Csárdástól a matyó népviseleten át a sárközi táncokig

Április 5-én a szentendrei Skanzenben vendégeskedik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Skanzen közös napja különleges módon hozza közel a magyar népi kultúrát a közönséghez. A Fotókon a hagyomány című kiállítás képein keresztül különleges időutazás során pillanthatunk a múltba. A gyönyörű viseletekbe öltözött táncosok nem a színpadon, hanem a falusi élet természetes közegében tűnnek fel. Ezen a napon a táncegyüttes előadásában a Kárpát-medence legszebb táncaiból válogatunk, de lesz viseletbemutató és táncház is.

A tánc témához kapcsolódva a SkanzenBLOG-on Magyarország táncos szellemi kulturális örökségelemeit mutatjuk be, azokat a közösségeket, ahol él a táncos hagyomány.

Nemzedékről nemzedékre hagyományozódó tudás

Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezményt, amelynek célja az élő örökség, a kulturális sokszínűség megőrzése, a közösségek megbecsülése. Az egyezmény magyarországi koordinátora a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága, amely egyebek mellett számba veszi az ország területén található szellemi kulturális örökségeket, gondozza a nemzeti jegyzéket, és koordinálja az UNESCO listára kiválasztott elemek felterjesztését.

A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén jelenleg 56 örökségelem található, amelyek közül 8 kötődik a tánchoz. 2024 decemberében a csárdás tánc hagyománya felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára is, amelyen az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze.

A táncalkalmak az ismerkedés helyszínei voltak

Minden közösség, minden népcsoport életében különleges helyet foglalnak el a generációról generációra öröklődő, improvizatív elemeket is magukba foglaló nép- és társastáncok. Európában a saját vidékük zenéjére, dalaira táncoltak az emberek. A tánc a közösséghez tartozás élményét adta, az ünneplés egyik megnyilvánulási formája volt, ahol szabadabban, kötetlenül viszonyulhattak egymáshoz a partnerek.

A hagyományos magyar paraszti kultúrában csupán a bálok, lakodalmak során volt lehetősége a fiataloknak arra, hogy megérintsék egymást. A fiatal legények a táncos alkalmakon táncba hívhatták a számukra szimpatikus leányt, tánc közben megölelhették, megszoríthatták egymást a fiatalok, közelebb húzhatták magukat párjukhoz, megérinthették táncpartnerük vállát, hátát, derekát. Mindez egyéb nyilvános terekben és helyzetekben elképzelhetetlen volt.

Ma is élő táncos örökségelemeink

BUZSÁK ÉLŐ HAGYOMÁNYAI – hímzés, fafaragás, néptánc és népdal

A Somogy vármegyei Buzsák település különleges hímzésű viseletei mellett a pásztorfaragás járul hozzá népművészetének gazdagságához. A falu életében azonban élő hagyomány a néptánc és a népdal is. A legjellegzetesebb buzsáki tánc a csárdás, amelynek egyes motívumait libegősnek és kopogósnak hívják.

ÉLŐ HAGYOMÁNYOK KALOCSA KULTURÁLIS TERÉBEN – hímzés, viselet, pingálás, tánc

A tarka virágú kalocsai hímzés és pingálás gyakran jelenik meg magyar népművészetként, pedig a jellegzetes minták a Kalocsa határában kialakult falvak – Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek – paraszti kultúrájának sajátos elemei. Táncaikban régi és új stílusok keverednek, amelyek előadásmódját felszabadult életöröm és dinamika hatja át. A régi stílusú ugrós helyi változata, a mars kizárólag menettáncként fordult elő, és kalocsai marsként vált közismertté. Színes népviseletükben előadott táncaikat helyben a Duna Menti Folklórfesztiválon, a Kalocsai Paprikafesztiválon, falunapokon, a környék szüreti báljain ismerhetjük meg.

MATYÓ ÖRÖKSÉG – a hímzés, viselet, folklór tovább élése

Matyókon az Alföld és a hegyvidék találkozásánál fekvő mezőváros, Mezőkövesd és a két szomszédos falu, Tard és Szentistván népességét értjük. A népművészeti tevékenységek – hímzés, bútorfestés, tánc, népdal, népzene és a szövegfolklór, a vallási hagyomány – együttesen alkotják a matyó hagyományt. A matyók táncéletében a leánykörtáncoknak is fontos szerepe van. A matyó csárdást jellegzetes viseletükben ma is táncolják lakodalmakban, locsoláskor és színpadra tervezett koreográfiák részeként is.

MÉHKERÉKI ROMÁN TÁNCHAGYOMÁNYOK

Méhkerék község Magyarország egyetlen olyan települése, amelyben a román nemzetiségi hagyományokat ápoló lakosság ma is többséget alkot. A méhkeréki identitás alapját a román nyelv, az ortodox vallás és a helyi román néptánchagyomány jelentik. A román tánckultúra legnyugatibb ágához, a bihari táncdialektushoz soroljuk a méhkeréki táncokat. A mai néptáncmozgalom egyik legkedveltebb, országszerte bemutatott tánchagyománya a méhkeréki.

NAGYECSEDI MAGYAR ÉS CIGÁNY TÁNCHAGYOMÁNYOK

A gazdag motívumkészlettel rendelkező, archaikus elemeket is őrző nagyecsedi táncok fejlődését a régiesebb erdélyi tánckultúrával rendelkező cigányok Alföldre húzódása befolyásolta. A táncnak köszönhetően a cigányság és a magyarság együttélése szorosabbá vált, közös nyelvként a tánc szolgált. A cigány páros táncok jellemzője, hogy a férfi és nő csalogatja egymást, incselkedik egymással, udvarolnak úgy, hogy közben nem érintik meg egymást. A páros viszonyt a testbeszéd, mimika, távolság fejezi ki. A magyar nagyecsedi csárdás az egyik legnépszerűbb tánctípus a magyarországi tánccsoportok repertoárjában.

SÁRKÖZ NÉPMŰVÉSZETE – szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet

A Sárköz Tolna vármegyében, a Duna árterében elhelyezkedő öt településből – Decs, Őcsény, Sárpilis, Alsónyék, Báta – álló néprajzi táj neve. A jellegzetes szőttes- és hímzéskultúra, a gyöngygallér, a színes, nemes anyagokból készülő viselet, az ahhoz tartozó kiegészítők, a nyelvjárás és a tájegységre jellemző népdalok és táncok együttesen határozzák meg a sárköziek kulturális önazonosságát. A tánc során hordott díszes viseletük táncmozdulataikat is meghatározza, a több alsószoknyás, nehéz öltözetben a mozdulatok is megváltoznak.

VERBUNK TÁNC HAGYOMÁNYA

A verbunk férfi néptánc elnevezése a német werbung (toborzás) szóból ered. A katonák verbuválása a 18. századtól kezdve mulatsággal járó esemény volt, amely hozzájárult a kötetlen szerkezetű férfitánc kialakulásához, amelynek két változata, a szóló és a csoportosan járt körverbunk elemei a korábbi férfi táncok hagyományaiban gyökereznek. Szabad, rögtönzött jellege kapcsán a romantika korától kezdve a magyar virtus és szabadság egyik legkifejezőbb megnyilvánulásának tekinthető.

CSÁRDÁS TÁNC HAGYOMÁNYA

A magyarországi táncházmozgalom hatására az 1970-es évektől felelevenített csárdáshagyomány országszerte különleges helyet foglal el a közösségi alkalmakon és a táncegyüttesek repertoárjában. A verbunkhoz hasonlóan a katonai toborzások során alakult ki a 18. századtól kezdve, különböző verzióit táncolták Magyarország területének nagy részén, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Minden egyes tájegység kialakította a sajátosan rá jellemző verziót, a páros változat és a körcsárdás pedig a mai napig szerves része a magyarlakta területek lakodalmainak, báljainak. A hagyomány tovább örökítői ma amatőr és hivatásos táncosok.