Az őszi időszak legismertebb jeles napja a Márton-nap, amelyhez számos népszokás, hiedelem, az újbor kóstolásának és a libaételek fogyasztásának szokása kapcsolódik. Nyugat-Európa országaiban lámpás felvonulásokkal ünneplik a katonából hittérítő püspökké vált szentet, Magyarországon a gazdasági év lezárását lakomákkal, mulatságokkal ünnepeljük.
A szentendrei Skanzen Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényén (november 9–10-én) érdekességeket tudhatnak meg a látogatók a libakultusz eredetével kapcsolatban, bepillanthatnak vidám őszi társas munkák légkörébe, megelevenedik a Márton-napi mulatságok hangulata. És kiderül az is, ki volt valójában Szent Márton, aki nemcsak régen, de ma is összeköt országokat és kultúrákat. Életének állomásait Magyarországtól Franciaországig végigjárhatjuk az Európa Tanács Kulturális Útvonalának nyilvánított Tours-i Szent Márton úton, amelynek fő vonala Magyarországot, Szlovéniát, Olaszországot és Franciaországot érinti.
„Pogány volt ő katona, így lett Isten bajnoka”
A középkor egyik legnépszerűbb szentjének élete Magyarország területén, a hajdani római Pannónia provinciában kezdődött. A később szentként tisztelt Márton Savaria városában, a mai Szombathelyen született a 4. században. Valószínűleg szláv származású apja a római légió tisztjeként szolgált először Pannóniában, majd Itáliában. Márton így gyermekkorát Ticinum (Pavia) városában töltötte és itt ismerkedett meg a kereszténység tanaival. A kor szokásának megfelelően légiós apa gyermekeként 15 éves korában katonai szolgálatba lépett.
Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Az itt eltöltött évek különös eseményéről minden életrajzírója megemlékezik. Különösen kemény tél volt Galliában, amikor Márton egy késő este, járőrszolgálatból hazatérőben didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. A látomás megerősítette keresztény hitében, 22 éves korában keresztelkedett meg Amiensben. Ezután még két évig szolgált a légió kötelékében.
Miután elhagyta a katonaságot visszatért szülőföldjére, Pannóniába, hogy ott hirdesse Krisztus tanait. Missziós munkája azonban szülőföldjén nem volt zavartalan. A 4. században eretneknek számító vallási irányzat tagjai, ariánus keresztények kergették el Savariából. Útját Itália felé vette, de Milánóból is elkergették. Ezután remeteként élt a Tyúk-szigetnek nevezett kietlen, kopár helyen. A szerzetesi magány évei után visszatért Franciaországba, és a kis galliai település, Ligugé környékén vonult remeteségbe. Kialakult körülötte egy pontos szabályok szerint működő szerzetesi közösség, akik imával és munkával töltötték napjaikat és terjesztették a keresztény hitet nemcsak Ligugé-ben, de egész Franciaországban.
Oltárkép – Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Bakony, Balaton-felvidék tájegység, Óbudavári katolikus templom
A poitiers-i püspök halála után, 371-ben Tours püspökévé választották Mártont. Ekkor történt meg vele a személyéhez köthető libás legenda. Márton ugyanis amikor megtudta, hogy püspökké választották, a megtiszteltetés elől elbújt a libák óljába, akiknek a gágogása azonban elárulta őt. A legenda szerint ezért köthető nevéhez a „Márton lúdja” elnevezés.
Márton püspökként is egyszerű életmódot folytatott, nevéhez számtalan csodatétel köthető. Kultuszát az első írásos emlék a hatodik századra datálja. Elsőként Franciaországnak lett védőszentje, majd tisztelete egész Európában elterjedt. Halálának napján, november 11-én a német nyelvterület országaiban fáklyás felvonulásokat tartottak és Márton-tüzeket gyújtottak. A lampionos felvonulásokat a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a jó cselekedeteket jelképző fény mindenkihez eljusson.
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”
A Szent Márton napjához kötődő lakomák és mulatságok régóta az őszi időszak fontos családi és közösségi eseményei voltak. Márton-nap ugyanis évszázadokon át tisztújítási, elszámolási nap volt, a gazdasági év zárónapja. November 11-ig lezárultak a kinti mezőgazdasági munkák, befejezték a legeltetést a mezőkön, és visszahajtották a jószágot az istállókba. A cselédek és a pásztorok ekkor kapták meg járandóságukat, és ezt lakomával, mulatozással ünnepelték. A pásztorok a gazdáktól, akinek az állataira vigyáztak, ajándékot – sokszor libát – kaptak ezen a napon.
A novemberre felhizlalt libákat ezen a napon levágták, és elfogyasztották a családdal, komákkal együtt. Azért rendeztek országszerte lakomákat, hogy ezzel is magukhoz vonzzák a következő évi jóllétet, megadják a módját annak, hogy elkerülje őket a szűkölködés a jövőben.
Szent Márton Újborfesztivál és Libator – Márton-napi mulatság a szentendrei Skanzenben
A Szent Márton lúdja kifejezés a Márton-napon elfogyasztott hízott libára is utal. A Márton-napra felhizlalt libából libasültet sütöttek, a libasültből pedig ajándékot vittek a földesúrnak és a papjuknak is. Innen ered, hogy a szárnyas legfinomabbnak (?) tartott részét ma is püspökfalatnak hívjuk.
A Márton-napi libafogyasztás jó példája annak, hogyan élnek tovább az ókori és pogány szokások a jelenig. A rómaiaknál erre a napra esett Aszklépiosz isten ünnepe, akit az orvostudomány, a megújhodó élet isteneként tiszteltek, akinek ünnepén libát tálaltak fel az asztalra. De e napra esett a germánok hálaadó ünnepe is a jó termésért, akik ebből az alkalomból ugyancsak libaáldozatot mutattak be az isteneknek. Hitük szerint ilyenkor Wotan (Odin) fehér lovon átlovagolt a vidéken, s nyomában mindenkinek bőséges ennivaló jutott az asztalára.
„A bornak szent Márton a bírája”
A lakomák során és mellett a kötelező borfogyasztás sem maradhatott el. Márton-napra már jó esetben kiforrt az újbor a szeptember–októberben leszüretelt szőlőből, és a becses nedűt november 11-én kellett megkóstolni. Márton pedig, aki a bortermelők és kádárok védőszentje volt, ítéletet mondott felette. S ha megfelelő volt a minőség, bőségesen ittak belőle áldomást.
Nyúli prés a szentendrei Skanzen Kisalföld tájegységében
„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél várható”
A csodatévő szent napjához időjárási regulák is kapcsolódtak. A Márton-napon elfogyasztott liba csontjából jósoltak a téli időjárásra. Úgy tartották, hogy ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha barna színű és rövid, akkor sáros. A Márton-napi időjárás is meghatározó volt. Úgy tartották, hogy „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”, azaz, ha esik a hó november 11-én, akkor enyhe lesz a tél, ha viszont ez nem történik meg, akkor pont kemény tél közeleg. A rossz idő és hideg beköszöntével az emberek behúzódtak a házakba és elkezdődtek a benti közös munkák: a fonó, a tollfosztás, a kukoricafosztás.
Tél a Skanzenben, Felső-Tiszavidék tájegység
Ezen a napon viszont ünnepeltek és nem dolgoztak a falusiak, sőt Tours-i Szent Márton halálának napjához munkatilalmak is kapcsolódtak. Tilos volt mosni és ruhát szárítani, mert különben a ház állatait dögvész pusztítaná el. Ne tegyük tehát ezen a napon, készítsünk inkább pecsenye libamájat rántva, burgonyapürével, mézes sült almával. Desszertként rétest ajánlunk otthoni elkészítéssel, mert a gazdasszonyok úgy tartották, hogy a rétes készítése közben Szent Márton köpenyét nyújtják ki, így az ő könyörületességéből a ház népe nem fog a közeljövőben elszegényedni.
Libazúza pörkölt – a Skanzen Étterem Márton-napi kínálatában
You must be logged in to post a comment.