egy székelyföldi postahivatal története

A SZÉKELYUDVARHELYI M. KIR. POSTAHIVATAL

A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban másolatban megépülő egykori székelyudvarhelyi postahivatal segítségével a látogatók a századforduló utáni Osztrák–Magyar Monarchia – és így Magyarország – egy meghatározó hivataltípusába, a posta működésébe nyerhetnek betekintést.

A kiállítás gazdag élő múzeumi bemutatást tesz lehetővé: tereinek és berendezéseinek rekonstruálásával nemcsak látványában és hangulatában idézhető meg egy korabeli székelyföldi városi posta, hanem a személyzet által használt eszközök segítségével a munka- és ügyviteli folyamatok is átélhetővé válnak. A felvevőhelyiségből a műszaki helyiségbe futó csőposta-berendezés, valamint a korabeli készülékek segítségével a marosvásárhelyi Korzó kávéházzal és a sepsiszentgyörgyi Keresztes-házzal létesített élő telefonösszeköttetés mind, mind a múzeumi élményt növelik. Az épület egyben a Gyerek Skanzen egyik helyszíne, „gyermek-élménypont” is, amely azonban nemcsak a fiatalabb korosztályoknak szól, hanem arra is alkalmas, hogy a szülők együtt fedezzenek fel gyermekeikkel a posta működéséhez és a korabeli kapcsolattartáshoz kötődő érdekességeket.

A M. Kir. Posta személyzetén belül egy kincstári postahivatal vezetőjének lenni kiemelkedő pozíciót jelentett, a postai elöljáró a helyi közösség értelmiségi köreibe tartozott. A hivatalvezető otthonának enteriőrös berendezésén keresztül mutatjuk be a hivatalt irányító postatiszt szerepét és rangját, egyrészt a posta szervezetén belül, másrészt pedig a polgárosodó székelyudvarhelyi társadalom struktúrájában. Az élő történelmi program tovább növeli a látogatói élményt, a postai hivatalvezető és felesége, valamint a korhű egyenruhában dolgozó telefonkezelő kisasszonnyal egyes szám első személyben jelenítjük meg az egykori posták világát.

• 

• 

A postaépület története

A Székelyudvarhely Kossuth Lajos utca 35. szám alatt található emeletes kőház – amely 1880 körül épült – alsó szintjén a postahivatal működött, az emeleten pedig egykor a postatisztek lakásai voltak. Az épületbe a bejutást meglehetősen szokatlan módon nem közvetlenül az utcafrontról, hanem a kocsibejáró kapualjából nyíló bejárat biztosította, amelynek küszöbköve ma is megvan. A székelyudvarhelyi postahivatal ebbe az épületbe 1907-ben költözött, ekkor már az utcában kiépítették a távíróhálózatot; a vezetékeket fenyőfa oszlopokon vitték az udvarhelyi állomásig. Az épületet a kolozsvári postaigazgatóság – amelyhez Székelyudvarhely is tartozott – némileg átalakíttatta a hivatal céljainak megfelelően. A ház ezen a helyen ma is áll, a Monarchia időszakában a képeslapokon mint M. Kir. Postahivatal jelent meg. A hivatalt 1919-ben a Román Kir. Posta vette át, az impériumváltás után az épület sorsa sok kérdőjellel tarkított. Az a töredékes levéltári forrásokból is világosan kiderült, hogy a magyar tisztviselők 1919. január 14-én hagyták el a hivatalt. 1926-ban az épületet a posta még mindig csak bérelte. Jelen sorok írója az épület 2018-as helyszíni felmérésekor a padláson 1940-es évekbeli román nyelvű zománcozott postatáblát és egy tarifatáblázatot is talált, így akkoriban még biztos, hogy ez az épület volt a város postahivatala.

Egy postai hivatalnok életútja

A múzeumi bemutatási időben (1919) a székelyudvarhelyi posta hivatalvezetője Dávid Lajos volt. 1881. augusztus 19-én született Székelyudvarhelyen római katolikus családban, apja Dávid Gergely udvarhelyi kovács volt. Lajos 1901. június 15-én érettségizett, majd 1904-ben a budapesti és zágrábi posta- és távírda tanfolyamon végzett és tett alapvizsgát, ami után ideiglenes minőségű posta- és távírda-gyakornok lett. Esküt 1904. szeptember 15-én tett, majd 1906. február 14-én postatisztté nevezték ki, ekkor már a székelyudvarhelyi hivatalban dolgozott.

Későbbi feleségét, Nagy Rózát 1906. március 17-én jegyezte el. Ezt a Pesti Napló 1906. március 18-i számából tudjuk, ahol Házasság cím alatt közölték a hírt. Érdekes egyébként, hogy egy fővárosi lap beszámolt egy olyan mindennapos dologról, amely nem Budapesten történt. 1916. augusztus 1-jén, az első világháború idején Dávid Lajos postafőtiszt lett. 1917-ben 3200 korona éves fizetése volt, 21 nap fizetett szabadság mellett természetbeni lakásként 4 szoba, 1 konyha, 1 kamra, 1 padlás járt neki. A hivatalvezetői posztot 1917. szeptember 24-től töltötte be. 1918. november 3-án a már felbomlóban lévő Osztrák–Magyar Monarchia – és benne hazánk – számára véget ért az első világháború. A trianoni békeszerződésnek „köszönhetően” a magyarság ugyan elnyerte régóta áhított függetlenségét, azonban a béke egyben a történeti Magyarország végét is jelentette. A trianoni országterületre történő tömeges és kényszerű menekülés azonban már a békeszerződés aláírása előtt megkezdődött. A magyar közalkalmazottaknak ahhoz, hogy továbbra is betölthessék állásaikat Erdélyben, hűségesküt kellett tenniük I. Ferdinánd román királyra. Akik ezt megtagadták, azokat a románok kiutasították, és vagyonukat vesztve menekülniük kellett. Az új helyzet következtében többen „önként” hagyták el szülőföldjüket a biztosabb megélhetés és egyértelmű nemzeti hovatartozás reményében. Akadtak azonban olyanok is, akik nem esküdtek fel az új államokra, ellenben szülőföldjüket sem akarták elhagyni, köztük volt Dávid Lajos és felesége is.

• 

• 

Az 1918–1919-ben hivatalosan még nem, de a gyakorlatban már határon túlra kerülő, román tisztviselőkkel körülvett székelyudvarhelyi magyar postai alkalmazottak egyelőre még a helyükön maradhattak, életük azonban meglehetősen bizonytalanná vált. A románok a székelyudvarhelyi intézmények életébe való beavatkozást a stratégiai jelentőségű postával kezdték. 1918. december 21-én a román térparancsnokság a postaszemélyzet letartóztatását helyezte kilátásba Dávid Lajosnak, mivel kifogásolták a telefonkapcsolat lassúságát. Dávid válaszul kijelentette: amennyiben nincsenek megelégedve a szolgáltatás minőségével, vegyék át annak az üzemeltetését. 1919. január 14-én Valér Neamţiu újonnan kinevezett udvarhelyi román prefektus felkereste a postahivatalt, ahol közölte a magyar alkalmazottakkal, hogy innentől kezdve a nagyszebeni román hatóságok rendelkezéseit kötelesek követni. Dávid Lajos és a többi postai alkalmazott nem akarta elismerni a román fennhatóságot és a román államra való eskütételt is megtagadta. Ennek a következménye Dávid számára háziőrizet lett. Másnap, január 15-én délelőtt 10-kor Neamţiu magához kérette a vármegyei hivatalfőnököket, és felszólította őket, hogy délután 5-ig minden magyar tisztviselőt vegyenek rá a hűségeskü letételére. A román prefektus 11-kor megjelent a vármegyei magyar tisztviselők értekezletén, ahol internálással fenyegette meg a behódolást megtagadókat. Délután 5-re a vármegyeházát megszállta a román katonaság. Az épület előtt a családtagjaikat és a fejleményeket várókat szétkergették, két ágyút a vármegyeházával szembe fordítottak és megtöltötték. Ugyanekkor a lakásán ismét őrizetbe vették Dávid Lajost, letartóztatták, majd január 16-én Segesvárra szállították több magyar tisztviselővel együtt. Innen a nagyenyedi, majd a szamosújvári fegyházba vitték társaival, ahol a román hadbíróság előtt bűnvádi eljárást indítottak ellene és a vizsgálati fogságból csak hónapok múlva engedték ki. A fogságot követő időszak zavaros, 1919. szeptember 20-án ismeretlen okokból ismét letartóztatták több udvarhelyvármegyei tisztviselővel egyetemben, majd Lugosra szállították. Dávid Lajos következő három éve kérdőjelekkel tarkított. Családjával valamikor a lugosi fogság után menekült el Romániából, ami bizonyos, hogy 1922. július 14-e előtt érkezett a trianoni Magyarországra.

További magyarországi élete ugyanakkor „sikertörténet”. 1922-ben postafelügyelővé nevezték ki, 1928-ban postafőfelügyelő, a következő évben pedig már a Budapest 70. sz. posta  hivatalvezető-helyetteseként jelenik meg a Postás Szaknaptárban. 1933. június 29-én postahivatali igazgatóvá léptették elő, 1938-ban viselt tisztségei: A magyar posta-, távíró- és távbeszélő-tisztviselők országos kaszinója elnöke, az Országos Postás Zene- és Kultúregyesület társelnöke, a Postás Sportegyesület alelnöke. 1940. szeptember 3-án Dávid Lajos M. Kir. postahivatali igazgató megbízást kapott a Budapest 70. sz. posta vezetésére. 1939-ben viselt tisztségei: A magyar posta-, távíró- és távbeszélő-tisztviselők országos kaszinója elnöke, az Országos Postás Zene- és Kultúregyesület társelnöke, a Postás Kari Egyesületek Szövetségének alelnöke.

Hosszú, viszontagságoktól sem mentes postai pályafutása után 1942 decemberében nyugdíjazták. 1943 márciusában négy évtizedes hű és buzgó munkájáért Horthy Miklós kormányzói elismerésben részesítette. 1936–1944 között a budapesti XIV. kerületben, a Thököly út 44. III/4. lakásban lakott. 1942-ben még biztosan élt felesége, Nagy Róza is.

Az 1920. június 4-i trianoni békediktátum tehát drasztikus változást jelentett a magyar közigazgatás és az állami intézmények dolgozóinak életében. A traumák megélése, kibeszéletlensége, az élet különböző területein jelentkező kényszerű változások, az elcsatolt területeken a magyarság kisebbségi létbe kerülése és ezeknek a témáknak a megjelenítése a 21. századi gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális változások idején kifejezetten aktuális, ami elgondolkodásra, „megélésre” készteti a látogatót. Az erdélyi városi épített, tárgyi és szellemi örökség, életmód és családtörténetek bemutatása pedig nemcsak szórakozást és új ismereteket kínál a közönségnek, hanem közelebb vihet a traumák, a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változások megértéséhez, valamint az egyéni és nemzeti identitástudat erősödéséhez, határokon innen és túl.

• 

• 

---

Felhasznált irodalom, levéltári források, sajtóforrások és korabeli kiadványok

BÁRDI Nándor: Otthon és haza. Tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013.

BRUCKNER Éva: Vagon- és barakkvárosok. A trianoni utódállamok menekültjeinek életkörülményei. In: Polgári Szemle, 13. évf. (2017) 1–3. sz.

Emlékirat. A székelyföldi tisztviselők sérelmeiről a magyar miniszterelnökhöz. Haáz Rezső Múzeum Paál Árpád Kézirathagyatéka Ms 7651/167-11. Közli: BÁRDI Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918–1920. In: Aetas, 8. évf. (1993) 3. sz.

FŐCZE János: Paál Árpád és a román hadsereg. Az 1918–1919-es székelyudvarhelyi impériumváltás. In: Korunk, 29. évf. (2018) 12. sz.

FRÁTER Olivér: Erdély mint hadszíntér 1916–1922-ben. In: Uő.: Erdélyi magyar helyzetkép, Hamvas Intézet, [h.n.], 2003.

HENCZ Lajos: A Magyar Posta története és érdemes munkásai. Merkantil-Nyomda, Budapest, 1937.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K174 40583/1884. sz. irat

Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatala (a továbbiakban RNL HMH) F 43. Udvarhely Megyei Prefektúra iratai, Alprefektusi hivatal. 1919/799. ügyirat

RNL HMH F 43. Udvarhely Megyei Prefektúra iratai, Alprefektusi hivatal. 1919/1892. ügyirat

RNL HMH F 43. Udvarhely vármegye iratai, Alispáni hivatal. 1913/5269. ügyirat.

RNL HMH F 43. Udvarhely vármegye iratai, Alispáni hivatal. 1915/8754. ügyirat.

1899. augusztus 27. Udvarhelyi Híradó, II. évf. (1899) 35. sz.

1899. június 11. Udvarhelyi Híradó, II. évf. (1899) 24. sz.

Házasság. 1906. március 18. Pesti Napló, 57. évf. 76. sz. 11.

1919. december 11. Világ, X. évf. (1919) 157. sz. 5.

1923. szeptember 30. Székely Közélet, VI. évf. (1923) 40. sz.

Nagyváradra karácsonykor jönnek a románok. Világ, IX. évf. (1918) 296. sz.

A M. Kir. Kereskedelemügyi Ministerium Posta- és Távirdaszemélyzetének és a Posta- és Távirdahivataloknak Czim- és Névtára. Budapest, 1891.

A magyar békeszerződés. A magyar béketárgyalások. I. kötet. M. Kir. Külügyminisztérium, Budapest, 1920.

Magy. Kir. Posta és Távirda Rendeletek Tára, (1922) 50. sz. 216.

Magy. Kir. Posta és Távirda Rendeletek Tára, (1927) 40. sz.

Magy. Kir. Posta és Távirda Rendeletek Tára, (1928) 45. sz.

Magy. Kir. Posta és Távirda Rendeletek Tára, (1942) 57. sz. 683.

Posta- és távírda tanfolyam anyakönyve, 1903-4. tanévre. A Postamúzeum szíves közlése

Posta- és távírdatanfolyam vizsgajegyzőkönyv 1903-4 tanév. A Postamúzeum szíves közlése

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.