Ha végignézünk a mai karácsonyfákon, számtalan díszféleséget láthatunk rajtuk. Mindenkinek más a tökéletes. Van, akinek a nagyszüleitől örökölt gömbök mellett jól megfér a karácsonyi vásárban beszerzett angyalka, de van, aki az éppen aktuális divatot követve egyszínű díszeket használ a fa dekorálására. De mivel ékesítették régen a karácsonyfákat?
A parasztság körében főként a természetes, ehető és a házilag előállított díszek domináltak egészen a 20. század közepéig. Több helyütt csak ekkor jelentek meg a boltban kapható díszek. Az alma, dió, mogyoró, a házilag sütött sütemény nemcsak a gyerekeknek volt nagy ajándék, de könnyen hozzáférhető is volt, ami hosszú ideig biztosította helyüket a karácsonyfán.
A gyümölcsök a parasztságnál igazi luxuscikknek számítottak: karácsonykor füge, narancs is kerülhetett a fa alá. Az aszalt gyümölcsöket akasztva és füzérként is feltehették a fára, és fűzve került fel a pattogatott vagy durgott kukorica is. Díszként használták a különböző fák terméseit is: sztaniolpapírba csomagolt, vagy aranyfüsttel befújt diót, mogyorót, platán- vagy szentjános-kenyérfa termést. Egy-két boltban vásárolható, szebb karácsonyfadísz is kerülhetett a fára, a család anyagi helyzetétől, kapcsolatrendszerétől függően. Ezek nagy becsben voltak, és generációról generációra öröklődtek. A megvásárolható díszek közül leginkább üveg- és papír típusok fordultak elő a paraszti otthonokban.
A felsőbb társadalmi rétegeknél azonban ennél jóval többfajta karácsonyfadísz jelent meg, már a 19. században is. Ezeket az elkészítéshez szükséges alapanyag alapján is lehet csoportosítani.
A karácsonyfadíszek típusai
Üvegdíszek
Nemesi és polgári körökben eredetileg az üvegdíszek voltak a legelterjedtebbek. A szabadon fújt formák (egyszerű alakok, gömbök) után az 1840-es évektől megindult a formába fújás is. Így, bár kezdetben a természetes díszeket utánozták (gyümölcsök, főként alma), később különféle alakok elkészítése is lehetővé vált. A 19. század közepétől a dísz belsejében alkalmazott ezüstnitrát bevonattal tükrös felületű díszeket állítottak elő. A felhevítéshez használt gáz szabályozása aztán nagy üres gömbök készítésére adott lehetőséget a 19. század utolsó harmadától.
Németországban a korai időszakban a díszeket háziipari körülmények között, családi munkamegosztásban állították elő. Jelentős központ volt a 20. század elejétől a csehországi Gablonz, ahol fémszálra fűzött, üveggyöngyökből álló csövek, hasábok, gömböcskék felhasználásával különféle díszeket készítettek, akár három dimenziós, bonyolult formákban: biciklit, repülőt, vízimalmot is.
Paraszti használatban viszonylag későn jelentek meg az üvegdíszek, a 20. század első felében nem volt általános, hogy ezeket akasszák fel a karácsonyfára.
Fémből, drótból készített díszek
Finomszálú drótból változatos formák készültek: csillagok, angyalok, bútordarabok, vagy akár babakocsi is. Nürnbergben 1870-től gyártották az ún. leoni drótot, amelynek több típusa volt (göndör, spirális, hullámos), ezekkel körbevették az üveg- vagy papírdíszeket, de a drót önmagában is megállta a helyét, különböző formára hajlítva. A 19. században ónból készült, csillogó díszeket is szívesen a fára akasztottak, ezeknek egy típusa érdemrend formájú volt. Kedveltek voltak a fémfóliák is, amelyek a trianoni békeszerződés után terjedtek el, rajtuk az elcsatolt területek városainak címerével. Az alumínium terjedésével a 20. század második felétől a széles körben ismert spirálok, gömbök is a fa díszeivé váltak.
Porcelándíszek
A karácsonyfák díszei között porcelán darabokkal is lehet találkozni. Ezek különféle figurális díszek, például madarak. Ezen kívül népszerűek voltak az angyal alakok is, amelyeknek a 20. század eleji divat szerint cukorkatartó volt a hátán.
Fából készült díszek
A németországi játékgyártáshoz köthető a különböző fa karácsonyfadíszek megjelenése. Ezeknek egy része a betlehemi jelenet szereplője: Jézus, pásztor, király.
Ma ezek a díszek a reneszánszukat élik, de kínai gyártmányként kerülnek a boltok polcaira.
A fa alapanyagú díszek lehettek egyszerű, lombfűrésszel körbevágott darabok is, csillámporral, festéssel díszítve.
Papírdíszek
A papírdíszek különféle fajtái kedveltek voltak a karácsonyfák terjedésétől kezdve, a 19. század közepétől nemesi-polgári, a 20. század elejétől paraszti környezetben is. Kartonpapír díszek, papírmasé figurák, krepp-papírból készült díszek, szentképek, préselt papírok, képeslapok is kerülhettek a fára, a fronton még kártyalapokkal is díszítették a karácsonyfa ágait.
A legelterjedtebb papírdísz a füzér, amelyet a legegyszerűbb körülmények között is el lehetett készíteni.
A kartonpapírból előállított, a két világháború között virágkorát élő háromdimenziós és lapos díszek között találni templomot, malmot, repülőt, jászlat, csillagot: ezeknek a felületét kősós bevonattal látták el, amitől a díszek havas benyomást keltettek. A parasztság körében leginkább a papírfüzéreket említik a beszámolók, illetve a szentképek, később a képeslapok karácsonyfára akasztását.
Vattadíszek
A főként polgári gyakorlatban használt vattadíszek közül viszonylag kevés maradt fenn, ezeket drótváz köré tömörítették, ragasztással vagy cérnával erősítették meg. Különböző figurákat készítettek így, például bohócokat, angyalokat, de az egyszerűbb tobozforma is kedvelt volt. A vattára kiegészítő elemeket is tettek: így préselt papírképeket, krepp-papír darabokat stb. Vattát használtak még vidéken is (mezőkövesdi adat, a 20. század közepéről), a fák ágainak végére tett pamacsokkal keltve havas hatást.
Viaszdíszek
A különböző jászlakba (fa, papír, vatta, papírdió) fektetett viasz Jézuska figurák már a 19. század közepétől ismertek. Valószínűsíthetően a mézeskalácsokkal is összefügg a készítésük, hiszen ugyanazokat az öntőformákat használták a hőre nem lágyuló viaszfigurákhoz is.
Műanyagdíszek
Főként a második világháborút követően kezdtek terjedni a műanyagdíszek. Ezeknek egy korai formája az 1950-es évek kaucsukdísze. A 20. század második felétől egyre nagyobb változatosságban készültek műanyagdíszek, kedveltek voltak az áttört fémmintázatot utánzó karácsonyfadíszek is. A gyári tömegtermeléssel
egyre több és egyre olcsóbb termékek váltak elérhetővé egyre szélesebb rétegek számára, ez pedig a szakrális tartalom háttérbe szorulásához vezetett,
amelyet az uralkodó politikai hatalom szándéka is erősített.
Egyéb díszek
Természetesen a család helyzetétől, lehetőségétől, kreativitásától, a helyi hagyományoktól függően mindenféle dísz felkerülhetett a fára, így piros-fehér-zöld szalaggal átkötött rozmaringágat, fokhagymafejet, vagy akár fűszerpaprikát, dohányzacskót vagy burgonyát is láthattunk volna, ha az időben visszarepülve bekukkantunk néhány falusi otthon ablakán. Korábban jellemző volt, hogy az ajándékba szánt játéktárgyakat is felfüggesztették a fára. Elterjedt volt a fa ágaira elhelyezett üvegszál, illetve az ezüstszínű lametta is. A karácsonyfa csúcsára csillagot, angyalt tettek, majd az üvegdíszek terjedésével megjelentek a csúcsdíszek is.
A tökéletes dísz: ehető és könnyen előállítható.
Édességek a fán
A karácsonyfa díszei között a parasztságnál fontosak voltak az édességek, sütemények, hiszen ezek a karácsonyi, ünnepi időszakban különleges finomságnak számítottak. Mézeskalács, kelt tésztából készült madár vagy emberalak, ostya, szaloncukor és habcsók is díszíthette a fát.
Mézeskalács
A mézeskalács Jézuska, Mária, Szentcsalád, bölcső, szív, csillag, hold, csizma, angyal, olvasó, ló, baba vagy huszár alakban került az ágakra. Otthon sütötték vagy árustól vették. A vásárolt mézeskalácsot papírkép is díszíthette, a kép nélküli darabok rózsaszínűek vagy sárgák voltak.
Szaloncukor
A szalonczukedlinek, Salonzukerl-nek nevezett karácsonyi édesség igazi hungarikum.
A szaloncukor őse a fondant cukor, ami a 19. század elején érkezett Magyarországra. Ezzel kínálták a szalonban fogadott vendégeket, innen ered a neve. Az ünnepekkor kínált szaloncukor aztán utat talált a karácsonyfára, díszként is. Eleinte csokoládégolyó vagy egyszerű cukorka került a papírba, majd a 19. század második felében elkezdődött a szaloncukor gyártása. A 19-20. század fordulóján indult meg a Gerbaud és a Stühmer csokoládégyárakban a nagyüzemi termelés. A csokoládé bevonatú szaloncukor előnye az volt, hogy megakadályozta a cukor kiszáradását.
A szaloncukor házi változata már a 20. század első felében megjelent a parasztság körében. A cukor azonban rendkívül drága volt, így ha nem tudtak főzni, pótolták a szaloncukrot: az évről-évre elrakott papírba nem ritkán kenyérhéj, szén- vagy krumplidarab került, vagy a gyerekek megtréfálása céljából fagyott répa. Volt, hogy félbevágott kockacukorral vagy aszalt szilvával helyettesítették a szaloncukrot. A szaloncukor elkészítéséhez kristálycukrot pirítottak, főztek (volt, hogy tejben), vagy cukorrépaszirupot főztek sűrűre. Kávéval, darált dióval ízesítették a masszát, deszkán kiterítették és felvágták.
Ostya
Több helyütt szokás volt a karácsonyi ostyák fára akasztása is (például Pilisszentkereszten). Az ostyasütővel készített fehér, piros, vagy sárga; tojás, cukor, liszt, tej és víz keverékéből sütött tészta Jézust ábrázoló részét kivágták és cérnaszálra fűzve a fára akasztották. Az ostya nemcsak a fa dísze, de a karácsonyi étkezés egyik fontos eleme is volt, mézes ostyát fogyasztottak először a család tagjai.
Karácsonykor szokás volt az ostyahordás, amely során a tanító az iskolás gyerekekkel minden családnak küldött az ostyából: ezért természetben fizetséget kapott (lisztet, babot, tojást, kolbászt), és a gyerekeket is megajándékozták pénzzel, almával, aszalt gyümölcsökkel.
Habcsók
Bár vidéken néhol csak a 20. század közepén kezdett terjedni, a habcsókot jóval korábban ismerték már, és alkalmazták díszként is. Erre bizonyíték, hogy az első világháborús frontkarácsonyok fotóin némely fán már kivehető a habcsók. Népszerűsítésében a falusi értelmiségnek, a magasabb társadalmi osztályoknak fontos szerepe volt: a csákberényi kastélyban a cselédgyerekeknek ezt készítették karácsonyi ajándékként.
Kelt tészta
A karácsonyfára szokás volt kelt tésztából sütött madarat is feltenni, de akár szarvas alak is előfordult. A madárkának bors, vagy kendermag szeme volt, és természetesen a gyerekek megehették. A kalács másképp is szerepet kaphatott, a Délvidéken fonott kalácsba szúrták bele az összehajlított tüskeágakat. Kalácstészta lehetett alapja emberalakos karácsonyfa-dísznek is, két lábbal és cirokszemmel kiképezve.
Sütemény
Zsíros tésztából sütött és különböző alakokra szaggatott sütemények az ország szinte minden pontján díszítették a fát. A szalalkális, szalagóriás sütemények a mézeskalácsokkal hasonlatos alakzatokban kerültek a fára.
Csokoládé
Az édesipar fejlődésével természetesen a csokoládéfigurák is egyre nagyobb számban felkerültek a fára különféle alakzatokban: például csizma, virág vagy az üvegdíszeket utánzó gömb, toboz formájában, főként a polgárság körében.
Szimbólumok
A díszek nagy része Jézust szimbolizálja,
így az alma, a dió és az ostya is. Az alma e mellett a paradicsomi fa gyümölcsére, a bűnbeesésre is utal, de egyes helyeken azért is tették a fára, hogy az eladó lány egészséges legyen. A dió szerencsét is jelent. A különböző füzérek a paradicsomi kígyót idézik. A csillag a Világ Világosságára és a betlehemi csillagra egyaránt utal. A mézeskalácsot néhol egészségvarázsló céllal függesztették a fára. A gyertya szintén jelentős Jézus-szimbólum, legegyszerűbben körültekert dróttal, majd csíptetve erősítettek a fa ágaira, dombornyomású pléh, színes csíptetőben. A két világháború között előfordult az is, hogy egyáltalán nem volt gyertya egyes házaknál, itt dióhéjba tett olajjal világítottak.
Vagyis, ha közelebbről megnézzük a mai karácsonyfát, akkor láthatjuk, hogy a korábbi hagyományok, formák máig élnek, és szorosan kapcsolódnak a karácsony lényegéhez és üzenetéhez: Jézus születéséhez, a szeretet ünnepéhez.Az eredeti szöveg megjelent a Karácsonyfa díszei / Christmas treasures c. Skanzen Füzetben. Írta: Nagyné Dr. Batári Zsuzsanna, kiadta a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Szerzői jogvédelem
A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.
SKANZENBLOG 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!