Élő hagyományaink különös figyelmet igényelnek – míg az egyiptomi piramisok évezredek óta ugyanott állnak mozdulatlanul, a közösségek folyamatosan változnak, alkalmazkodnak, átalakulnak. Éppen ezért kell láthatóvá tenni, támogatni és életben tartani őket. A szellemi kulturális örökség közösségei olyan hagyományokat őriznek és adnak át, amelyek a múltból táplálkoznak, de a jelenben élnek tovább. Szerepük ezért megkerülhetetlen a kulturális fenntarthatóság szempontjából.
Erről a szerepről, az élő örökségközösségek értékteremtő erejéről, valamint a Szellemi Kulturális Örökség Egyezmény magyarországi csatlakozásának húszéves évfordulójáról beszélgettünk dr. Csonka-Takács Eszterrel, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) Szellemi Kulturális Örökség Központjának vezetőjével.
Így váltak egyre láthatóbbá a közösségek: húsz év legfontosabb mérföldkövei
„Rendkívül gazdag és hosszú múltra visszatekintő történetről van szó” – fogalmaz dr. Csonka-Takács Eszter, amikor a Szellemi Kulturális Örökség Egyezmény magyarországi csatlakozásának meghatározó állomásairól kérdezzük. Megtudtuk azt is, hogy az együttműködés nem a 2006-os UNESCO-egyezménnyel kezdődött: a hazai előkészítő munka már egy évtizeddel korábban elindult. Magyarország ráadásul meghatározó szerepet vállalt az előkészítésben és az egyezmény szövegezésében is, így több elem kifejezetten magyar javaslatra került be a dokumentumba.
Az egyezmény előírja, hogy minden ország számba vegye a területén élő szellemi kulturális örökségeket. Ehhez elengedhetetlen az örökségközösségek megszólítása és a ma is gyakorolt kulturális hagyományok feltérképezése. „Mi, a Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Központjában egy országos rendszert hoztunk létre. Minden megyében felkértünk egy-egy szakembert – többnyire muzeológust –, hogy kapcsolódjon be ebbe a munkába. Ők jelentik a kapcsolatot a helyi közösségek és a múzeum között. Segítenek abban, hogy a közösségek megismerjék az egyezmény lehetőségeit, és abban is, hogyan tudják örökségüket dokumentálni, megőrizni vagy akár felterjeszteni a nemzeti jegyzékre” – mondja dr. Csonka-Takács Eszter.
„Az elmúlt húsz évben sikerült olyan megvalósítási gyakorlatokat kialakítani, amelyek ma már ’magyar modellként’ váltak ismertté, és nemzetközileg is elismertté” – emeli ki a központvezető.
Kulturális útvonalak – Magyarország szerepe az európai kulturális együttműködésekben
A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Központja ma már az Európa Tanács Kulturális Útvonalak Programjának hazai végrehajtásáért is felelős. Két évvel ezelőtt Magyarország rendezte meg az Európa Tanács Kulturális Útvonalak Programjának éves szakértői fórumát Visegrádon, amely a program legnagyobb nemzetközi eseménye. Emellett dr. Csonka-Takács Eszter ma már az irányító testület alelnöki pozícióját is betölti, ami jól mutatja Magyarország egyre erősödő szerepét az európai kulturális együttműködésekben.
Maguk a közösségek képviselik a fenntarthatóságot
Ahogy dr. Csonka-Takács Eszter fogalmaz: a közösségek már önmagukban is a fenntarthatóságot képviselik, hiszen fenntartanak valamit a múltból. Olyan tudást és hagyományokat hordoznak, amelyekkel a jelenben is foglalkozni kell, miközben fennmaradásukat a jövő számára is biztosítani szükséges.
Mára már hatvan örökségelem szerepel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén, és a Szellemi Kulturális Örökség Központ létrehozta a Jó Megőrzési Gyakorlatok Regiszterét is, amely különböző örökségmegőrzési modelleket gyűjt össze és mutat be. Bár a Nemzeti Jegyzékre való felkerülés fontos szakmai és közösségi elismerés, még nem jelent automatikus belépőt az UNESCO nemzetközi listájára. Magyarország jelenleg nyolc elemmel szerepel a Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listáján, míg két magyar jó gyakorlat az UNESCO jó megőrzési gyakorlatok regiszterében kapott helyet. Ez az eredmény azért is jelentős, mert Magyarország nemcsak örökségelemeivel, hanem az örökségvédelem módszertanával is láthatóvá vált nemzetközi szinten – tudtuk meg dr. Csonka-Takács Esztertől.
„Ez nem puszta reprezentáció” – hangsúlyozza. Többször találkozott már azzal a vélekedéssel, hogy az örökség csupán egyfajta „kulturális kirakat”, nem pedig élő közösségi gyakorlat. Éppen ezért azt javasolja: aki teheti, találkozzon az örökségközösségekkel személyesen, látogasson el hozzájuk – akár vidékre –, és ismerje meg közelebbről mindennapjaikat.
A Pünkösdi Örökség Ünnepe lehetőséget ad a találkozásra is, hiszen a Skanzen 2010 óta látja vendégül a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére felkerült közösségeket. A kétnapos ünnepi rendezvényen a látogatók személyesen találkozhatnak az örökségközösségekkel, megismerhetik hagyományaikat, és közös történetekkel, élményekkel gazdagodhatnak.
You must be logged in to post a comment.