Az első világháború centenáriumának utolsó évébe érkeztünk. Szinte nincs olyan magyar család, amelyet valamilyen formában ne érintett volna a világégés. A fegyveres konfliktust, amely mindent megváltoztatott Európában, jogosan hívhatjuk a 20. század őskatasztrófájának. A korszakkal foglalkozó kutató, muzeológus nem is gondolná, hogy a mindennapi munkavégzése során milyen meglepetések érhetik, milyen kincsek bukkanhatnak fel a csaknem száz évig elfeledettségbe burkolódzó családi relikviák között.
2018 májusában új helyszínnel bővült a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Élő történelem elnevezésű programja. Ez az új, május óta futó történelmi játék azonban az 1914 és 1918 között zajló első világégés után játszódik, egészen pontosan három évvel (1921). Az új program hátterének kialakítása hosszú előkészítést igényelt, ezt a munkát színházi dramaturg, történész, valamint néprajzos és muzeológus közösen végezte, a végeredményhez pedig mindenki hozzáadott a saját maga szakmájából egy-egy értékes darabot. A történeti háttér ívének megrajzolásában e sorok írója is részt vett.
A forgatókönyv a Skanzen gyűjteményében őrzött családtörténeti dokumentumok mellett számos más forrásból is táplálkozik, többek között a m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred háborús ezredalbumából is, amelyből a kutató értékes adatokat nyerhet az egykori katonák mindennapi életéről és tényleges harcairól. Például arról, hogy a történelmi játék egyik szereplője, (a fiktív) Kóródi Sándor, a Monarchia katonája első sebesülését 1914 augusztusában, a mai Ukrajnában található Uhnów melletti harcokban szerezhette, ahonnan egy bécsi kórházba került. Az előkészítés során arról is döntenünk kellett, hogy a világégést kétszeres sebesüléssel megjáró Kóródi (a kádártai lakóházunk egykori valós lakójának, Kántás Sándornak az „alteregója”) milyen felszerelési tárgyakat és emlékeket hozhatott haza a háborúból. A megvalósítók között ekkor merült fel először ötletként, hogy a világháborút megjárt katona alkalmasint hazahozhatta személyi azonossági jegyét is, azaz közismert nevén a dögcéduláját.
A DÖGCÉDULA
Az elnevezés a magyar bakáktól származik, ami egyértelműen, közérthetően és a fekete humort sem nélkülözve jelzi az azonossági jegy elsődleges funkcióját. A dögcédulák használata az első világháború időszakában már minden hadseregben általánossá vált. A rézből készült tokban található igazolványjegyen a katona csapatteste, rendfokozata, vezeték- és keresztneve, avatási évfolyama, anyakönyvi lapszáma, lakhelye és születési éve szerepelt. 1909-től bekerült az adatok közé az illető vallása is. A világégés alatt jött szokásba, hogy az alapadatokat az igazolványjegy tokjába is beleütötték, arra az esetre, ha maga az igazolványjegy megsemmisülne. A dögcédulák szükségessége hamar be is bizonyosodott: halott katonák tízezreit azonosították segítségükkel, azonban így is akadtak olyan esetek, amikor a tüzérségi tűz által roncsolódott holttestek után még dögcédula sem maradt hátra.
Mivel a múzeum gyűjteményét megvizsgálva nem találtunk ilyen tárgyat, felvettük a kapcsolatot egy első világháborús hagyományőrzővel egy másolat beszerzésének ügyében. Segítségével elkészült egy replika, így a fémtokban lévő azonossági szelvényre (a fiktív) Kóródi Sándor neve kerülhetett. A dögcédula másolatának beszerzésében és annak leltározásában segítségünkre volt Kisjuhász Viktória kolléganőnk is. A történet szempontjából ez azért lényeges, mivel az élő történelmi játék előkészítése felkeltette érdeklődését a saját birtokában található első világháborús családi emlékek tüzetesebb vizsgálatára.
Így találta meg dédnagyapja egykori azonossági jegyét, amelynek a korábbiakban nem tulajdonított nagyobb jelentőséget,
azonban az élő történelmi programnak köszönhetően már saját maga is azonosítani tudta, hogy az adott tárgy egy világháborús dögcédula. Végül így jutott el jelen bejegyzés írójához is a kis tárgy, a képeken látható személyi azonossági jegy.
Talán éppen ez a muzeológusi szakma szépsége, amikor a véletlen folyamán előkerülő legapróbb tárgytól, dokumentumtól, emléktől végül egészen komoly mikrotörténeti kutatásokon keresztül juthatunk el a nagy egészig.
Ugyanis mi mindennek lehet utánajárni egy kis tárgy segítségével? A szóban forgó családi ereklye, a dögcédula számos irányba indíthatja el a kutatót; segítségével meghatározható, hogy melyik alakulatban szolgált az adott katona, innentől kezdve pedig az egyéb családi emlékek (fényképek, képeslapok, levelek stb.) segítségével az egykori felmenők teljes háborús szerepvállalása rekonstruálható. Kisjuhász Viktória dédapjának dögcédulája tökéletesen alkalmas erre a feladatra. A szelvény alapján tudjuk, hogy Madár Imre a m. kir. brassói 24. honvéd gyalogezred 8. századának volt a katonája. Polgári foglalkozása szerint tanító volt, a megmaradt iratokból pedig az is kiderült, hogy a trianoni döntés után megtagadta a román államra való felesküdést. A fennmaradt iratanyag további izgalmas kutatásokra ad lehetőséget.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum az OTKA K115873 A Nagy Háború hatása és emlékezete a vidéki kultúrára című kutatásával többek között egy olyan tematikus adatbázis létrehozását tűzte ki célul, amellyel pontosan az ehhez hasonló apró „kincsek” közzétételét és kereshetőségét igyekszünk majd lehetővé tenni.
Ma már nem él senki, aki elsőkézből tudna beszélni a világháború eseményeiről,
azonban az adatbank talán maga lehet majd az, amely „mesélhet”, szakmabelieknek és a világégés iránt érdeklődőknek egyaránt a száz évvel ezelőtti nagy időkről.
Ha az Ön birtokában is van olyan dokumentum vagy tárgy, amelyet szívesen megosztana velünk, kérjük, keressen fel a kloska.tamas@skanzen.hu email-címen!
Szerzői jogvédelem
A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.
SKANZENBLOG 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!