Egy hétköznapi boszorkány

December 13. Luca napja, a magyar hitvilág egyik legmágikusabb napja, mikor a sötét erők uralkodnak. Ehhez a naphoz rengeteg szokás és hiedelem tartozik a termékenységvarázsló, a házasságjósló, haláljósló, időjárásjósló és munkatiltó körökből, és persze a lucaszék készítésének kezdete sem maradhat ki.

A legfontosabb cél a tojáshozam biztosítása és a tyúkok termékenységének biztosítása volt, melyekkel a női munkák pl. a fonás, varrás, mosás, kenyérsütés tilalmával igyekeztek biztosítani, de ezt szolgálta a Luca napi kotyolás, mely egyfajta „varázsigének” tekinthető. Ezt a mindenki által jól ismert első két sor is jelzi: „Luca, Luca kitty-kotty, Tojjanak tyúkok”. Ezt egyes vidékeken alakoskodással egybekötve végezték, főként ijesztő figurákat megjelenítve.

A lányok ezen a napon megpróbálták megjósolni jövendőbelijük nevét is. Gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy cédulán férfineveket rejtve, és főzés közben, amelyik először a felszínre jött, az rejtette leendő férjük nevét.

Hasonló eljárással a következő év halálozásait is megpróbálták előre látni a lucapogácsával vagy más néven tollaspogácsával. Ezen a napon úgy sütöttek pogácsát, hogy mindenki a saját darabjába beleszúrt egy tollat. Akinek a sütés közben a tollja megperzselődött, az számíthatott a közeli halálra.

Luca napján kezdték el a lucaszék készítését is, melyen karácsony vigíliájáig, azaz december 24-éig minden nap kicsit dolgozni kellett. Már a készítésnél is számos mágikus szám megjelenését be ellett tartani: a széknek háromlábúnak kellett lennie, kilenc különböző fajtájú fából kellett készülnie és 12 napon keresztül kellett dolgozni rajta. A fáradtságos munka eredménye pedig az lett, hogy készítője az éjféli misén erre állva megpillanthatta a templomba belépő boszorkányokat, akik fején ekkor az ő szemével is láthatóvá váltak a szarvak vagy tollak. De persze nem véletlen, hogy a múzeumokban szinte alig találni ezt a bútordarabot: ha a boszorkány megneszelte, hogy kifigyelték, üldözőbe vette a mise után a készítőt, aki csak úgy menekülhetett előle, ha mákot, borsót vagy egyéb apró szemes tárgyat rejt a zsebébe és azt menekülés közben kiszórja, ugyanis csak ennek összeszedése után üldözhette tovább a boszorkány, hazaérve pedig azonnak tűzbe kellett vetnie a széket, amivel végleg le tudta rázni üldözőjét.

Luca napja azért is volt jó alkalom ennek a széknek az elkészítésére, mert ezt a napot gonoszjáró napnak tartották, mikor a boszorkányok szabadabban és hatékonyabban tevékenykedhetnek. Ekkor például tilos volt bárkinek bármit kölcsönadni, nehogy az a boszorkányhoz jutva bajt hozzon a tulajdonosnak. A seprűket is jól el kellett rejteni, nehogy a boszorkányok azon lovagolva jussanak el a Gellérthegyre, a boszorkányszombatra. Ezen a napon rontás ellen is fokozottan kellett védekezni – például fokhagymával – nehogy a boszorkány elvegye a tehén tejhasznát úgy, hogy éjszaka megfeji, tejét pedig kiviszi a keresztútra.

Persze a lucaszék bizonyságtétele sem kellett minden esetben ahhoz, hogy valakit boszorkánynak gondoljon a közösség. Ez sokszor az egyén jellemén, kívülállóságán is múlt, vagy azon, hogy olyan tevékenységet végzett, ami speciális, mások számára érthetetlen szaktudást igényelt. Tipikusan ilyen volt a bába és a gyógyító, akinek a tudásán akár életek is múlhattak. A következőkben azonban egy egyén példáján keresztül megláthatjuk, hogy mit is jelentett „boszorkánynak” lenni egy falu közösségében.[1]

1. Somogyszobi lakóház a Szennai Skanzenben (Znamenák István, 2013.)

A Szennai Skanzen épületei között találunk egyet, melyet Somogyszobról telepítettek át 1981-ben. Ennek az 1800-as években épült háznak az utolsó lakói a Horváth család tagjai voltak. Horváth Lajos erdélyi katonaévei alatt ismerkedett meg Fogarason feleségével, András Erzsébettel (1900-1980), aki házasságkötésük után Somogyszobra költözött férjéhez. Az egyszerű megkülönböztethetőség kedvéért pedig a Fogarasi Böske név ragadt rá. A helyiek visszaemlékezései szerint nehéz természetű asszony volt, nem volt könnyű vele kijönni, amit csak tovább erősített az, hogy kifejezetten messziről származott. Az asszony sok olyan dologhoz is értett, amivel a somogyszobiak már nem foglalkoztak, például a gyógynövények gyűjtéséhez és felhasználásához, valamint egyéb gyógyító és boszorkányosnak vélt tevékenységekhez. A családi viszonyt is bonyolította, hogy anyósa hasonló hírben állt: öntőasszony  volt a faluban, így a két nő közötti konfliktus egész további életükre kihatott. Az öntés egy mágikus gyógyító eljárás volt, melynek során valamilyen megolvasztott anyagot (viasz, ólom, esetleg tojásfehérje) vízbe öntenek, ahol az megszilárdulva valamilyen alakot vesz fel, ennek formájából pedig következtettek a betegség okára. Ráolvasást mondva a betegséget is hasonló módon gyógyították, akár több egymást követő napon is megismételve a folyamatot.[2]

A helyiek elbeszélései alapján gyakran Fogarasi Böskéhez vitték a beteg gyereket megönteni, a rontást levenni, de értett ahhoz is, hogy másokat megrontson. Ezen kívül kiemelkedtek a gyógynövényekhez kötődő ismeretei is, mely a paraszti társadalomban egy teljesen elfogadott és helyi szinten is általánosan űzött tevékenység volt. Az épület- és családtörténetet Csepinszky Mária gyűjtötte fel Horváth Józseftől, aki azt is elmesélte, hogy nagyanyja miként végezte a beteg gyereken az öntést: „Kézzel kivett egy faszénparazsat a tűzből, és azt a vízbe dobta. Külön volt egy bádogtála, amit csak öntésre használt, ebben csinálta meg a szenes vizet. Tett bele egy kis ágból maga-készítette keresztet, meg viaszt, aztán a tálat a beteg fejére tette, háromszor öntött belőle, s közben mondókát mondott. A viaszt, meg a keresztet elégette, ezzel megfüstölte a beteget. Úgy lett vége, amíg füstölte, mondta: »boszorkány, kígyó, gyík Isten, imádság… «”.[3]

Az asszonytól boszorkányos képességei miatt még halála után is féltek, a bontáskor a falubeliek nem mertek közel menni az épülethez, mert azt gondolták, hogy az akkor szálló por békétlenséget teremt, amivel korábban gyakran fenyegette is a helyieket Fogarasi Böske: „van olyan porom, ha elszórom valahol, ott örökös békétlenséget csinálok”.[4]

1980-ban bekövetkezett halála után fia, Horváth József örökölte az épülete, aki azt a múzeum számára adta el.

Erre a gyűjtésre és hiedelemvilágra épít a Szennai Skanzenben a bemutatott lakóház is a hozzá kapcsolódó programokkal, itt lehet megismerkedni a gyógynövényekkel, azok feldolgozásával, használatával, a gyógyító otthoni praktikákkal, melyekre személyesen „Fogarasi Böske” tanítja meg a látogatókat. A cél, hogy a hagyományos egészségmegőrző és gyógyító módszerek ismét visszakerüljenek a köztudatba, mindenki ismerje meg a teljesen hétköznapi növények hatását, előnyeit, melyeket olajok, teák, krémek alapanyagaként vagy akár az ételek fűszereként is használunk. Aki pedig még behatóbban szeretne megismerkedni Fogarasi Böske boszorkányos mindennapjaival, ajánljuk figyelmébe a róla készült kisfilmünket:


[1] A Luca nap hiedelmeiről és szokásairól bővebben: Dömötör T. (főszerk.) 1990. 221-228.

[2] Diószegi V. 1981. 124-125.

[3] Csepinszky M. 2008. 313.

[4] Csepinszky M. 2008. 314.

Képek jegyzéke:

  • Borítókép: A Somogyszobi lakóház hátsó szobájának részlete. Készítő: Balogh Enikő, 2020.
  • 1. Somogyszobi lakóház a A Szennai Skanzenben. Készítő: Znamenák István, 2013.
  • 2. A Somogyszobi lakóház hátsó szobájának részlete dohánylevelekkel. Készítő: Farkas Gergely, 2016.
  • 3, A Somogyszobi lakóház hátsó szobájában található gyógynövények. Készítő: Farkas Gergely, 2016.
  • Gyógynövények feldolgozása a Szennai Skanzen foglalkozásain. Készítő: Farkas Gergely, 2020.

Felhasznált irodalom:

Csepinszky Mária 2008 A szennai szabadtéri néprajzi gyűjteményben felépített somogyszobi lakóház áttelepítésének története. In.: Somogyi Múzeumok Közleményei 18. 313-326. Kiadja a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár.

Diószegi Vilmos 1981    Öntés. In.: Ortutay Gyula (főszerk.): Mgyar Néprajzi Lexikon negyedik kötet.  124-125. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Tátrai Zsuzsanna 1990    Luca napja. In.: Dömötör Tekla (főszerk).: Magyar néprajz nyolc kötetben VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. 221-228. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.

Címke: