Tokodi Gábor)
2. A marosvásárhelyi Korzó kávéház hiteles másolatának építése a Skanzenben (Tokodi Gábor)
3. Korzó kávéház tereit ábrázoló képeslapok, 1910-es évek (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, VF_30_516, VF_2300)
4. Homlokzati rajz, 1902. (Román Országos Levéltár Maros Megyei Hivatala, Marosvásárhely város levéltára, Városi tanács iratai., 2897/1902.)
5. Marosvásárhely főtere (részlet), 1908 körül (Országos Széchenyi Könyvtár Kisnyomtatványtár, M915)
6. Korzó kávéház tereit ábrázoló képeslapok, 1910-es évek (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, VF_30_516, VF_2300)
7. Korzó kávéház tereit ábrázoló képeslapok, 1910-es évek (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, VF_30_516, VF_2300)
8. Korzó kávéház tereit ábrázoló képeslapok, 1910-es évek (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, VF_30_516, VF_2300)
9. Korzó kávéház hirdetése, 1910. (Marosvásárhelyi lexikon. Szerk.: Szentgyörgyi Dénes, Kossuth, Marosvásárhely 1912. 60.p.)
10. Kasszírnő pultja, 19. század vége (Budapesti Fővárosi Levéltár Budapest Gyűjtemény, bibFSZ01491710, Kahn József: Das heutige Budapest. – Budapest: Grill, 1895. 23.p.)

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.