MŰTÁRGYSOROZAT – CSILLÉRY100

Dr. Csilléry Klára születésének 100. évfordulóján közös emlékkonferenciát rendez a Néprajzi Múzeum és a Skanzen.

Csilléry Klára (1923-2002) a magyar néprajztudomány világhírű kutatója, aki pályáját a Néprajzi Múzeumban kezdte, majd a Néprajzi Múzeum Falumúzeumi osztályából kivált szabadtéri múzeum osztályvezetője lett Szentendrén.  Muzeológiai tevékenységével a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményét több ezer tárggyal, és azok mintaszerű dokumentációjával gyarapította. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban nevéhez fűződik a múzeum első épületeinek berendezése. A Skanzen építésének első korszakában meghatározó a részvétele a szabadtéri muzeológia magyarországi megalapozásánál. A SkanzenBLOGON meséljenek a néprajzkutatóról az általa gyűjtött tárgyak és tárgyleírások. Rendhagyó posztsorozatunk 1. részében a Néprajzi Múzeum munkatársai – Sedlmayr Krisztina, Granasztói Péter, Vida Gabriella – válogattak gyűjteményükből.

KOLostormunka, keretezett papírkivágás, csipkekép

Magyarország, 18.század 2. fele

_{^{NM 72.83.1}}

A vékony pergamenlap virtuóz kivágásával kialakított gazdag díszítmény közepében medalionszerű mező, „kartus” található. Erre festették egy sajátos vízfestési technikával (gouashe) Szent István király képét. Az így elkészült díszes lap alá színezett, úgynevezett brokátpapírt helyeztek, hogy a kontraszttal is erősítsék a kép dekorativitását. Jól ismert jelenetet ábrázol: Szent István felajánlja országát Máriának, de míg a későbbi kompozíciókban a szent király Mária felé fordulva, térden állva teszi a felajánlást, itt a képből kifelé néz, a szemlélő irányába fordul. Mária a kisdeddel a kép bal sarkában, felhők között, kezében jogarral jelenik meg. Alul felirat olvasható: S:Stephanus Rex Ungariae.

A kép az eredeti gyümölcsfa keretben van, a kép felső széléhez barokk faragású oromzat tartozik.

Gyűjtő: Csilléry Klára, 1972, BÁV

Tükörkép keretben – Utolsó vacsora

Dél-Csehország, 19. század 2. fele

^{NM 68.174.10} 

Csilléry Klára 56 darab tükörképpel gyarapította az Egyházi gyűjteményt, többnyire terepmunka során. Egy boldogi ház tisztaszobájából hozta el ezt az Utolsó vacsorát ábrázoló darabot. „A fekvő helyzetű képen széltében elnyújtott architekturális metszett és maratott ornamentika. Ennek ívéből örökmécseshez hasonló lámpa lóg le. Kétoldalt mélyvörös drapéria. Alatta fehér kendővel leterített asztal, középen Jézus sárga glóriával. Az apostolok közül 2-2 oldalt a közép felé befordított padokon, félig háttal ül. Ruhaszíneik tarkán váltakoznak: sárga, lila, zöld, bordó, sötétkék, arany, cinóber. A metszett keret fölött színes rózsák. A kép hátán vászon burkolás és drótok a felerősítéshez. Lent fehér temperával: ‘H Abendmal. Jesus’ felirat. Valószínűleg az eladó apai nagyanyjától Lakó Borbálától származik, aki 1905-ben 70 évesen halt meg. Helye a szobában a tükör fölött volt.”

Gyűjtő: Csilléry Klára, 1968, Boldog

Esküvői emlékkép keretben, akvarell

Készítette: Borbély Mihály, 1913, Szalkszentmárton

^{NM 65.91.213} 

Az 1960-as években Csilléry Klára több német nyelvű, akvarellel készült emlékképet gyűjtött Hartán. Ezt a képet így írta le: „A kép fehér alapon vízfestékkel kézzel festett: fekvő alakú emléklap. A kép négy sarkában virágcsokor, fönn középen 1913-as évszám. A kép többi részét két egymásba fonódó koszorú tölti ki, bennük egy-egy színes pöttyökből alakított szív, melyből virágcsokor nő ki. A szívben három virágfej között felirat: „Andreas Knodel. ist Geboren im Jahre= 1888. am 10 ten Dezember. Gekuplirt”, másik szívben: „Katharina Kraus, ist Geboren im Jahre= 1892. am 24 ten Juni. 23 ten Oktober. 1911”. Alul: „Andenken” felirat egy rózsa alatt. Keresztelőkor vagy esküvőkor készíttettek ilyen emlékképet, az első szobában a falra akasztották. Sok családban csak innen tudták az utódok, hogy szüleik mikor születtek. Ha szükség volt rá, ezen nézték meg. Ez a kép évtizedek óta a padláson volt már.

Gyűjtő: Csilléry Klára, Harta, 1965

Ácsolt láda

Szuhahuta (ma: Mátraalmás), Észak-Magyarország, 1923

^{NM 66.122.24}

Csilléry Klára a következőket jegyezte fel a tárgy készítéséről és használatáról:

„1923-ban vagy 1924-ben készítette az 1898-ban született Stork István szlovák faszerszámkészítő, Gyurkó Vendel számára summás ládának. Gyurkó Vendel ugyanis hat hónapra summásnak szegődött el. A láda azóta is ruhanemű, majd cipő tárolására szolgált a kamrában, egész a gyűjtés idejéig. A régi teteje azonban tönkrement, és a közelmúltban ifjú Gyurkó János (26 éves) készített újat a régi mintájára. Stork István másoknak is készített ilyen kis szekrényt. Általában tejet edényben, babot, rántani való zsírt, árpát, lisztet tettek bele.”

K. Csilléry Klára gyűjtése, 1966

Horvát Anna ládája

Fadd, Dél-Dunántúl, 1891

^{NM 63.54.1}

Lizák Andrásnétól a menyasszonyi ládáját 1963-ban vásárolták K. Csilléry Klára és Molnár Mária a Néprajzi Múzeum muzeológusai a faddi bútorhasználatot és készítést kutató terepmunkájuk során. Dokumentálták a láda történetét: Lizák Andrásné, 73 éves napszámos asszonyé volt a láda, aki a nagynénjétől (anyja testvére), Horvát Annától örökölte az 1930-as években. Horvát Anna férjhezmenetelekor vette a ládát 1891-ben. Ekkor íratta rá a nevét, és esküvőjének időpontját a ládára. A ládát a falubeli mesteremberek készítették. Ruhát nem tartott benne: „szerette, hogy dísz legyen a házba, azért vette meg”. Utolsó tulajdonosa Lizák Andrásné a szobában tartotta a ládát, ruhát ő sem tartott benne, elmondása szerint „a tetejére ennivalót rakosgattam … A régiek ruhát tartottak benne, összehajtogatták a szoknyát, úgy tették bele. Mindenki kapott egy ládát, amikor férjhez ment, az én édesanyámnak is volt, de nem volt ilyen virágos, mint ez.”

K. Csilléry Klára – Molnár Mária gyűjtése, 1963

Kodány Kovács Julianna ládája

Szeremle, Dél-Alföld, 18. század 2. fele

_{NM 60.28.2}

A láda tulajdonosai a tárgy korát nem ismerték, csupán azt tudták, hogy Szeremlén (Bács-Kiskun megye) az 1880 körül férjhez ment Kodány Kovács Julianna, aki gazdag leány volt, az újonnan kapott nagy láda mellett ezt is magával hozta férje házához, továbbá egy még kisebb piros ládát is. 20. század elején a  láda a kamrába kerül, elvesztette korábbi megbecsültségét. 1930-as években a Gyöngyösbokréta mozgalom hatására, amikor a népi hagyományok újjáélesztése, újra felfedezése zajlik, a láda újból fontossá válik, a kamrából visszakerül a szobába.

1960-ban K. Csilléry Klára Szeremlén megvásárolja a ládát Fúrú Jánosnétól és 1961-ben már

kiemelt gyarapodások példájaként szerepel a Néprajzi Múzeum évkönyvében (Néprajzi Értesítő): „Az asztalosok készítette ládáink közt több értékes, a népi díszítőstílus tanulmányozása szempontjából számottevő darab akad. Az egyik szeremlei, múlt század eleji példány (45. ábra; 60.28.2) díszítménye népi bútoraink festésének és a református templomok berendezésének virágos stílusa közti szoros kapcsolatot szemlélteti.”

 A láda később is főszerepet kap Csilléry Klára munkásságában. Pédául a festett bútorok és a népművészet eredetének, értelmezésének egyik fontos példájaA magyar nép bútoraicímű könyvében (1872): „Nem egy, XVIII. századi festett népi bútordarabnál is érezhető határozottabb vagy bizonytalanabb kapcsolat a korabeli templomi berendezések festésével. A szeremlei láda mezői például, a levélcsokorból kiemelkedő háromszínű tulipánnal, rajzukban, szigorú szerkesztésükben a Nagypallban (Baranya megye) lakó Nagyváti János asztalosmester 1787-ben festett munkájának, a szennai (Somogy megye) református templom padjának és karzatának kazettáira emlékeztet.”

K. Csilléry Klára gyűjtése, 1960

Cserépszilke

Mohács, 19. század második fele

^{NM 68.158.3.}

„A 65 éves Pilisi Mihályné, aki 1921-ben ment férjhez, nem emlékszik rá, mikor és kitől vette. Annyit tud, hogy egészen a bátai Tsz. megszervezéséig, amely kb. 15 éve történt, egyedül arra használták, hogy nyáron a ‘búzahordóknak’, az ebédet vitték benne. Egy kisebb és egy nagyobb ilyen fazék volt a kosárban, az egyikben a levessel, a másikban a húsos étellel. Tetejébe egy tál kalácstésztafélét, süteményt tettek Az egész kosárba volt téve, lekötve abrosszal. Fejen vitték ki a mezőre. (Pilisi Mihályéknak 12-13 holdjuk volt.) Amióta a téeszt megszervezték és nem kellett többet ebédet hordani, a fazekat őrölt paprika tartására használták. A kamrában ablakban volt a helye, lekötve papírossal. Amíg ebédhordónak használták, addig a pitvart a konyhától elválasztó gerendán elhelyezett polcon, ‘pócoson’ volt a helye, egymás mellé borogatták oda a fazekakat, úgy, hogy elől legyen a szájuk. A tárgyat általában ‘ebédös fazéknak’ vagy ‘bögrének’ említették, ‘zománcos fazéknak’ akkor mondták, ha a főzőfazéktól, ‘tótfazéktól’ meg akarták különböztetni.”

gyűjtőhely: Báta

Kancsó

Rimaszombat, 1866.

^{NM 61.115.23}

„Tulajdonosa, az 1896-ban született özv. Czeglédi Elekné nem emlékszik rá, hogy használni látta volna. Az ő idejében már mindig a padláson volt, s abban is bizonytalan, hogy vajon  bort vagy pálinkát tettek bele. Azt azonban tudja, hogy a tárgyon jelzett Császi János elődjééknél lakott mindig a fazekas, aki árulni járt ide és az készítette ajándékba. Mint mondja, az ilyen nagy és díszes edényt pénzért nem csinálták, a megajándékozott vagy pálinkát vagy bort adott érte, mégpedig annyit, amennyi belefért. Ezt pedig csak nagygazda tehette meg. Császi a város egyik leggazdagabb családja volt.”

gyűjtőhely: Hajdúszoboszló

NM 61.115.23

Nagyfazék „lagzisfazék” „tótfazék”

Gömör és Kishont vármegye (ma Szlovákia), 19. század második fele

^{NM 63.85.3}

„Lakodalmak alkalmával vagy csigalevest vagy káposztát vagy kását főztek benne. Tulajdonképpen a csigaleveshez is kettő kellett, egy a csigatésztának sós vízzel, egy meg a húsnak. Mikor kölcsönadták, cédulát tettek rá, hogy mit lehet csak benne. 10-15 holdasoknak is volt 2-3, az egyiknek 5 is, módosabbaknak 6-8 darab. A ‘padon’ tartották. Lakodalomkor lábakra ajtót tettek, az alá és fölé jól betapasztották vályoggal. Ennek a tetejére rakták sorba a fazekakat, közeiket kitöltötték rőzsekévével és tőzegganajjal. Az új edényben magot tartottak, mielőtt főzésre befogták, állatvérrel (reformátusoknál) vagy zsírral (katolikusoknál) bekenték, hogy ne repedjen meg. Forró vízzel és ‘élesmosóval’ mosták. „ 

gyűjtőhely: Tiszanána