Csempészet a trianoni határon

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával egy 50 milliós piac szűnt meg, az újonnan felhúzott trianoni határokon pedig megjelent a csempészet.

A határokon átívelő gazdaságnak két fő területe ismert,  a legális, azaz engedélyezett és szabályozott, illetve az illegális, azaz tiltott: a feketegazdaság és a csempészet.

Az első világháború okozta gazdasági visszaesést tovább mélyítette a trianoni döntés. A határmenti területeket ez halmozottan érintette, hiszen ezeken a területeken a természetes gazdasági kapcsolatokat tették lehetetlenné, az egységes gazdasági régiók szűntek meg.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával megszűnt egy 50 milliós piac, felbomlott egy gazdasági egység.

Az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés 27. cikkelye határozta meg Magyarország új határvonalát. Ez a határleírás, valamint az ennek kiegészítéséül szolgáló 1:1 000 000 méretarányú térkép – amelyet a 28. cikk rögzít – a határszakaszok leírását azzal kezdi, vagy fejezi be, hogy a “helyszínen megállapítandó vonal” vagy a “helyszínen megállapítandó pontig”. A békeszerződésben leírt határvonalat tehát a terepen kellett megállapítani, delimitálni. A végleges és valóságos határvonalak kijelölése ez után, egy hosszú folyamat eredményeként jött létre. 

A határvonal részben természeti képződmények, folyók által, másrészt határkövekkel jelölve lett meghatározva,

ezeket egymástól “látótávolságnyira” kellett elhelyezni. Az  1921. június 3-ai Pótutasítás kimondta: “Elvileg a határt a helyszínen kell megvonni, úgy amint a békeszerződés megállapította. Semmi szín alatt nem szabad […] a határmódosításoknak olyan természetűnek lenniük, hogy lényegében kérdésessé tegyék a szerződésben leírt vonalat.”

A Magyar Királyi Vámőrség (1921-1931), majd a Magyar Királyi Határőrség (1932-1938) 4 210, illetve 5 734 fővel látta el a határőrizeti szolgálat feladatait. A határsávtól az ország belseje felé elterülő, általában 8-12 km széles sávot határkerületnek nevezték. A határkerületben már nem csupán határőrök, hanem csendőrök és pénzügyőrök is elláttak határőrizeti tevékenységet. A csendőrök általában a személyforgalmat ellenőrizték a települések bejáratainál, a forgalmi csomópontokon és a tömegközlekedési eszközök megállóhelyeinél. A pénzügyőrség elsősorban az áruforgalmat felügyelte.

Magyarország számára a kishatárforgalom fenntartása a nyilvánvaló politikai okokon kívül azért is fontos volt, mert

a trianoni határ számos földbirtokot vágott ketté.

Az új határvonal által kettészelt földek, illetve a birtokos lakóhelyétől a határ által elválasztott birtokok tulajdonosait nevezték a két világháború közötti korszakban kettősbirtokosoknak.  A kettősbirtokosok megtarthatták a határ túloldalára került birtokaikat, megművelésük azonban csak a kishatárforgalom keretében volt lehetséges. Emiatt szinte minden határszakaszon háromféle engedély létezett: kettősbirtokos igazolvány, határszéli úti igazolvány (egy évi érvényességgel, többszöri átlépésre) és az alkalmi útilap (egyszeri átkelésre). 

A határok mentén általános jelenség a csempészet, amely hol szervezetten – nagy mennyiségben  –, hol csak személyes használatra, értékesítésre történt. A határmenti csempészet, a trianoni határok meghúzásával olyan területeken is nagyon gyorsan megjelent, ahol korábban nem volt jellemző. Az, hogy ez valóban jelentős mértékű és nagy problémát jelentett, jól mutatja, hogy a magyar királyi kormány a kiviteli és behozatali csempészet megakadályozásáról külön rendeletet alkotott (1920. évi 8.790/M. E. számú rendelete) már 1920 őszén. Ebben természetesen szerepet játszottak a háborús évek, illetve az új határok okozta termeléskieséseik. Voltak olyan termékek, amelyek szigorú korlátozások alá estek, ezekre hatósági árat szabtak meg. 

Ugyancsak a nagymértékű csempészetről árulkodnak a korabeli sajtótermékekben megjelent híradások. Ezek szinte a teljes magyarországi határszakaszra közölnek adatokat. A korabeli adatok alapján a legjelentősebb a magyar-csehszlovák, a magyar-osztrák és a magyar-román határon, míg – a legerősebb és legbrutálisabb határőrzés miatt  – a legcsekélyebb a magyar-jugoszláv határvonalon volt. 

A szomszédos országok között gazdasági csempészet folyt.

A kettős tulajdonosok és munkanélküliek csempésztek gyalog vagy szekérrel, például a magyar-osztrák-jugoszláv hármashatáron. A legtöbb áruféleséget Ausztriából hozták át Magyarországra (süvegcukor, só, szaharin, tűzkő, edény, cipőtalp, petróleum, ruha, kékfestő anyag, kötény és különböző szerszámok), Ausztriába pedig szappant, húst, tyúkot, malacot, tojást és borral töltött hordókat juttattak át. A hordókat az erdőben gurították át és vissza, vagy szekéren (trágya, széna közé rejtve) vitték át és a Rábán úsztatták vissza. Jugoszláviába Magyarországról leginkább dohány került, friss húsért cserélték el. Onnan delénkendőt, férfiinget, méteres szövetet és pálinkát hoztak. A csempészett árut nemcsak saját használatra, de értékesítésre is beszerezték, amit piacokon, vásárokon is értékesítettek sokszoros haszonnal.

Persze ezt is lehetett tovább fokozni, amikor

szinte teljes bűnszervezetek, hálózatok jöttek létre a csempészett áruk értékesítésére.

„A csempészkereskedelem lebonyolítására széleskörű szervezetet építettek ki a felsőmagyarországi csempészek. A csempészetet úgynevezett főcsempészek irányítják, akik rendszerint négy-öt, a nagyobbak 10—20 alcsempésszel végeztetik a szállítás munkáját. Az árut titkos határmenti raktárakban gyűjtik össze és ezekből osztják szét azoknak a bizományosoknak, akik azután főképen Miskolcon, de Mezőkövesden, Diósgyőrött, Ózdon és más ipartelepeken, vagy az ország fővárosában igyekeznek ezeket értékesíteni. A csempészek legnagyobbrészt gyalogszerrel, vagy lóval vontatott közlekedési eszközökkel hordják át az árut Csehországból, vannak azonban tőkeerős csempészvállalatok, amelyek teherautókat is mozgósítanak.”

Miskolc a csempészváros. Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap, 1937. január
(46. évfolyam, 1-25. szám) 1937-01-24 / 19. szám.

Mit csempésztek? Szinte mindent.

Kis mennyiségben és nagy, kereskedelmi mennyiségben egyaránt. Kezdetben a hiány, később aztán a vámtörvények miatti árkülönbözet miatt lettek slágertermékek. 

Gyakran csempésztek a határon át élő állatot, nemcsak baromfit, malacot, de szarvasmarhát, juhot és lovat is, gyakran egész nyájakat, csordákat hajtottak át éjszakánként a határokon.  Míg a román határon be-, a cseh határon kicsempészik a lovakat. Mind a két fajta csempészet károkat okozott. A kifelé zajló csempészet azért, mert az amúgy is gyenge lóállományunkat csökkentette, a befelé zajló csempészet meg azért, mert gyakran betegségeket is behurcoltak. Hajdú megyében 1920 őszén több lovat kellett levágni fertőző takonykór miatt.

Az állatokat legtöbbször a határon kifelé csempészték, míg az élelmiszereket leggyakrabban befelé. Élelmiszerek közül általános volt a cukor, a szacharin, a rizs, a fűszerek (bors, fahéj) csempészete. A piacokon megjelent nagy mennyiségű csempészett fahéj, amely román területről érkezett. A kukoricaföldeken elásva pihentették az árut, majd a helyi piacokon árusították.Természetes volt, hogy az úgynevezett jövedéki termékeket, a dohányt, a tűzkőt és az alkoholt is nagy mennyiségben csempészték.

A csempészek számtalan trükkel éltek, amellyel a határ-és vámőröket, csendőröket igyekeztek kicselezni:

Egyesek zsákba rejtve, mások pólyásbabának öltöztetve csempészik ki a malacot. Mind a két esetben fontos szerepet játszik a rum. Ezzel altatják el a malacot, hogy visítása el ne árulja a csempészt.

Általános volt, hogy a falvakból különböző ingóságokat szállítanak a szőlőhegyeken, a határ közelében álló pincékbe. Ott rejtik el többek között a petróleumot, a cukrot, a szövetet, majd innen csempészik át éjszakánként az árukat.

A boszorkányláda: kétfenekű láda. A ládába gyapjúfonalat és harisnyát csomagoltak úgy, hogy mindegyik ládában felesbe rakták el a kétféle árut. És bármelyik oldalról nyitották is ki a ládákat a fináncok, mindenütt csak gyapjúfonalat találtak. Tudni kell ugyanis, hogy a gyapjú vámja jóval alacsonyabb volt, mint a harisnyáé. 

A határmenti csempészet nem történeti fogalom. Évszázadokon keresztül, napjainkig ismert illegális tevékenység. A módszer, az áru koronként változhat ugyan, de jelen van és közismert. Nemcsak az áru, de az ember is a tárgya lehet.

Borítófotó: Fortepan, 32064. A kép csak illusztráció.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.