1934, Nemesradnót – A Trianon utáni első magyar szobor avatása Felvidéken

Sokáig gondolkodtam, mi legyen a legelső mondat arról az eseményről, amiről írni fogok. Arról szóljon, hogy micsoda mélységei lehetnek egy kutatásnak, mikor megismerünk egy közösséget, egy falu kultúráját és múltját? Milyen különleges események kerülnek napvilágra a múltból, amiknek jelentősége messze túlmutat korukon? Milyen kincseket őriznek néhányan otthon levelek, feljegyzések, fotók formájában, lehetővé téve azt, hogy megismerjük a múlt egyes darabkáit, okuljunk belőlük és továbbadjuk őket?

Végül nem tudtam választani. Bodon Lajos, nemesradnóti tanító története ugyanis sok szempontból különleges. Nemesradnót kisnemesi eredetű falu Gömörben, innen származó lakóházunk az Észak-magyarországi falu kiállításunk része, egyik legfontosabb ismérve, hogy Szlovákia területéről telepítettük át, így először sikerült határon túli területek bemutatása a Skanzenben. A ház kiválasztása, lebontása és áttelepítése során dokumentáltuk a település tárgyi és szellemi kultúráját, a legérdekesebb talán ezek közül a bemutatott szituációhoz kötődő, kisnemesi eredetű hagyomány, a familiáris gyűlés. 

Amikor a Határtalan Skanzen tematikus év tervezésébe kezdtünk, természetes volt, hogy Nemesradnót kiemelt szerepet kap, hiszen a határokon átívelő magyar kultúra egységét hirdeti. Az első világháborút lezáró trianoni béke utáni időszak legfontosabb, a múzeumban is bemutatható történései után kutakodva bukkantam rá 1934. július 1-re, amikor is a faluban leleplezték Nemesradnót híres szülöttének, Pósa Lajosnak a szobrát.

Pósa Lajos a magyar gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, költő és dalszerző, Benedek Elekkel az Én Újságom című lap alapítója és szerkesztője volt. Ezért szobrának felállítása több szempontból is lényeges történet, ez lett az oka annak, hogy tematikus évünk keretén belül, a múzeumi élő történelem programunkban meg is jelenítettük, hogy minél többen megismerhessék.

Pósa Lajos a magyar nyelv művelésének, a gyerekek megszólításának ikonikus alakja, aki számára szülőföldje mindig fontos volt.

Szerencsém volt, mert erről az eseményről hírt adtak több lapban is, a cikkek különböző szemszögből mesélték el ezt a különleges júliusi vasárnapot és a heteket, amelyek megelőzték. Természetesen egy néprajzkutató minden lehetőséget megragad, hogy minél több információt megszerezzen, ez történt ebben az esetben is. Amikor helyi ismerőseimet vallattam arról, mit lehet tudni az ünnepségről, eljutottam Pósa Judithoz, aki a tanító örökségének megőrzőjeként további forrásokat is rendelkezésre bocsátott: leveleket, fotókat, beszámolókat, amelyek a Pósa-albumban maradtak fenn – ezeket ezúton is hálásan köszönöm! Mindebből kikerekedett, hogyan is folyt ez a nap, több mint 80 esztendővel ezelőtt. Ez pedig elengedhetetlenül fontos lett a múzeumi élő történelem program dramaturgiájának kialakításakor, a hitelesség eléréséhez.

A Pósa Lajost ábrázoló szobor a trianoni döntés utáni első magyar szobor volt a Felvidéken.

A felállítása teljes mértékben Bodon Lajosnak, a helyi tanítónak volt köszönhető, aki keményen dolgozott azért, hogy misszióját véghezvigye. A Magyar Tanítók hasábjain lehetőséget kapott arra, hogy felhívást intézzen a tanárokhoz, és beindítsa a gyűjtést. Az ebből befolyt összeg tette lehetővé a szobor elkészíttetését és felállítását. „Magyar vagy-e a mai gondterhes világban? Tudsz-e lelkesedni azért, ki bennünket szomorúbb világban, súlyosabb korszakban lelkesített, nekünk tanítóknak írt és dalolt…” A magasztos cél Pósa Lajos emlékének megörökítése lett, mert ő költeményeivel a tanítók munkáját, a nevelést igyekezett könnyebbé, értékesebbé tenni.

A helyi tanító diákjai körében

Fődolog, hogy minden magyar tannyelvű népiskolának benne legyen a szoboralapzatban a maga homokszeme vagy téglája.” Nem hal meg a magyar dal, míg magyar tanító van. … Nem hal meg Pósa bácsi, amíg magyar gyermeki szív dobban.” A tanárok a nagy nehézségek közepette is próbáltak lehetőségeikhez képest adakozni. A gyűjtésre még iskolások is reagáltak. A kész szobrot a karácsonyi vakáció alatt Bodon Lajos Budapestről hozta magával Radnótra. Erről a mozzanatról is született cikk, amelynek szerzője Bodon Lajossal való találkozója után számolt be az útról, kitérve arra is, hogy a tanító maga megfázott, és emiatt orvoshoz kellett fordulnia. Az útról a következőket tudjuk: „Elindultam a szoborért s hogy ne legyen semmi baja, mint anya a gyermekét, úgy hoztam én is ölben az egész utón s tettem át magam az átszállásoknál. Rimaszécsről lépésben haladó kocsin, szalmával bélelt ágyában hoztam a szobrot, Pósa szeretett szülőföldjére, az édes, virágos Balogvölgybe.” 

Bodon Lajos fáradhatatlan munkáját több cikkben kiemelték, kitérve arra, mekkora nagy teljesítmény volt egyedül véghezvinni ezt a szervezési munkát. „Pósa Lajos szülőhelyén emlékmű fogja hirdetni a magyar gyermek, a magyar jövő költőjének soha el nem múló emlékezetét. … Ennek a szobor-mozgalomnak az észrevétlenség hátterében lefolyt körülményei eszünkbe juttatják azt, hogy mennyi megoldatlan, elvégezetlen feladatunk van még a kisebbségi magyar kultúra leckekönyvében, amelyet számunkra a történelmi sors kijelölt. S ha elgondoljuk, hogy ezeknek a feladatoknak megoldása nagyrészt a magyar tanítóságra vár, akkor képet alkothatunk a magyar tanítói munkakör és hivatás jövőjéről. … A radnóti Pósa-szobor ügye igazán jó kezekbe került. És méltó kezekbe.” Az adományokért cserébe az év végén, karácsonyra a szoborról és alapzatáról készült képeslapot küldött Bodon Lajos a felajánlóknak. A maradék adományból Pósa-ágyalapot hoztak létre a Magyar Tanítók Házában.

Az eseményről készített, leközölt beszámolók közül álljon itt egy, ami érzékletes összefoglalása a történéseknek.

Leleplezték a nemesradnóti Pósa szobrot. Felemelő ünnepély színhelye volt július 1-én a gömörmegyei Nemesradnót nevű kis magyar község, ahol Pósa Lajos a nagy gyermek-költő ezelőtt 85 esztendővel napvilágot látott. Nemesradnót ez idő szerint Csonkamagyarország határain túl esik 10 kilométerrel. Legnagyobb fiának: a 20 évvel ezelőtt elköltözött Pósa Lajosnak az emlékét féltő szeretettel ápolják itten, két évtized óta. Most pedig a szülőföld kegyeletének és áldozatkészségének tiszta szinaranyából ércszobrot készített a felvidéki magyarság anyagi hozzájárulásával ez az 500 magyar lelket számláló község. A szobor Margó Ede budapesti szobrászművész jól sikerült alkotása s a néhány évvel ezelőtt újonnan épült református iskola kertjében hirdeti a Pósa Lajos nevének dicsőségét és szülőföldjének nemes kegyeletét. Érdekes, hogy az uj iskolaépület s vele a Pósa-szobor is arra a telekre került, amely a nemes Nagy Pósa-család ősi telke s amelyen az 1908-as nagy tűzvészig az ősi Nagy Pósa- kuria is állott. A leleplezési ünnepélyen résztvett a felvidéki magyarság igen nagy része. Ott voltak az elszakított Felvidék magyar, tudományos; művészi társaságainak, a református egyháznak, a gömöri egyházmegyének a képviselői, Rimaszombat városa, a rimaszombati gimnázium, ahol Pósa Lajos gimnáziumi tanulmányait végezte. Magyarországról csak a költő özvegye, leánya és veje Kis István dr. rendőrfőtanácsos, valamint Pósa Péter miskolci lelkész, alsóborsodi esperes vett részt és Lőrinczy György a neves író és költő, Pósa Lajos jóbarátja küldötte azt a kedves üzenetet, hogy a Pósa Lajos nevének a fenntartására a nemesradnóti ref. iskolának könyvtárat ajándékoz.
Délben az iskola gyönyörűen díszített termében 100 terítékes ünnepi közebéd volt, este pedig ugyancsak Bodon Lajos tanító rendelésében a „Falu rossza” című népszínművet adták elő az énekkar tagjai és azok hozzátartozói fényes sikerrel.
A szép ünnepély minden szava, dala magvetés volt a magyarság számára és a magyar szivek reményének élesítésére: nem egyszer többet éreztek a radnóti magyar szivek abban, amit a szónokok nem mondtak, mint abban, amit el lehetett mondani.

A beszámolóból már az ünneplés további részletei is felsejlenek, az ünnepi közebéd, az esti táncmulatság és a színi előadás a Falu rossza bemutatásával. A tanító kitett magáért, gondosan megtervezte a napot, elejétől a végéig. Még ezzel kapcsolatos információink is vannak! Egy különleges írás a Nagyasszony hasábjain arról szól, hogy valóságos konyhatábort hoztak létre a tanítólaknál, ahol a szabadkonyhához illesztve egy helyiség rudakra vont ponyvából kialakítva konyhaként szolgált, ez alatt hat, lábon álló tűzhely üzemelt, hogy előkészíthessék a finomságokat az ebédre, ahol vendégül látták az avatásra érkezőket. Az ünnepséget megelőző nap már sültek a hurkák, kolbászok a tepsikben, készült a pecsenye. A pincében kosarakban, tálakban várakoztak a sütemények, „malomkerék torták”, bélesek, pogácsák.

9 torta, 300 pogácsa, félezer sütemény, 314 db töltött káposzta készült, 12 hizlalt tyúkból főtt leves, 45 levél tésztából készült csiga a levesbe, ezen 50-60 leány dolgozott.

Az ebédhez a tányérokat a falubeliek adták össze. Az ebéd tyúkhúsleves volt tehát, aztán következett a főtt hús paradicsommártással és burgonyával, aztán a töltött káposzta, disznópecsenye, hurka, kolbász, savanyúságok, túrós csusza, rántott csirke befőttel, majd végül a torták és sütemények.

Mit lehet tudni még Pósa Lajosról, a költőről, akiről a szóban forgó szobrot mintázták? Pósa Lajos munkásságával rangot adott az ifjúsági irodalomnak. Tanárként végzett, de hamar kiderült, hogy az újságírás az ő kenyere. Különböző meséiben, történeteiben, költeményeiben a legfiatalabbakat szerette volna tanítani. A költeményeiből kötetek születtek, a pesti Orient kávéházban megalakított Pósa-asztalnak pedig olyan ismert alakjai voltak, mint Benedek Elek, Gárdonyi Géza vagy Bródy Sándor. Rajtuk kívül Móra Ferenc is példaképének tekintette Pósa bácsit, aki nótaszövegíróként is megállta helyét: Dankó Pista és Lányi Géza ugyanis főként az ő dalait zenésítette meg. Fiatalemberként még Bartók Béla is négy Pósa-versből írt nótát. 

Pósa Lajos feleségével

Pósa Lajos az anya, a szülőföld és az anyanyelv szeretetének melegszívű rajongója, aki ezt az érzést a legfogékonyabbak, a gyermekszívek felé tudta közvetíteni. A szoborleleplezés ezért az egész magyarság ünnepe. Aki megkoszorúzza Pósa Lajos szobrát, az „egyszersmind az édes szülőföld, az édesanya, az édes anyanyelv szeretetének hármasságára is virágot hint és hitet tesz.” Hitet tesz a nyelv megbecsülése mellett, hitet tesz amellett, hogy ezekért él és dolgozik.

Határtalan Skanzen tematikus évünkben a tanító alakja is megelevenedik a Skanzen nemesradnóti portáján. Élő történelmi jeleneteink 2020-ban november 1-jéig láthatók, minden hétvégén 10.00 és 16.00 között.

Élő történelmi jelenet a Skanzen nemesradnóti portáján / VIDEÓ

Források

Magyar Tanító 1934. március XIV. évfolyam Bodon Lajos: Pósa Lajos szoboralapzatának javára
Magyar Tanító 1933. XIII. évfolyam 7. szám 223-225. Bodon Lajos: Pósa bácsi 1933. március 20.
Magyar Tanító 1933. augusztus 15. XIII. évfolyam Bodon Lajos: Pósa Lajos szoboralapzatnáka javára
Prágai Magyar Hírlap 1934. május 16. 7. oldal: Szombathy Viktor: A tanító, aki ölben hozta a Pósa-szobrot.
Magyar Tanító 1934. május 1. XIV. évfolyam 81. oldal: Pósa Lajos szobra című cikk
Magyar Jövő 1934. július 11. XVI. évfolyam, 154. szÁMa
Nagyasszony 1934. augusztus 1. IX. évfolyam 8. szám 1. oldal: Egy szoboravatás margójára című cikk
Magyar Újság II. évf. 147. szám 1934. július 10. 1. oldal: Győry Dezső: Egy szál virág a Pósaszobor alá.

Az illusztrációk Pósa Judittól származnak.