Az egyházmegyei levéltárak a múlt kincsesládái – Egy teherbeejtési per 1821-ből

A korábbi korokra, a falusi és mezővárosi kultúrára, a cselédség életére hajlamosak vagyunk idilli módon visszagondolni. Pedig számos társadalmi normát kellett betartani akkoriban, hiszen az ember a közösségbe szervesebben beletartozott, és a közösségi megítélésnek is sokkal nagyobb szerepe volt.

Természetesen az emberek személyisége minden időszakban változatos jegyeket mutatott, így az előírttól való eltérés, az elvárások megszegése is mindig jelen volt, ezeket a különböző dokumentumokból meg is ismerhetjük. A levéltári anyagok a családtörténeti kutatásoknál is fontos fogódzók, hiszen a születések, házasságok és halálozások mellett a családokban történt változásokat is nyomon követhetjük.

A Skanzenben az épületek és enteriőrök berendezésénél is mindig a lakóházban élő család történetének eseményeit vesszük figyelembe egy-egy bemutatandó időmetszet vagy szituáció kialakítása esetén. Az enteriőrökben ugyanis felvillanthatók az emberi élet fordulóihoz és a naptári évhez kötődő ünnepek, a mindennapok élethelyzetei vagy a történelmi eseményekhez kapcsolódó egyéni körülmények.

Teherbeejtési perek

Kutatásaim során főleg a mindennapi élet története, a szokások érdekeltek, így számos forrásban ezek nyomait kerestem. Erre kifejezetten alkalmasak a peres iratok, ugyanis a vallomásokból az élet legapróbb részleteibe is bepillantást nyerhetünk. Erre irányuló kutatásaim során jutottam el a Győri Egyházmegyei Leváltárba is, ahol az egyházmegyei válóperek mellett szép számmal találtam teherbeejtési pereket is, melyekben a megesett lányok a megígért házasságot vagy a gyermek anyagi eltartását követelték a vádlott férfitól.

A bíróságra került esetek mindig a megszokottól, normától való eltérés vagy annak megszegése kapcsán bontakoznak ki, de

ezeket megvizsgálva rengeteget megtudhatunk az adott helyen, meghatározott időszakban élő társadalmi csoport működéséről, gondolkodásmódjáról, mentalitásáról és szokásvilágáról is.

Az ilyen perek struktúrája hasonló a válóperekéhez: a vádlevél, a tanúvallomások, a hivatalos bírósági iratok és egyéb kiegészítő dokumentumok, bizonyítékok szerepelnek benne, esetünkben egy szerelmes levél is, melyet egy legény írt kedvesének a vándorút alatt. Egy ilyen pert vizsgálva a városi szolgálók és céhes tanoncok világába is bepillanthatunk, melynek néhány szeletét a Skanzenben is megismerhetik a látogatók. A kékfestő műhely, a tímárműhely vagy a cipészműhely kapcsán a céhek világába, a Felföldi mezőváros tájegységben és a cselédlakásokban pedig a városi és mezőgazdasági cselédek életébe is bepillantást nyerhetünk.

Egy mezőgazdasági cselédlakás szobabelseje a Skanzenben. A cselédség volt a legkiszolgáltatottabb, legrosszabb körülmények között élő rétege a társadalomnak.

A szolgálólány pere a vándorlegény ellen

1821-ben a szolgálóként dolgozó A. Terézia indított pert Z. József ellen, aki mesterlegény volt, mivel a legény vándorlása alatt kiderült a lány terhessége, a legény pedig tagadta, hogy ő lenne az apa. Házasságuk a társadalomban elfoglalt helyük alapján nem lett volna előnyös a férfi számára.

A magas társadalmi státusz eléréhez a céhes ranglétrán való feljutás hosszú és fáradságos munka,

az inasévek után a legénykedés és a vándorlás ugyan lehetővé tette a mesterként való önálló műhely fenntartását, ám ehhez elegendő tőkére is szükség volt. Ezt megkerülve a legények között nem volt ritka, hogy mesterük halála után annak özvegy feleségét vették el, és a műhelyt is átvették.

“Merczi Árpád” cipészmester műhelye a Skanzen állandó kiállításából a csizmadiamesterséget mutatja be az egykori felföldi mezővárosban.

Ilyen lehetőségek előtt állva tehát egy mesterlegény számára nem volt kedvező egy cselédlánnyal kötött házasság.

A városi cselédség kiszolgáltatottsága amúgy is hatalmas méreteket öltött ebben a korszakban, hiszen egyéni önállósággal szinte alig rendelkeztek,

minden utasítást teljesíteniük kellett, amit munkaadójuk rájuk bízott. Helyzetüket az is törékennyé tette, hogy könnyen elbocsájthatták őket, és a piac telítettsége miatt nehéz volt megfelelő helyet találni. Cselédlányként tehát ez a házasság előnyös lett volna, így nem csoda, hogy azt a rizikót is vállalta a legényért, hogy munkaadója többször megrótta a késői látogatásokért.

Korabeli festmény – id. Vastagh György: Udvarlás

A vádlevélből kiderült, hogy az udvarlás már három éve tartott és a legény már gyűrűt is adott a lánynak, ám a módosabb szülők tiltották fiuknak, hogy a szegény lányt elvegye. Az eljegyzés titokban történt, de ezt a korabeli normák nem tartották hitelesnek, mivel tanúk előtt kellett volna történnie, ellenkező esetben könnyű volt felbontani, míg egy érvényes eljegyzés felbontása már csak pap előtt jöhetett volna létre. 

A társadalmi elvárások a házasság előtti szexuális kapcsolatot tiltották, de az eljegyzés után akár szemet is hunyhattak a fiatalok botlásai fölött,

mivel ilyenkor már szinte biztos volt a házasság. Az eljegyzést általában nem is húzták hosszan, mivel az valamilyen devianciára vagy akadályozottságra utalt, de egy érvénytelen eljegyzésnél ez a megengedő társadalmi magatartás nem állt fenn. A házasságig továbbra is a szüzesség megtartása volt a legnagyobb érték, csak ekkor járt a lánynak az esküvőn a koszorú. Ha a lakodalom idején a fiatal pár már a gyermekáldás elé is nézett, csak szalmakoszorús esküvőt tudtak tartani.

Hollósy Simon: Tengerihántás (1885)

A három évig tartó udvarlás hosszú, valószínűleg a szülői tiltás miatt húzódhatott el, de a fiatal pár kapcsolata mindenki számára nyilvánvaló volt. Teréziát a szolgálatból el is bocsájtották amiatt, hogy József túl gyakran járt hozzá szolgálati helyére és túl sok időt töltöttek együtt, annak ellenére, hogy a „vizitába járás” a tartós kapcsolatoknál már megengedett volt. A lány így kiszolgáltatott helyzetbe került, melyen terhessége is rontott. A társadalmi megítélése romlott, mivel a teherbe esés az önmegtartóztatás hiányát, az ismert normák figyelmen kívül hagyását, a társadalmi elvárásokkal való ellenszegülést jelentette.

Az ilyen esetekben a nők voltak rosszabb helyzetben, mivel náluk lehetett teljes bizonyossággal megállapítani a vétséget.

Az ügy kimeneteléről szóló dokumentum sajnos nem szerepel az iratok között. A vallomások alapján a legény nem vette el Teréziát, viszont a gyermektartás költségét a legtöbb esetben megítélték a nőknek, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva.

Hasonlóan sok mindent tudhatunk meg a korabeli társadalmi normákról akár egy egyházmegyei válóper iratanyagából is, erre mutat be egy példát szerzőnk az alábbi cikkben.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett. A cikkekben szereplő fotók felhasználása forrásmegadással engedélyezett.