Tragikus sorsok a múzeum kiállításaiban

„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg.”
_{Milan Kundera}

2000 óta február 25-e a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.

A kommunizmus áldozatainak számát a leggyengébb becslések is egymillió főre teszik Közép- és Kelet-Európában. Ők éhínség, kényszermunkatáborok vagy kivégzés által vesztették életüket, de a kommunista rendszerek áldozatainak száma ettől jóval magasabb. Azokat is az áldozatok között tartják számon, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akiket csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, vagyis mindenkit, akit a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak.

A szentendrei Skanzen tudatosan kíván szerepet vállalni a történelmi kataklizmák, ki nem beszélt magyar történelmi események feldolgozásában, és törekszik a különböző nemzetiségek, etnikai csoportok életmódjának, a magyarságot ért tragédiáknak a bemutatására is – különös tekintettel a 20. század nagy traumáira.

A Skanzen négy kiállítását mutatjuk be, amelyek a kommunizmus időszakához kötődnek. A tragikus események hatására emberek kerültek bizonytalan, jogfosztott helyzetbe.

CSAK EGY KIS MUNKA – FALUSIAK MÁLENKIJ ROBOTON A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN

• Dél-Dunántúl tájegység, Muraszemenyei telek

A Dél-Dunántúl tájegység Muraszemenyei telkén található rendhagyó szabadtéri kiállítás a Szovjetunióba elhurcolt polgári lakosság sorsát tárja a látogatók elé, amely a kényszermunkatáborba (a GUPVI, vagyis a Hadifogoly- és Internáltügyi Főigazgatóság – a köznyelvben a külföldiek Gulagja – lágereibe) való deportálásokkal, a málenkij robotként ismert eseményekkel foglalkozik. (A kifejezés az orosz málenkaja robota – kis munka – szóösszetételre utal.)  A tárlat a málenkij robot több százezer áldozatának a szenvedését érzékelteti, és ezzel emléket állít az ártatlanul meghurcolt falusiaknak.

A kiállításban a történeti és számadatok helyett a túlélők beszélnek: a kiállított anyag idézetekből, visszaemlékezésekből áll össze. Az installációk és a felidézett történetek megrázók, emiatt a tárlat megtekintése csak 16 éven felüliek számára ajánlott.

A TÖRTÉNELEM SODRÁBAN – LAKOSSÁGCSERE A DÉL-DUNÁNTÚLON

• Dél-Dunántúl tájegység, Hidasi ház

A Dél-Dunántúl tájegység Hidasi házában látható kiállítás a magyarországi németek második világháború utáni kálváriájának állít emléket. A svábokat – a csehszlovákiai és lengyelországi németekhez hasonlóan – a kollektív bűnösség elve alapján a háborúért felelősségre vont Németországhoz hasonlóan ítélték el, legtöbbjüket egy szál bőrönddel telepítették ki Nyugat- vagy Kelet-Németországba.

A Hidasi házhoz köthető másik sorstragédia a kitelepített német család házába költöző bukovinai székelyeké. A németek helyére, a sváb házba és bútorok közé beköltöztetett andrásfalvi Biszak család otthonából csupán a festett menyasszonyi ládát, ruhaneműt és a szövőszéket tudta magával hozni. Őket Bukovinából először a Jugoszláviától Magyarországhoz frissen visszacsatolt Bácskában telepítették le (1941-ben), ahonnan 1944 őszén menekülniük kellett. Így kerültek Hidasra és költöztek be a német család üresen álló házába.

BÚCSÚ A PARASZTSÁGTÓL

• Dél-Dunántúl tájegység, Drávacsehi lakóház

A paraszti társadalom felbomlása hosszú folyamat volt, amelynek utolsó, legtragikusabb fejezete a második világháború után következett be. A kommunista diktatúra a beszolgáltatási rendszer bevezetése, a padláslesöprések, a kuláklisták felállítása, a meghurcolások után az erőszakos szövetkezetesítéssel verte be az utolsó szöget a parasztság szimbolikus koporsójába.

A kiállításnak egy egykor élettel teli ház ad helyet a múzeum Dél-Dunántúl tájegység Drávacsehi lakóházában. Az érzelmekre ható tárlat búcsút vesz egy életformától, amely évszázadokon át határozta meg a falusi mindennapokat. A parasztság megszűnésének lehetünk tanúi.

A tárlat Biró Friderika néprajzkutató és Für Lajos történész több évtizedes tudományos kutatására épül. A Búcsú a parasztságtól című háromkötetes közös művük első része műfaja szerint „Történelmi esszé”, amely a magyar parasztság történetét vázolja föl, a második rész vallomásokból és elbeszélésekből álló „Interjúkötet”, a harmadik pedig fényképekkel illusztrált „Forrásgyűjtemény”, amely korabeli levéltári dokumentumokon keresztül ad bepillantást az 1945 utáni másfél évtized tragikus időszakába.

A száraznak tűnő történelmi adatok, a többezer percnyi lejegyzett hangfelvétel, a sokoldalnyi levéltári dokumentum mögött emberek, személyes sorsok és történetek vannak. Sorsok, keresztbetört életek, amelyeket a 20. század máig ható történései alakítottak. A Skanzen kiállításában egykori gazdák, parasztok búcsúznak mindattól, ami meghatározta addigi életüket: a földtől, a családtól, a kisüzemtől, a szerszámoktól, az ünnepektől, a falutól és emlékeiktől. A búcsú azonban nem önkéntes volt, hanem kényszer hatására történt, amelyet sokszor erőszakos cselekmények kísértek.

ERDÉLYI SZÁSZOK KIVÁSÁRLÁSA – Románia a Ceaușescu-diktatúra idején

• Erdély épületegyüttes, Szászújfalusi ház

Az Erdély épületegyüttes Szászújfalusi ház kiállításaiban megismerhetjük az erdélyi szászok történetét és kulturális jellemzőit, megtekinthetjük a szász népművészet remekeit.

Megjelenik azonban a 20. századi történelemnek egy Magyarországon kevéssé ismert drámai folyamata is. Személyes élettörténeteken, dokumentumokon és tárgyakon keresztül tárja a múzeum a látogatók elé az erdélyi szászok kivásárlásának kérdését, amely során 1968 és 1989 között mintegy 250 000 romániai német, beleértve az erdélyi szászokat is, hagyta el Romániát és távozott a Német Szövetségi Köztársaságba. Erdély etnikai struktúrájából ennek hatására lényegében eltűntek a német és szász közösségek. 

A Szászújfalusi ház Emlékezet Házában interjúk hallhatók, amelyeket ma Németországban élő szászokkal készítettünk. Történeteik egyaránt szólnak a szászság mai életéről, a szász identitás kérdéséről és annak megélési lehetőségeiről.