kutatás, Néprajzkutatás
Dr. Bereczki Ibolya által

Kell-e nekünk kockaház?

Gondolatok Buczkó József Kockaházak Hajdúnánáson című könyve nyomán

(Könyvbemutató formájában elhangzott Hajdúnánáson, 2022. december 1-jén)

Jelképes és sokat mondó a kötet[1] borítóján szereplő rajz, amelyről, ha feltesszük a kérdést, hogy vajon hol készülhetett, a háttérben a domborzat látszata és a fák sziluettje sem nyújt túl sok támpontot a hely meghatározásához. A belső borítón kapjuk meg a választ, hogy a rajz forrása a Családi ház című tervgyűjtemény, és egy földszintes, szabadon álló lakóház terve 1961-ből. Több mint 800 ezer ilyen vagy ehhez hasonló lakóház épült az 1960-as évektől kezdve az 1980-as évek elejéig, így világos: ez a rajz bárhol készülhetett volna egy már megvalósult épületről. A válasz jelzi, hogy ez a háztípus – annak tervezési, bevezetési folyamatai – annak a korszaknak az eredménye, terméke, amely a társadalom, a gazdálkodás, az életmód gyökeres megváltoztatását célozta meg főként és elsősorban politikai okokkal és célokkal.

Építésre ajánlott tervrajz a helyi Tüzép tájékoztató füzetéből

Az 1960-as évek elejétől egy általános, típustervekre épülő, az épületek használatára vonatkozó, a helyi sajátosságokat semmilyen módon figyelembe nem vevő általános épülettípus egy időszaknak a végét is jelenti a magyar társadalomban, a magyar faluképben és az építészeti képben egyaránt. Nemrégiben egy szakmai konferencián mondta egy építész kolléga, hogy a kockaház világa a népi építészetnek egy új korszaka. Vajon igaz-e ez? Úgy vélem, hogy ami a hagyományos népi építészet sajátosságát jelentette, hogy egy tájhoz kötődött, vagy akár egy kisebb, mikrotájhoz tartozó településein volt megfigyelhető, a népi építészetben érzékelhetővé tette a táji különbségeket. A társadalmi eltéréseket, a foglalkozásokban, a gazdálkodásban és az életmódban megnyilvánuló sajátosságokat is markánsan tükrözték egy-egy település portái. Az 1960-70-es évek falvainak gyökeres átalakulása mellett a városok kertes, kertvárosias részein, vagy az új telekosztásokon zajló építkezések egy egalizált épülettípus gyors terjedését jelentették. A kockaház a nagyon erős és gyors társadalmi átalakulás jelképe, de egyúttal következménye is, és a kor lenyomataként figyelhetjük meg a folyamatot.

Akik 1988 előtt gyerekeskedtek, azok számára ez a félmondat ismerős: „A múltat végképp eltörölni…” A nemzetközi munkásmozgalom jelképének számító dal, az Internacionálé jó másfél évszázada, először 1888. július 23-án a franciaországi Lille-ben hangzott el, bár szövege még 1871-ben megszületett. Bár már az első világháború alatt ismertté vált, igazi karrierje azonban az oroszországi forradalom után indult el, a Szovjetunió himnuszaként énekelték 1944-ig, de a Magyar Tanácsköztársaságé is ez volt. A mi gyermekkorunkban, az 1960-as-hetvenes években nem múlhatott el állami ünnepség, gyáravatás vagy iskolai rendezvény anélkül, hogy ne kellett volna kórusban énekelni. Jó esetben az esemény végén a Himnusz is elhangozhatott… A szöveg ugyanakkor jelzi az egész korszak szándékát, célját, hogy igen, a múltat végképp el kell törölni.

A Vezsenyen élt nagymamám mesélte, hogy jártak a nepperek, és vitték a paraszti tárgyakat aprópénzért, semmiért. Kordivat volt lebecsülni a parasztházakat és vele a még azokban élőket. Ez benne volt a hivatalosan terjesztett, és a hétköznapi közbeszédben is megerősített közgondolkodásban is, hogy a paraszti, a falusi az ócska, értéktelen, le kell cserélni, ki kell dobni, és modern módon kell élni. Ezek a folyamatok az érem egyik oldalát jelentik, amikor a politikai hatalom szándékait közvetítették, amelyek egyik jelképévé éppen a kockaházak építése vált falun és mezővároson egyaránt. Emellett azonban az érem másik oldala az akkori körülményekre is választ adott. A második világháború súlyos következményeinek a felszámolásához, a lakáshiány enyhítésére nagyarányú, tömeges, ugyanakkor relatíve olcsón megépíthető épületekre volt szükség. Kellett tehát a kockaház.

A falvakban a termelőszövetkezetek tömeges létrehozása, a parasztság bekényszerítése a kollektív gazdaságokba az 1960-as évek elejére befejeződött. Túl volt az ország az 1956-os forradalmon, Kádár János szándéka volt a megtorlások utáni időszakban egy konszolidációs törekvés, amely később a legvidámabb barakká tette a szocialista táboron belül Magyarországot. Egy relatív jólét felé indították el a falusi és városi lakosságot, a fogyasztás növekedése, a villamosítás, a hozzájuk kapcsolódó eszközök, a rádió, televízió, hűtőszekrény elérhetővé válása mellett azonban a gyarapodás tartós javakba, így ingatlanba fektetése korlátozott volt, hiszen egy családnak maximum egy lakóingatlana és egy nyaralója lehetett. Miközben a falusi, egykori gazdálkodói mentalitás alapja a földek folyamatos gyarapítása volt. A falvakban az egyéni gazdálkodás lehetősége – a háztáji kivételével – megszűnt. A tömeges iparosítás a városokba terelte – nem véletlenül – a falusi fiatalok jelentős részét, gyors és gyökeres életformaváltást generálva. A nagyüzemi mezőgazdaság kiterjedésével a paraszti porták épületállománya gyakorlatilag jórészt funkciótlanná vált, egyedüli kivételnek az 1980-as évek elejéig a baromfi- és sertéstartás volt tekinthető. A hagyományos lakóépület legfontosabb tüzelőberendezését, a kemencét nem elsősorban nagy mérete, és a lakóház új típusú használatának helyigénye okán, hanem elsősorban az asszonyok munkavállalása, majd a kenyérgyárak építése, valamint a saját termesztésű kenyérgabona és fűtőanyag hiánya következtében bontották el.

A folyamathoz az is hozzájárult, hogy a hagyományostól eltérő alaprajzú kockaházak fűtését előbb cserép-, majd olajkályhával, az 1970-es évektől vegyes tüzelésű központi fűtéssel biztosították, a folyamatot pedig az 1980-as évek közepétől a vezetékes gáz alkalmazása alakította tovább. Az életforma megváltozásának jelképévé vált kockaház tehát kellett, és a falun élők fiatal generációk számára egy idő múlva nem pusztán kényszer, hanem korlátai és hiányai ellenére lehetőség volt egy vonzóként megjelenített modern életforma eléréséhez.

Az új házforma előzményei ugyan visszanyúltak a két világháború közötti időszakra, főként városi, polgári előképekkel jellemezhetőek, de a tömeges elterjedés gyakorlatilag az 1960-as évek elején kezdődött, és az e forma szerinti építkezési mód karrierje az 1980-as évekre jórészt le is zárult. Mégis, azt mondhatjuk, hogy ez a bő két évtized Magyarországon a falvak és kisvárosok, de még a megyeszékhelyek külső városrészeinek településképét uralta, és határozza meg napjainkig.

Melyek voltak a tömeges kockaházépítkezések kulcspontjai? A témáról a közelmúltban (is) számos tanulmány, önálló kötet[2] született, melyekre kötetünk szerzője, Buczkó József több helyen utal, sőt, gondolatmenetébe beépíti a legutóbbi kutatások vezérfonalát is. Hadd utaljak itt egy frissen befejezett nagy kutatásra, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum végzett[3] az Antall József Program keretében, a Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány támogatásával. A kiindulópont a Hazafias Népfront (főtitkára Pozsgay Imre, elnöke Kállai Gyula volt) kezdeményezésére elindított nagyszabású falufényképezés állt. Az 1984-86 között lezajlott program elsődleges célja volt, hogy a második világháború befejezése, a „felszabadulás”-ként meghatározott időszaktól, 1945-től eltelt 40 éves szocialista korszak eredményeit bemutassa. A tervezett nagy kiállítás végül nem valósult meg, de a főként amatőr fotósok, könyvtárosok, aktivisták munkái –, több, mint 100 000, főként fekete-fehér fotó – bekerültek az akkori Országos Levéltárba, illetve több megyei levéltárba is. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai a teljes anyagot a koronavírus-járvány ideje alatt digitalizálták, így az hozzáférhetővé, kutathatóvá vált.

A létező szocializmus életvilágai. A vidéki miliők rendszerváltása című projekt kutatásai során meghatározott tematika szerint tárták fel a kutatók a fotóanyagot, elmentek az eredeti helyszínekre, nagyszámú interjút készítettek, és fotókon rögzítették a falukép, sőt, egyes épületek mai állapotát[4]. A beszélgetések egy része a járvány körülményei miatt online vagy telefonon zajlott. Mind a két intézmény kiállításokon és katalógus, tanulmánykötet, adatbázis, valamint konferencia formájában mutatta be eredményeit, melyek fényt vetettek a kockaházak világára és változásaira is.[5]

Szerencsés helyzet, hogy négy doboznyi fotóanyag Hajdúnánásról is bekerült a Magyar Nemzeti Levéltárba, és az szintén, hogy a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény is fotóalbumokban, nagyméretű nagyításokon őrzi a képeket a városról 1984-ből. Így a kockaház témája az átfogó kutatás és a helyben is elérhető forrásanyag motiváló lehetett Buczkó József számára könyve elkészítéséhez. A kötet inspirálói között ott találjuk a 2021-ben Tamáska Máté szerkesztésében megjelent Kockaház. A 20. század vidéki háztípusa című tanulmánykötetet is[6], amely körbejárja a háztípus létrejöttének, előzményeit és körülményeit, az építészeti lehetőségeket, a társadalmi viszonyokat, amelyek az országosan több mint 800 000, kockaházként értelmezhető épület megszületéséhez vezettek. [7]

E folyamatok helyi, hajdúnánási körképét ismerhetjük meg számos további témával, szemponttal is kibővítve a 2022-ben megjelent kötet lapjain. A 215 oldalas könyv gazdagon illusztrált, a helyi tervek, az 1984-ben készült fotók mellett a szerző saját fényképfelvételeiből álló gyűjteményt is tartalmaz, amelyek a szó szoros értelmében is tovább színesítik az érdekes, olvasmányos, ugyanakkor szakszerű művet. A kötet egyik fontos sajátossága, hogy gazdag adattartalommal mutatja be a kockaházak építésének helyi motiváló tényezőit, például a belvizek okozta károk miatt új épületek emelésének szükségességét. Gazdagítja a tartalmat, hogy a helyben keletkezett források összegyűjtésén túl a néprajzi kutatás módszereit is alkalmazva megszólítja a kockaházak építési engedélyeztetésében, megépítésében közvetlenül részt vett szereplőket, de az egykori építtetők elbeszélései, vélekedése is megjelennek. Az önerőből történő építkezés módja az 1960-as években, a tervhez, a hitelhez, az engedélyhez jutás mellett az építkezéshez szükséges alapanyagok beszerzési lehetőségei és korlátai, vagy éppen a kalákában történő építkezés módja sok személyes emlék felidézését és bemutatását tették lehetővé a kötet lapjain. A szerző sok figyelmet fordít a kockaházak díszítésének, a tüzelőberendezések kialakításának, változási folyamatainak elemző értékelésére,  de utal a jelenkori helyzetre is, amely a kockaházak tömeges felújításával, átalakításával, szigetelésével, új lakófunkciók kialakításával, általa a településkép változásával jár együtt.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár 2020-ban közös kutatási program megvalósítására pályázott a rendszerváltoztatás korának rurális vizsgálatával. A projekt a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által koordinált, a 30 Éve Szabadon Emlékbizottság által kiemeltnek minősített Antall József program keretében valósult meg 2020 és 2022 között. A kutatás alapját az a fotóanyag jelentette, amelyet 1984–1987 között a Hazafias Népfront felhívására készítettek Magyarország különböző településein. Ennek az anyagnak a felvételeit, negatívjait a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára mintegy 90 dobozban őrzi. A képeket amatőr és profi fotósok, aktivisták, levéltárosok készítették. A mintegy 100 000 fénykép közel 300 települést mutat be. Ezek a fényképek látleletei a nyolcvanas évek vidéki Magyarországának. A kutatás számos egyéb kérdéskör mellett a vidéki településképet mai napig meghatározó háztípussal, a Kádár-kockával is foglalkozott. A kutatás eredményeit a Skanzenbe látogatók a Vidéki milliók rendszerváltása című szabadtéri kiállításon tekinthetik meg.

Képek jegyzéke

  • Borítókép: Kaláka. Az alapozáson dolgozó fiatalok Horváth Gábor házának építésekor. Honfoglalás út, 1979. A kép készítője ismeretlen
  • Építésre ajánlott tervrajz a helyi Tüzép tájékoztató füzetéből
  • A Hazafias Népfront hajdúnánási szervezetének iratanyagában megőrzött, és a helytörténeti gyűjteménybe került fotómappák egyikének borítója, 1985.
  • Lakóházfotók a mappában, 1985.
  • Az 1961-ben megjelent építési tájékoztató füzet címlapja
  • Kállai Sándor családi házának terve (Tóth László, 1970.)
  • Hajdú-Bihari Napló, 1972. május 7-9. Befejezett és épülő családi házak a Dorogi úton. Balról az első Kállai Sándor háza
  • Kockaházak sora az Ifjúság utcában. 2021. Buczkó József felvétele
  • Csillagmintás díszítésű lakóház, Kabay J. út, 2021.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás (“SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.

Címke: