„Zúg, ha őröl, zúg a malom”

Tudtad, hogy a malmokat nem csak őrlésre használták? A középkor legjelentősebb termelőeszközeként a gabona feldolgozásán kívül a gyapjú-, fa-, fém-, kőzet megmunkálásban is kiemelkedő szerepet játszottak az állati és természeti energiával működtetett malmok. Ma már kevés működő ványolót, gattert, tiprómalmot ismerhetünk meg, a legtöbb épület megsemmisült már vagy más funkcióban használják.

A különféle anyagok előkészítését, feldolgozását és megmunkálását végző termelőmechanizmusokat nevezték a 19. század elejéig malmoknak. Fejlődésüket az emberi és állati energiát helyettesítő természeti mozgásenergiák kihasználásának köszönhetik.

A molnár mesterség szláv közvetítéssel érkezett a magyar nyelvterületre, de nem az őrléssel foglalkozó személyt, hanem az épületet és a szerkezetet készítő faragómolnárt értették alatta. Ebből adódóan az ácsokkal alkottak közös céhet, érdekvédelmi szervezetet. A molnárrá válás feltétele az inas és segéd éveket követően a népmesékből ismert vándorúttal folytatódott, ahol a mesterséghez kapcsolódó reformokat, újításokat ismerték meg. A molnár, ember és természet kapcsolatának számos titkát ismerte, többek között éghajlat, fák, vizek járása – hiszen új malom létesítésénél fontos, és nélkülözhetetlen ismeret, hogy merre folyik a patak, melyik az általános széljárás, mekkora a hozama, milyen a medre, illetve a környéken hol találnak megfelelő fát az építéshez.

Elsőként Szent Gellért legendájában esik szó a kézimalomról, ami egy gabonáját őrlő asszony énekéről számol be. Ez az emberi erővel működtetett őrlőeszköz minden malom ősanyja és még a 20. század közepéig megtalálható volt a legtöbb paraszti háztartásban. Működési elve: két egymáson fekvő kőpár közül a felsőt egy függőleges tengelyhez rögzítették, így ennek segítségével mozgathatóvá vált. Az őrlőköveket valamilyen foglaltba helyezték, ami könnyítette a két kő egymáson való mozgását, és meggátolta az őrlemény széthullását. Jelentősége azokon a területeken volt számottevő, ahol a kásaételeket fogyasztottak, mert olcsóbb volt, mint malomban őrölni. A kézimalommal való gabonaőrlés időnként fontos túlélési praktika: a várkatonaság idején az ostromlottak ezt használták illetve a világháborúk alatt is több helyen előkerült szükségmegoldásként.

Emberi, állati erővel meghajtott őrlő, daráló, hántoló szerkezetek a szárazmalmok. Azokon a vidékeken, ahol nem tudtak víz- és szélenergiát hasznosítani általánosan elterjedt malomtípus, nagy számban fordult elő. Különleges változata a tiprómalom, amit magyar malomnak is neveznek, Európa-szerte az egyetlen ilyen működő szerkezet a Skanzenben található. Egy ferde síkú tömör kerék erős központi tengellyel a malomépület alapjára, ill. tetőszék tartó vázgerendázatára támaszkodott. A jószágot vagy jószágokat (szamarat, lovat, szarvasmarhát) a ferde síkú, még álló helyzetben levő kerékre vezették fel. Az álló helyzetet egy megfelelő rögzítő szerkezet biztosította, ha ezt feloldották, a jószág megindulhatott és lépésről lépésre a tipró sík újabb és újabb szakaszát lökte ki maga alól. A tipró kerék külső szélén elhelyezett fogazat hozta mozgásba többszöri fogaskerék áttétellel az őrlő szerkezetet. A szárazmalmok általában a faluközösség malmai voltak, a falutörvények szerint közösen üzemeltették, fontos gazdasági és társadalmi szerepet töltöttek be, az önellátásra törekvés eszközei voltak. 

A szélmalmok a 20. század elején még az Alföld egyik legjellegzetesebb építményei voltak, majd alig 50 év alatt szinte teljesen elpusztultak a gőzmalmok megjelenésével és elterjedésével. A fából, vályogból, téglából, kőből épített, belül több szintre osztott épület tetején, körpályán elmozdítható foglalatban van a vitorlaszárnyakkal felszerelt tengely, és a vele egybeépített szeleskerék, vagyis az a fogaskerék, amely a vitorlákon keletkező forgónyomatékot átadja a malomgépezet főtengelyének. Az őrlőszerkezet részeit az egyes emeleteken helyezték el, belső berendezéseit különféle mechanikai megoldásokkal egészítették ki, hogy megkönnyítsék a munkájukat.

A vízimalmok feltehetően a korai virágzó vízkultúrával rendelkező népeknél fejlődtek ki, fejlődéstörténetileg a legegyszerűbb a horizontális vízikerék, ami egy síkban van a malomkővel, így nem szükséges áttét. A vízimalmok ezen kezdetleges fajtáit még a 2000-es évek elején is használták a Balkánon és Ázsiában, bár már sok esetben nem fából, hanem bádoglemezből készült vízikerékkel. A vízikerekek másik fajtája a függőleges forgássíkú, ami már a középkorban a legelterjedtebb energia felvevő rendszer volt. A sebes folyású patakok mellett ún. patakmalmokat vagy gátasmalmokat létesítettek, míg a folyókon, hajózható vizeken mobil, hajómalmokkal őröltek.

A hajómalom olyan malomszerkezet, amelyet hajókra, úszó testekre helyeztek el, és a sodró víz erejének legjobb kihasználását lehetővé tevő folyószakaszon lehorgonyoztak vagy a parthoz kikötöttek. A patakmalmokkal ellentétben mobilak, változtatni tudták helyzetüket, ellenben a hajózható szakaszokon sokszor kerültek vitás helyzetbe a vízi közlekedés akadályoztatása miatt.

A Kárpát-medence természetföldrajzi adottságai eleve inkább vízimalmok építésének kedveztek: a terület nagy része vízfolyásokban gazdag, ez alól csak a Duna-Tisza köze kivétel, ahol a szélmalomok domináltak.

A patakmalom kisebb, sebes folyású patakok mellé épített malomszerkezet, ami a hajómalommal ellentétben állandó építmény. A vízenergia szabályozása érdekében általában malomgátat építenek, és egy ún. malomárok vezeti rá a vizet a vízikerekekre. A zsilipek segítségével megfelelő, állandó energiát tudnak biztosítani – ellentétben a hajómalmokkal, amik kiszolgáltatottak az aszálynak és árvizeknek egyaránt – és szükség esetén, javítások idejére meg tudják állítani a kereket. Magyarországon már a 11. század közepén az áttételes vízimalmok terjedtek el.

Azokat a malmokat, amelyek csak nagy esőzések idején, időszakosan működtek pokolidő malma vagy viharmalom néven tartották számon.

A vízikerekeken a lapátelemek minden esetben sűrűn helyezkedtek el, formájuk lehetett kanálszerű, sík- vagy enyhe ívben hajló lapok. A vízikerék építésénél ritkán alkalmaztak vasat a faragómolnárok, aminek technikai és a mesterség íratlan szabályai volt az oka. A vízikerekek tölgyfából faragott kör vagy sokszög keresztmetszetű tengelyre épültek. A vízikerék(ek) védelmére tornácszerű ún. kerékházat építettek, ami közvetlenül csatlakozott a malom épületéhez és csak ritkán hagyták fedetlenül. A kerékházban helyezkednek el a zsilipek, a szűrőrácsok és a terelőcsatornák.

A patakmalmok a 19. sz. elejéig a szárazmalmokkal együtt a hazai malomállomány döntő részét tették ki. A gőz és nyersolaj, esetleg faszéngáz, benzin, sőt villanyenergia elterjedtebb használata nem jelentette a patakmalmok megszűnését. Üzemeltetőik gyakran a vízi meghajtás fenntartása mellett segédberendezésként nyersolaj-, benzin-, faszéngáz-, villanymotorokkal is kiegészítették. Az új energiaforrások megjelenésével párhuzamosan a hazai malomtechnika számos technológiai újítást vezetett be. Így a malomkövek helyett fémhengeres őrlőberendezéseket fejlesztettek ki.

A vízimalmok az őrlésen túl egyéb élelmiszer feldolgozásban, például paprikatörés, olajütés is fontos szerepet játszottak. Egy különleges, kevésbé ismert és kutatott fajtája a pálinkafőző malom.

„A pálinkalepárló berendezések hűtővízét egy nagy átmérőjű, alulcsapott vízikerék segítségével emelik egy rendszerint lábakra rögzített csatornába, amellyel a távolabb felállított szeszfőzőkazán hűtőspirálja […] vezetik át, amelyben biztosítják a hűtővíz folyamatos áramlását.” (Ozsváth G. 2011.103.)

A vízikerék egyik oldalán a lapátok síkjában kupákat (vagy félbe vágott műanyag flakonokat) helyeznek el, és ezek segítségével emelik fel a vizet a vályúba. Ezek a pálinkafőzők, vagy a malomházban találhatóak, vagy a malom épületen kívül a szabadban, esetleg féltető alatt.

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében megújult a Skanzen öt malma: a Nyirádi vízimalom, a Mosonszentmiklósi tiprómalom, a Dusnoki Szélmalom, a Vámosoroszi Szárazmalom és a Darálómalom. A malmok világával bemutató őrlések, foglalkozások, bringatúrák keretében ismerkedhetnek meg a látogatók. A Skanzenben a Malom éve attrakcióiról itt található bővebb információ.

Képek:

• Borítókép: Vámosoroszi szárazmalom a Skanzenben (Fotó: Tokodi Gábor)
• MNÉA-F 28470 Bándi fűrészmalom makettje készítette Gesztesi János 1967-ben
• MNÉA-F 28471 Bándi fűrészmalom makettje készítette Gesztesi János 1967-ben
• MNÉA-F 28474 Bándi fűrészmalom makettje készítette Gesztesi János 1967-ben
• Ványoló malom (Letöltés: 2023.07.24.)
• Nyirádi vízimalom a Skanzenben (Fotó: Tokodi Gábor)
• Dusnoki szélmalom a Skanzenben (Fotó: Tokodi Gábor)
• Hajómalom a Dunán (20. sz. eleje) (Letöltés: 2023.07.24.)

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás („SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.