Dr. Szegedy-Kloska Tamás, a Skanzen megbízott tudományos és örökség igazgatója két hetet töltött az Egyesült Államokban az USA Külügyminisztériumának meghívására, az International Visitor Leadership Program (IVLP) keretében. Tengerentúli útjának állomásairól, szakmai tapasztalatairól és a megélt kulturális különbségekről most induló blogsorozatában mesél. Az első részben a megérkezés élményeiről és az utazás első benyomásairól olvashatunk.
Érkezés az ’újvilágba’
Az Újvilág. Across the pond (avagy a nagy vízen túl, ahogy a britek mondják). A szabadság az ígéret földje. Sokféle néven emlegetik ezt a kontinensnyi méretű országot (első amerikai útja előtt ajánlom mindenkinek Bill Bryson Notes from a Big Country című művét). Az Egyesült Államokba tartó járatra „gondolati poggyászomat” magam is sokféle előfeltételezéssel, olykor előítélettel adtam fel. 2026 májusában ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy kilenc másik magyar kulturális szakemberrel együtt két hetet az Amerikai Egyesült Államokban tölthettem az USA Külügyminisztériumának meghívására, az International Visitor Leadership Program (IVLP) elnevezésű kezdeményezés keretében.
A Nemzeti történetünk megőrzése: Örökség, emlékezet és nemzeti identitás (Preserving Our National Story: Heritage, Memory, and National Identity) című projekt elsődleges célja az volt, hogy bemutassa az amerikai örökségvédelem nemzetközi szintű kiválóságát, a történelmi emlékhelyek megőrzésére és a csataterek bemutatására szolgáló már bevált tengerentúli stratégiákat és jógyakorlatokat, a nemzeti emlékezet különféle színtereit és az egyedi amerikai közgyűjteményi szférát. A projekt mindemellett szorosan kapcsolódott az amerikai függetlenség kinyilatkoztatásának 250. évfordulójára szervezett Freedom250 programsorozathoz is. Az út a kétoldalú szakmai kapcsolatok elmélyítésére is kiváló lehetőséget jelentett, a magyar résztvevők amerikai „megfelelőikkel” találkozhattak, tulajdonképpen ugyanolyan típusú intézményben és munkakörben dolgozó kollégákat és munkájukat ismerhettük meg közelebbről.
„Ha van egy történeted, szabadon elmesélheted!”
Az Amerikai Egyesült Államok rendkívül büszke kétszázötven éves történelmére. Szívesen és sokat mesél róla, és nagyon fontos számára a nagy történeti narratívában megbúvó személyes, egyéni emlékezet bemutatása is. Az amerikai alapélmény a storytelling, a történetmesélés. „Ha van egy történeted, szabadon elmesélheted.” – hangzott el a külügyminisztérium egyik munkatársának ismertetőjében. Bárhol, bármilyen típusú intézményben – legyen az szövetségi, állami, városi fenntartású vagy magánkezdeményezés – jártunk, mindenhol kiállításokba, kamara vagy pop-up tárlatokba botlottunk. Úgy tűnt, hogy nagyon fontos az amerikaiak számára, hogy a kulturális intézmények falain kívülre, a mindennapi közlekedési terekbe is kivigyék a tudomány- és helytörténetet, hogy olyanokat is megszólítsanak, akik egyébként nem váltanának jegyet egy hagyományos múzeumba.
A tengerentúli, észak-amerikai kiállításokat járva lépten-nyomon szembesültem a múzeumi önreflexió kérdésével. Az amerikai identitás alapköveit – a szabadságot, a függetlenséget és az alkotmányt – ma már nem idealizált monolitként tálalják, hanem a legtöbb tárlat nyíltan kimondja, hogy ezen vívmányok kezdetben csak egy szűk, kiváltságos réteg privilégiumai voltak. A legtöbb felkeresett múzeum – köztük már a déliek is – szükségét érezte (más kérdés, hogy ezt szakmai konszenzus vagy más, akár külső nyomás hatására), hogy önkritikával integrálja a korábban elnémított narratívákat: az afroamerikaiak, az őslakosok, a bevándorló nemzetiségek és a nők történetét. Ez a fajta szembenézés a nehéz örökséggel (Difficult Heritage) a közelmúlt rétegzett kiegészítései révén ugyanakkor hitelessé és teljesebbé teszi az amerikai történelmi emlékezetet.
Egy másik érdekes tapasztalás volt, hogy amerikai vendéglátóink és szakmai partnereink mindannyiszor, amikor egy-egy évszázados vagy kétszáz éves épülethez érkeztünk, finom, már-már szabadkozó pironkodással jegyezték meg: jól tudják, hogy a mi európai léptékünkkel és történelmi távlatainkkal mérve ezek a falak fiatalok, ám az ő esetükben ezek jelentik a tiszteletre méltó kort. Ez véleményem szerint az amerikaik részéről egy valós kulturális reflex lehet, amely mögött az eltérő időlépték és történelmi tapasztalat áll.
A kulturális örökség mint márka
Az amerikai múzeumok – sőt, szinte minden olyan intézmény, ahol ez fizikailag kivitelezhető, beleértve a Külügyminisztériumot is – elengedhetetlen része a múzeumi bolt. Egyik vendéglátónk találó megfogalmazása szerint az amerikaiak mesterei az örökség kommercializálásának, a különféle Gift Shopok rendkívül széles kínálattal és az adott intézmény arculatára szabott, egyedi portékával várják a látogatókat. Ottjártunkkor közös nevezőként jelent meg a boltok választékában az Egyesült Államok alapításának közeledő, 250. évfordulójára készült ünnepi termékcsalád. A Colonial Williamsburg szabadtéri múzeumban (műfajilag living museum) az egyik korhű üzletben például a King’s Arms Tavern saját márkás (alkoholmentes) gyömbérsörére bukkantam. Ezt egyébként helyben főzi és palackozza az Alewerks Brewing Company a múzeum megbízásából. Ez a korhű ital – a történelmi tavernákra utaló brandingjével – kiváló példája a tudatos, kreatív és autentikus márkaépítésnek.
A feszes tempójú két hét során többek között megtekintettük az amerikai fővárost, Washington, D.C.-t, megismertük a szövetségi kormányzat működését, az örökségvédelemmel és a közgyűjtemények ügyével foglalkozó állami szereplőket (Külügyminisztérium – Department of State, Belügyminisztérium – Department of the Interior). A két minisztériumban folytatott diskurzussal kikristályosodott számunkra az amerikai örökségvédelmi rendszer, amely alapvetően különbözik a hazai (és sok európai országban megszokott) központosított, államilag irányított modelltől. Az Egyesült Államokban ez a struktúra rendkívül decentralizált, és a kormányzati szervek, a magánszektor, valamint a civil szervezetek szoros együttműködésére épül.
A beszámoló következő részében közelebbről is bemutatjuk, hogyan működik az amerikai örökségvédelem a gyakorlatban, és mi különbözteti meg markánsan az európai modellektől. Folytatás hamarosan a SkanzenBlogon!
You must be logged in to post a comment.