Egy 1985-ös fotósorozat a készítő szemével
Szerzők: Steib Janka – Szendrei Dóra Júlia – Tompos Krisztina
A rendszerváltoztatás vidéki hatásait vizsgáló kutatásunk alapját adó felvételek az 1980-as évek Magyarországának sajátos látképét jelentik. Utcarészleteket, középületeket és olykor az objektív elé „tévedő” járókelőket is megörökítettek a Hazafias Népfront felhívására, közel 300 helyszínen elkészült fotósorozatokon. A képekkel a vidéki települések fejlődését kívánták bemutatni. De kik állnak a fényképek „mögött”? Mit tudhatunk a fotósokról?
Az országos felhívásra az egyes településeken helyi önkéntesek, néhol amatőrök, másutt hivatásos fényképészek készítették el a felvételeket, amelyek az ő látásmódjukat is tükrözik. Bár nem minden településnél ismerjük az alkotók nevét, néhány esetben róluk is akad információ a képekhez csatolt jegyzékek között. A fotósok munkájuk során képjegyzékekben jelölték, hogy az adott település mely részét örökítették meg.
Így történt ez Orosházán is, ahol 1985-ben hat fotós vett részt a Békés megyei várost bemutató vállalkozásban, Andó Mátyás, Fehér Béla, Kiss Ferenc, Krausz Imre, Plenter Lajos és Soós László. Hárman közülük már elhunytak, két személyt pedig még nem sikerült megtalálnunk, de egyikük, Fehér Béla még ma is a városban él és dolgozik, mint hivatásos fényképész. Orosházi terepmunkánkra készülve a szerencsés véletlennek köszönhetően találtunk rá, és a vele készített interjú segítségével új, személyes nézőponttal gazdagodott a kutatásunk. A közel 36 évvel korábban fényképész pályáját éppen csak elkezdő Fehér Béla saját élményei alapján ismerhettük meg az általunk vizsgált fényképek történetét.
Fehér Béla 1959. február 1-jén született Orosházán és már általános iskolásként érdeklődni kezdett a fényképezés iránt. Gimnazista korában, mint hobbifotóst bízták meg a helyi ifjúsági klub fotószakkörének vezetésével, és innen már egyenes út vezetett a fényképész szakképzés felé. Gyakornokként a szomszédos Hódmezővásárhelyen, a FÉNYSZÖV (Fényképész Szövetkezet) helyi szervezeténél sajátította el a szakma alapjait. Innen került az orosházi Üveggyárhoz, ahol Krausz Imre mellett gyári fotósként kezdett dolgozni. Munkakörébe sokféle feladat tartozott a dolgozók igazolványképeinek elkészítésétől kezdve, termékfotózáson át dekorációs anyagok készítéséig. Ekkor keresték meg a Hazafias Népfront helyi szervezetének képviselői, hogy felkérjék, másokkal együtt vegyen részt az Orosháza értékeit és fejlődését bemutató fényképezési akcióban. Fehér Béla emlékei szerint a szervezők az első találkozó alkalmával nagyvonalakban így ismertették a kezdeményezés célját:
„Amikor először összehívtak bennünket, akkor elmondták, hogy van egy országos akció, melynek az a célja, hogy megörökítsük, hogy most 1984-ben hogy néz ki az ország. Hogy ez egy állapotfölmérés legyen, amivel alkalomadtán lehet dicsekedni, meg alkalomadtán lehet majd ehhez képest mérni a fejlődést. De ennyi volt. Tehát, hogy egy ilyen országos projekt, hogy most (…) az ország minden részén elkészítik ezeket a sorozatokat, és hogy ez milyen jó lesz, hogy lesz egy ilyen állapotfelmérés az országról.” [Részlet a Fehér Bélával készített 2021. május 25-i interjúból]
A célok felvázolása után a többi önkéntessel együtt felosztották egymás között a nagyobb témákat, így az ő feladata a „városképi jelentőségű épületek”, valamint az üveggyár területének bemutatása lett. Mások a köztéri alkotásokról és az emlékművekről, a termelőszövetkezetekről, a helyi üzemekről és az Orosházába beolvadt, „falusias” településrészekről készítettek felvételeket. Így állt össze a közel 1300 fényképből álló sorozat, amely Orosháza 1985-ös állapotát mutatja be.
“És a Hazafias Népfronthoz hívtak össze bennünket és fölosztottuk magunk közt, hogy ki milyen területet fog megörökíteni az utókor számára. És akkor nekem nyilván a munkahelyemből adódóan az üveggyár volt az egyik feladatköröm, a második, ha jól emlékszem, városi nevezetességek. Ez remek volt. És akkor hosszasan húzódott ez. Énnekem olyan hosszú projektnek tűnt ez, legalább két éven keresztül ezt csináltuk.” [Részlet a Fehér Bélával készített 2021. május 25-i interjúból]
A fényképnegatívokat a munka elkészültével a fotósok átadták a szervezőknek. Fehér Béla előhívott képeit a ‘90-es évek elején a művelődési ház egy kiállításán mutatták be. A fotós már-már lemondott a számára fontos fényképsorozatról, amikor a szerencsés véletlennek köszönhetően egymásra talált a fénykép és az alkotó.
Víztorony régen (Fehér Béla, MNL tulajdona) 
Víztorony ma (Steib Janka)
Fehér Béla szakmai karrierjében az üveggyári fotózás csupán egy rövid epizódot jelentett, ezután kis ideig az orosházi KIOSZ-t (Kisiparosok Országos Szövetsége) vezette, majd 1996-ban megnyitotta saját műtermét. Portré- és rendezvényfotózás mellett több, a Hazafias Népfront kezdeményezéséhez hasonló vállalkozásban is részt vett, például albumok készítésében, vagy köztéri fényképezésben. Találkozásunk előtt talán nem is gondolta, mennyire aktuális lesz a honlapján olvasható mottó: „Ma csak egy pillanat, évek múlva történelem…”
Lordok Háza egykor (Fehér Béla, MNL tulajdona) 
Lordok háza most (Steib Janka)
“És mikor gimnazista voltam, akkor indult Orosházán az Ifjúsági Házban egy fotóklub meg egy fotószakkör. A fotóklub az felnőtteknek, a fotószakkör az pedig általános iskolás gyerekeknek. És oda a fotószakkörbe kerestek egy patronáló ifi vezetőt (…) tudták, hogy én is fotózgatok, hogy nem mennék el oda, és akkor én elmentem oda, és ott vált aktívabb tevékenységgé a fotózás számomra. Olyannyira, hogy az érettségi után fotós szakmát tanultam, és hát – több kevesebb kanyarral -, de ezt a tevékenységet végzem azóta is, ez volt 44 esztendeje, hogy elkezdtem szakmát.” [Részlet a Fehér Bélával készített 2021. május 25-i interjúból]
Egy szombat délután a Kávéházban
Fontos volt számunkra, hogy az orosháziak is megismerhessék ezt az egyedülálló képanyagot. Az orosházi Amadeus Kávéházban tartott közösségi vetítésen főként Fehér Béla képeiből válogattunk, de a többi fotós munkáját is megismerhették a résztvevők. Fehér Béla 495 fotót készített, ezeken megelevenedik az 1980-as évekből ismert Orosháza, a ma is megtalálható és az enyészet áldozatául esett részei is.
Az eseményt Szegedy-Kloska Tamás, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos titkára moderálta, a jelenlévőket pedig dr. Sári Zsolt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum általános főigazgató-helyettese köszöntötte. A terepmunkát a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika Tanszékének hallgatóival közösen végeztük, tanszékvezetőjük, Szabó Julianna, néhány mondatban ismertette kutatási célkitűzéseiket a megjelentekkel. A vetítésen Fehér Béla is részt vett, aki felelevenítette fényképész múltját, az üveggyári munka időszakát, valamint a Hazafias Népfront felhívását és a város fotózásának emlékeit. A jó hangulatban zajló esemény lehetőséget teremtett a helyiekkel való kapcsolatfelvételre és további interjúk készítésére is.
A fotók szerepe kutatásunkban
Annak reményében érkeztünk a Darvas József által a „legnagyobb magyar falunak” titulált településre[1], hogy egy újabb helyszínen, más közegben, egy városban gyűjtött ismeretekkel gazdagítsuk kutatásunkat. A projektben eddig vizsgált településekhez hasonlóan az Orosházán készített interjúknál is arra törekedtünk, hogy az 1985-ben elkészült fényképek alapján mérjük fel a változásokat, amelyek a város életében, építészetében, szokásaiban, életmódjában azóta bekövetkeztek. A beszélgetések során az interjú kérdéseire, valamint a fényképek által felelevenített emlékekre, történetekre fókuszáltunk.
A kávéházi vetítés után Fehér Béla a helyszínek azonosításában is segítségünkre volt. Az elküldött képek alapján olyan útvonalat állított össze, amelyet végigjárva a belvárosi épületeket érintettük. Közös sétát tettünk és elkészítettük a ‘85-ös képek mai változatát. Mobiltelefonjáról nézte a fotókat, amely alapján, valamint emlékei segítségével sikerült néhány fényképet majdnem ugyanabból a szögből elkészíteni.
A jó hangulatú, kötetlen túra során még a jóval 30 fok feletti meleg sem szeghette kedvünket. Főként azokat a meghatározó helyszíneket jártuk be, amelyek az eredeti képeken szerepelnek és a város életében is fontos szerepet játszanak. A régi fotókon is megjelenített Amadeus Kávéház előtt találkoztunk, majd a Főtérről indulva elhaladtunk az evangélikus templom mellett, megtekintettük a bazársort, a gimnázium épületét, az egykori Alföld Szálloda helyét, a régi postát, a zsinagóga épületét és a víztornyot. Megtaláltuk az ikonikus sakkozók helyét, ahol fénykép is készült 1985-ben, valamint a Petőfi Művelődési Központot, a református iskolát. Izgalmas volt ezeket az épületeket, tereket a korábban elkészített interjúk tükrében végigjárni. Egy részük ugyanabban az állapotban létezik ma is, ugyanakkor bizonyos épületek már nem állnak, de akadnak olyanok is, amelyeket felújítottak vagy új funkciót kaptak. Főbb eltérés a városon belüli zöldfelület mértékének növekedése, a forgalmi változás és az ehhez kapcsolódó új úthálózatok, kereszteződések megjelenése.
A fényképek és újra elkészített változatuk, valamint az interjúk segítségével megismerhettük, milyen változások történtek az elmúlt majdnem négy évtized alatt a város életében. Első kézből kaptunk képet arról, hogy mely intézmények, szolgáltatások, vendéglátóhelyek maradtak fenn, szűntek meg, vagy alakultak át az idő során.
Orosházi terepmunkánk az Antall József pályázat, „A létező szocializmus” – A vidéki miliők rendszerváltása projekt keretén belül valósult meg.
Kérdőívünk kitöltésével aktív részese lehet rendszerváltással kapcsolatos kutatásunknak és segítségével saját településének múltját is jobban megismerheti! A kitöltés körülbelül 15–20 percet vesz igénybe, a válaszadás önkéntes, anonim.
Köszönjük, hogy a kérdőív kitöltésével segíti munkánkat!
[1] Darvas József: A legnagyobb magyar falu. Budapest, 1937
Szerzői jogvédelem
A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.
A cikkben megjelent archív képek a Magyar Nemzeti Levéltár tulajdonában vannak.
SKANZENBLOG 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!