Pipacs és acélsisak

105 éve ért véget az első világháború

Idén 105 éve annak, hogy 1918. november 11-én véget ért az első világháború – legalábbis a nyugati hadszíntéren. Az olasz fronton ugyanis a még éppen létező Osztrák–Magyar Monarchia (és így Magyarország) és az antant nyolc nappal korábban, november 3-án^[1] kötötte meg a fegyverszünetet, az afrikai kontinensen azonban Paul von Lettow-Vorbeck német tábornok^[2] és 175 német, valamint 3 000 afrikai (aszkari) katonája csak november 25-én tette le a fegyvert a britek előtt^.[3] A több mint 51 hónapon át tartó világméretű fegyveres konfliktus így nem egyszerre ért véget a Földön.

Az 1914–1918-as Nagy Háború, amelynek a kortársak szerint véget kellett volna vetnie minden további háborúnak,^[4] mindent megváltoztatott Európában. A hadviselés módszereit, a határokat, az állam gazdasági és társadalmi szerepét, a nők helyzetét, a haladásba vetett hitet, az erkölcsöt, a lelkiséget. Az öreg kontinens jelentősége a háború hatására csökkent, „színre lépett” az Amerikai Egyesült Államok, amely tulajdonképpen az első világégés miatt vált európai szemmel is nagyhatalommá, meghatározó világhatalmi tényezővé, hiszen a háború előtt még – hatalmas gazdasági potenciálja ellenére – diplomáciailag másodrendű hatalomnak számított.^[5]

1918-ban a „régi” világ végérvényesen eltűnt, az 1919–1920 során megkötött Párizs környéki békeszerződések új világrendet alapoztak meg, ám a győztesek megkérdőjelezhető döntései és a vesztes államokra kényszerített egyezmények miatt a törékeny fundamentumon álló béke nem bizonyult tartósnak. A két világháború közötti időszak így nem a békés fejlődést, hanem egyrészt (de nem csak) a vesztes államokban a radikalizálódást és a kötöttségek alól való folytonos kibúvás lehetőségének keresését, másfelől pedig a győztes oldalon a békeszerződések betartatásának nehézségeit, valamint az 1930-as évek második felében az egyezkedő megbékélés^[6] politikájának erőltetését jelentette. Több mint száz évvel később világosan látszik, hogy az első világháború – amelynek örökségét további epizódok, például a harmincas évek gazdasági világválsága egészítette ki – és az 1919–1920-ban Párizsban meghozott döntések magukban hordozták egy második világégés, sőt, azáltal pedig az 1947 és 1991 közötti hidegháború és a kétpólusú világrend magvait is, így a Nagy Háború valóban a 20. század őskatasztrófájaként értelmezhető.

A szimbólumok rendkívül fontosak az első világháború emlékezetében,^[7] mást és mást jelentettek és jelentenek egy egykori győztes és egy vesztes országban. A vörös pipacs, a vadvirágok királynője Nagy-Britanniában és a háborús véráldozatból saját részüket is kivevő egykori domíniumokban (Kanada, Új-Fundland, Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-Afrikai Unió), szorosan összeforrt a Nagy Háborúval. John McCrae kanadai alezredes az 1915. május–áprilisi második yperni csatában elesett barátja, Alexis Helmer hadnagy emlékére írta meg In Flanders Fields (magyar fordításban: Flandria Mezején) című költeményét, amelynek központi eleme az élénkvörös színű pipacs lett, amely az elesett bajtársak sírjain nőtt a nyugati fronton a belgiumi Flandriában (vagyis a Flamand régióban). Nagy-Britanniában és a brit Nemzetközösség államaiban minden év október közepe és november 11-ike között piros pipacsot tűznek a mellükre az emberek, 11 órakor pedig kétperces néma csenddel emlékeznek meg az első világháborút a nyugati fronton lezáró fegyverszünet – és az ellenségeskedések befejeztének – évfordulójáról. A témához lásd bővebben Szegedy-Kloska Tamás Az emlékezés pipacsa és a király zarándokútja című cikkét.

Ezzel szemben hazánkban a világháború emlékezetéhez legközelebb álló szimbólum kevésbé békés jellegű, mint a piros pipacs. Magyarországon – valamint Németországban és Ausztriában – az első világháborús frontharcos megtestesítője a gránáttal felszerelt, acélsisakot – közismert nevén rohamsisakot – viselő katona volt. A haláltól nem félő, vakmerő frontharcos mítoszának gyökerei a központi hatalmakra jellemző elit katonai egységek, a rohamcsapatok^[8] létrejöttében keresendők. Az acélsisak így a háborút követően sokkal inkább kötődött a világégéshez hazánkban (és Ausztriában, Németországban), mint bármely más tárgy.^[9] A két vesztes világháború, valamint a kommunista időszak azonban nem tette lehetővé, hogy a sisak vagy bármi más szélesebb körben kapcsolódjon a világháborúkhoz kötődő emlékként, szimbólumként.

A Magyar Hősök Emléknapját minden év utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben fektették le először, hogy a magyar hősi halottak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. A kommunizmus alatt ezt értelemszerűen nem ünnepelték. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére a 2001. évi LXIII. törvény alapján minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította, az emlékműállítás (és a rendszerváltoztatás és a centenárium óta az emlékműfelújítások) mellett talán ez az esemény, amelyben a leginkább megnyilvánul az első világégésben elesettek tisztelete és emléke.

A Nagy Háború vidéki hatásaival és emlékezetével a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is foglalkozott a közelmúltban. A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékével A nagy háború hatása és emlékezete a vidéki kultúrára című konzorciális NKFI (OTKA) pályázat keretében 2016 és 2020 között olyan sokrétű kutatási programot valósítottunk meg, amely az első világháború vidéki társadalomra gyakorolt hatását és emlékezetét tárta fel. A projekt keretében több kötet és számos tanulmány látott napvilágot, kutatóink hazai és nemzetközi konferenciákon tartottak előadásokat, továbbá egy 1921-ben játszódó új élő történelmi program is elindult a Bakony, Balaton-felvidék tájegységben. Mindezek mellett a nagyívű kutatás eredményeit az Észak-magyarországi falu tájegység Magtárában helyet kapó időszaki tárlatban (Amikor minden más lett – Élet a Nagy Háború alatt és után) összegeztük, amely azokat a háború okozta változásokat mutatja be, amelyek a paraszti életforma átalakulásához vezettek szerte a Kárpát-medencében. A kiállítás virtuálisan továbbra is elérhető és megtekinthető az alábbi oldalon: https://amml.skanzen.hu/

A projekt szerves része volt egy olyan tematikus adatbázis létrehozása is, amely a Nagy Háború rurális közösségekre kifejtett hatását dokumentáló kulturális javakat gyűjtötte össze és tette online formában elérhetővé. A magyarországi közgyűjteményekben és magánszemélyeknél, valamint magángyűjtőknél őrzött írott, tárgyi, képi, hangzó, mozgóképi emlékeket a feltárást követően az adatbázis segítségével különböző tematikai egységekben, rövid történeti összefoglalókkal, a megértést egyéb más módon elősegítő tudástárral mellékelve adtuk közre. A tudástár része egy fogalomtár, bibliográfia, kronológia, a legfontosabb háborús személyek portréi és egy bakanyelv szótár. Az adattárban helyet kapott egy úgynevezett Teacher’s Notes modul is, amely egy középiskolai tanároknak szánt segédanyag, amellyel a saját tudásukat bővíthetik az első világháború témájában, a diákok pedig saját értékelési és elemzési készségeiket fejleszthetik a segítségével. A Nagy Háború emlékei – tematikus első világháborús adatbázis itt érhető el: https://nagyhaboru.skanzen.hu/

Bár a magyarság emlékezetében az első világháborút némiképp elhomályosítja a trianoni békeszerződés okozta trauma, mégis, az száz év távlatából is hangsúlyos esemény, a 20. század egyik meghatározó élménye volt generációk számára. A történelmi Magyarország területéről bevonult mintegy 3,6 millió katona közül csaknem 661 ezren haltak hősi halált, körülbelül 743 ezren sebesültek meg és 615 ezren kerültek hadifogságba.^[10] Nagyjából minden második katona térhetett csak haza (többé-kevésbé) épségben, így szinte nincsen olyan magyar család, amelyet ne érintett volna valamilyen formában a világégés. Éppen ezért a háború a nagyvárosok mellett a kisebb települések, a faluközösségek életére is nagy hatással volt, akkorára, hogy mielőtt a szervezett emlékműállítás megindult volna, már 1914-ben megindultak a magánkezdeményezések. Az idegenben elesett katonáknak a családtagok és hozzátartozók eleinte sírkőre vésették a neveiket, vagy keresztet állított nekik. Ahogy a veszteségek hatalmas méreteket öltöttek, úgy merült fel a szervezett formában történő emlékezés igénye. 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy tett javaslatot egy törvény elfogadására, hogy annak alapján minden település állítson emléket a világháborúban elesett hőseinek. Abele kezdeményezése 1916-ban elnyerte IV. Károly feleségének, Zita királynénak a támogatását is. Ezt támogatta Tisza István miniszterelnök is, aki beterjesztette a Képviselőház elé a 1917. évi VIII. törvénycikket. E törvény kimondta, hogy:

„1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében.

2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”

Hősi emlékművek című interaktív térképünk a több ezer első világháborús hősi emlék helyét és fotóját mutatja meg a Kárpát-medence magyarlakta területein. A térkép itt érhető el: https://emlekmuvek.skanzen.hu/

Tisztelet a hősöknek!

Felhasznált irodalom

Borítókép: A Magyar Turista Egylet első világháborúban elhunyt tagjai emlékére állított emlékmű Dobogókőn, 1933. Elöl jobbról a második Cholnoky Jenő földrajztudós. Cholnoky Tamás/FORTEPAN, 29844

BACZONI Tamás [et al.]: Halálfejes katonák. Az Osztrák–Magyar Monarchia rohamcsapatai. Puedlo Kiadó, Budapest, 2006.

BÚR Gábor: Az első világháború Európán kívüli hadszínterei. In: MAJOROS István – ANTAL Gábor – HEVŐ Péter – MADARÁSZ Anita (szerk.): Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. ELTE BTK, Budpaest, 2015. 645–654.

WELLS, H. G.: The War That Will End War. Frank & Cecil Palmer, London, 1914.

KISSINGER, Henry: Diplomácia. Panem, Budapest, 2017.

KLOSKA Tamás: Az emlékezés pipacsa és a király zarándokútja. In: Napi Történelmi Forrás Online Történelmi Folyóirat. 2016. (Letöltés ideje: 2023. október 18.)

KLOSKA Tamás: Rohamharcászat az első világháborúban. In: Hadtudományi Szemle. VIII. évf. (2015) 4. sz. 46–83.

MOSSE, George L.: Fallen Soldiers. Reshaping the Memory of the World Wars. Oxford University Press, Oxford, 1990.

RAUCHENSTEINER, Manfried: The First World War and the End of the Habsburg Monarchy, 1914–1918. Böhlau Verlag, Vienna, 2014.

RÁCZ Attila (szerk.): Háborúk, válságok, diktatúrák demográfiai hatásai. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2014.

SALLAY Gergely: Padovai fegyverszünet. In: SZIJJ Jolán (főszerk.): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Petit Real, Budapest, 2000. 530.

SZÉKELY Gábor: Hitler – Sztálin – Chamberlain. Az elkerülhetetlen II. világháború. Magyar Lajos Alapítvány, Budapest, 2019.

---

[1] A pótjegyzőkönyv szerint ugyanakkor a fegyverszünet nem az aláíráskor, hanem 24 órával később, november 4-én 15 órakor lépett életbe. A félreértés miatt az Osztrák–Magyar Monarchia 20 ezer katonája vesztette életét teljesen értelmetlenül, további 300 ezer pedig olasz hadifogságba került. SALLAY Gergely 2000. 530.; RAUCHENSTEINER, Manfried 2014. 1007.

[2] Paul von Lettow-Vorbeck (1870–1964): német tábornok, az első világháború alatt Német Kelet-Afrika katonai parancsnoka, „Afrika oroszlánja”.

[3] BÚR Gábor 2015. 652.

[4] A konfliktus kitörése után 1914 augusztusában H. G. Wells angol író cikkben fakadt ki a központi hatalmak ellen, mivel a háború fő okozójának Németországot tartotta, és azt írta, hogy a konfliktust csak a német militarizmus legyőzése árán lehet befejezni. Ezeket az írásokat The War That Will End War (A háború, amely véget vet minden háborúnak) címen adták ki könyv formájában. WELLS, H. G. 1914. 14. Az angolszász történetírás a világégésre főként a Great War (Nagy Háború) kifejezést használja.

[5] KISSINGER, Henry 2017. 29.

[6] Lásd az Egyesült Királyság esetében az „appeasement” (egyezkedő békéltetés) politikáját, amely fogalom Neville Chamberlain brit miniszterelnök nevével forrt össze, aki Adolf Hitler, Édouard Daladier és Benito Mussolini mellett 1938. szeptember 29-ről 30-ra aláírta a müncheni egyezményt, amivel a második világháború kitörése tulajdonképpen elkerülhetetlenné vált. SZÉKELY Gábor 2019. 246.

[7] MOSSE, George L. 1991. 9.

[8] A témához elsősorban lásd BACZONI Tamás [et al.] 2006. és KLOSKA Tamás 2015. 46–83.

[9] Talán hasonlóan erős még a németeknél a Vaskereszt kitüntetés, hazánkban pedig a Károly Csapatkereszt.

[10] RÁCZ Attila 2014. 49–51.

Szerzői jogvédelem

A blogon megjelent szövegek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (szentendrei Skanzen), illetve a szerzők szellemi termékei. Azok bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a forrás („SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu /”), valamint a szerző nevének megadásával engedélyezett.