Dr. Szegedy-Kloska Tamás, a Skanzen megbízott tudományos és örökség igazgatója két hetet töltött az Egyesült Államokban az USA Külügyminisztériumának meghívására, az International Visitor Leadership Program (IVLP) keretében. Tengerentúli útjának állomásairól, szakmai tapasztalatairól és a megélt kulturális különbségekről most induló blogsorozatában mesél. Az első részben a megérkezés élményeiről és az utazás első benyomásairól olvashattunk, a másodikban pedig az amerikai örökségvédelem a gyakorlati működését ismerhettük meg.
A blogsorozat záró részében Skanzenes kurátori szemmel mesél a Mount Vernonban, Williamsburgben, Yorktownben, Jamestownban és Drayton Hallban szerzett szakmai tapasztalatairól.
Mount Vernon – George Washington öröksége és a ,,difficult heritage" interpretációja
A Virginia államban, a Potomac folyó partján fekvő Mount Vernon Estate az Egyesült Államok leglátogatottabb történelmi magánbirtoka, George Washington, az első amerikai elnök otthona és végső nyughelye. A helyszín múzeumtörténeti érdekessége, hogy a birtokot nem az állam mentette meg, hanem a Mount Vernon Ladies’ Association nevű női civil szervezet vásárolta meg és nyitotta meg a nagyközönség előtt a 19. század közepén. Ez volt az Egyesült Államok legelső történeti emlékháza. A birtok szélén működik Washington hajdani vízimalmának és szeszfőzdéjének működő rekonstrukciója. A szentendrei Skanzen malmaihoz hasonlóan itt is élőben mutatják be, hogyan őrölték a gabonát, és miként működött a 18. század végén Amerika legnagyobb whiskey-lepárlója. A terület élő történelmi bemutatás helyszíne is, azonban a karakterek mögött hiteles vagy fiktív történeti személyiség nincsen, korhű ruházatban mesélnek egy-egy foglalkozásról, vagy zenei aláfestést nyújtanak a múzeum felfedezéséhez. George Washington és felesége, Martha Washington földi maradványai is itt találhatók. A családi sírbolt az amerikaiak egyik legfontosabb nemzeti zarándokhelye.
A nehéz örökség bemutatásának kérdése itt jól tetten érhető volt. Washington elnök progresszív gazdálkodó volt, ugyanakkor több mint háromszáz rabszolgát tartott a birtokán. Utóbbi tényt egyre több amerikai történetíró rója fel nemcsak neki, hanem Thomas Jeffersonnak is. Az egyoldalú, idealizált alapító atyák narratívát felváltotta az árnyaltabb, kritikusabb megközelítés, amely ezt a morális kettősséget állítja a középpontba. Mount Vernonban a látogatók bejárhatják az egykori rabszolgák szállásait, megtekinthetik személyes tárgyaikat, és külön tematikus vezetéseken ismerhetik meg a mindennapi küzdelmeiket.
Sajnos nem volt lehetőségünk megismerni a birtokon működő George Washington Leadership Institute (George Washington Vezetőképző Intézet) munkáját, amely mögött tudományos háttérként a helyszínen felépített elnöki könyvtár (The Fred W. Smith National Library for the Study of George Washington) áll – ez utóbbi lényegében egy agytrösztként (think tank) funkcionáló kutatóközpont. Az intézet programjai (amelyekre felsővezetők, vezérigazgatók, politikusok és katonai vezetők jelentkezhetnek) Washington valós történelmi döntéseit használják fel. Olyan modulokat oktatnak, mint a stratégiai gondolkodás, a válságmenedzsment vagy a vezetői kvalitások és csapatépítés. Remélhetőleg a jövőben az SZNM Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ együttműködést tud kialakítani ezzel az intézménnyel a hasonló szakmai profil nyomán.
Colonial Williamsburg – Élő történelem és hiteles történetmesélés
Skanzenesként a tanulmányút leginkább várt része számomra a virginiai Colonial Williamsburg volt, amely a világ egyik legnagyobb szabadtéri múzeuma és a 18. századi amerikai gyarmati életet mutatja be. Külön öröm volt számomra, hogy a fogadó kollégák között üdvözölhettem Peter Inker történeti kutatási igazgatót, akivel a 2024-ben Szentendrén megrendezett Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetségének (AEOM) konferenciáján találkozhattam és aki készségesen vezetett körbe minket intézményében. Williamsburgot a 20. század elején John D. Rockefeller Jr. anyagi támogatásával hozták létre, amikor egy jelentős történelmi rekonstrukciós projekt vette kezdetét. Ennek eredményeként a mai Colonial Williamsburg több mint 120 hektáros történelmi negyeddé nőtte ki magát, ahol több száz 18. századi épület áll: egy részük eredeti műemlék, jelentős részük pedig régészeti és levéltári kutatások alapján újjáépített rekonstrukció. Mivel a múzeum közterületen helyezkedik el, ezért kerítés nem veszi körbe, így valóban egy élő-lélegző városként értelmezhető. A belépőjegy az épületekbe való belépésre és a programokra jogosít, az utcákon bárki sétálhat.
A múzeumban dolgozó hagyományőrzők és színészek a korabeli karaktereket megszemélyesítve, a 18. századi nyelvezetet és gondolkodásmódot használva kommunikálnak a látogatókkal. A jómodú polgárok életmódjának bemutatása mellett az egykori rabszolgák, a szolgálók és a szegényebb rétegek mindennapjait is megismertetik a látogatókkal. Williamsburgban is kiemelt szerepet kapnak a történelmi szakmák. A kovácstól, a kádártól és a cipésztől kezdve a parókakészítőig és a könyvkötőig a szereplők hiteles, 18. századi szerszámokkal és technológiákkal dolgoznak.
A múzeumi terület történelmi negyedének szélén található, földalatti folyosóval összekötött múzeumi épületegyüttes két intézményt foglal magában: az Abby Aldrich Rockefeller Folk Art Museumot és a DeWitt Wallace Decorative Arts Museumot. Előbbi a világ legrégebbi, folyamatosan működő néprajzi és népművészeti múzeuma. Itt látható az a gyűjtemény (tárgyak, bútorok, textílikák, cégérek és játékok stb.), amely bemutatja a hétköznapi emberek életmódját. Utóbbi pedig az iparművészeti és bútortörténeti rész, ahol a brit és amerikai udvari, polgári kultúra műtárgyait őrzik (ezüstök, kerámiák és fegyverek stb.). Emellett az épület mellett található a The DeWitt Wallace Collections Conservation Center, amely Colonial Williamsburg műtárgyvédelmi, restaurátor és kutatóközpontja. A látványtár részben a nagyközönség és a kutatók számára is láthatóvá teszik azt a hatalmas mennyiségű műtárgyat (több tízezer kerámiát, üveget, fémtárgyat és régészeti leletet stb.), amely nem fér be a kiállításokba vagy a házakba. A kísérleti laboratóriumokban működnek a jól felszerelt restaurátorműhelyek (fa-, textil-, fém- és papír). Itt zajlanak azok a roncsolásmentes anyagvizsgálatok és kémiai elemzések (például röntgen- és infravörös vizsgálatok), amelyekkel megállapítják egy-egy 18. századi ruha vagy bútor pontos eredetét, festékanyagának összetételét. Ez a tudományos bázis adja az alapját annak, hogy a történelmi negyedben látható rekonstrukciók hitelesek legyenek.
Yorktown és Jamestown
A történelmi háromszög következő állomása Yorktown volt, a függetlenségi háború döntő csatájának helyszíne. Itt kényszerítette megadásra George Washington Lafayette márki segítségével Cornwallis brit tábornok csapatait 1781-ben, ami gyakorlatilag véget vetett a háborúnak. Itt az American Revolution Museum at Yorktown szabadtéri múzeumot tekintettük meg. Yorktownban a termes kiállítások kifejezetten az immerzív élményre fókuszálnak, számos rekonstrukciós tárgy tapintható, megérinthető, kipróbálható, felvehető. A yorktowni csatát bemutató filmes teremben az atmoszférát hangokkal, fényhatásokkal, füsttel teremtik meg, az ágyúlövésekbe a székek, amelyekben a látogatók ülnek, beleremegnek. A szabadtéri rész két fő egységre oszlik, a kontinentális hadsereg táborára és a 18. századi gazdaságra. Előbbi egy rekonstruált katonai tábor, ahol a látogatók megnézhetik a tiszti sátrakat, a legénységi barakkokat, a tábori konyhát, és élő katonai bemutatókat is tartanak (muskétával tüzelnek). A gazdaság egy korabeli, átlagos virginiai dohánytermesztő család gazdaságát mutatja be: a lakóházzal, a különálló konyhával, a rabszolgák szállásával, a dohánytároló csűrrel és a veteményessel.
Yorktown után Jamestown következett, amely az első állandó angol település volt Észak-Amerikában. Az intézmény két külön részből áll, az eredeti régészeti helyszínből (Historic Jamestowne) és a mellette felépített szabadtéri múzeumból (Jamestown Settlement). Delegációnk az utóbbit látogatta meg. Itt az időszaki kiállítóterek mellett az 1607-es állapotoknak megfelelő, paliszádfallal (hegyesre faragott fatörzsekből, cölöpökből álló védőfal) övezett katonai erőd másolatát építették meg, benne az angol telepesek házaival, templomával, fegyverraktárával. Itt az élő interpretátorok a korabeli fémművességet, fegyverhasználatot és a puszta túlélésért vívott harcot mutatják be. Ottjártunkkor a múzeumnak ezen része kissé sterilnek hatott, egyedül a fegyverraktárban találkoztam élő történelmi szereplővel, aki nem volt túl beszédes.
A folyón horgonyozott azoknak a vitorlásoknak a teljes, működőképes, korhű rekonstrukciója, amelyekkel az első telepesek átkeltek az Atlanti-óceánon. A hajókra fel lehet szállni, a tengerész-szerepben lévő múzeumi alkalmazottak pedig a 17. századi navigációt és a hajó életét demonstrálják. Külön érdekesség volt, hogy a Godspeed nevű hajóra fellépve az egyik kosztümös hölgy magyarul szólt hozzánk, mikor meghallotta beszédünket. Sajnos az időszűke miatt erre a múzeumra meglehetősen kevés idő jutott.
Drayton Hall – ' Preserve as found' megőrizni úgy, ahogy találtuk
A virginiai városok után délebbre vitt utunk, a dél-karolinai, a Kováts Mihály miatt magyar szempontból is fontos Charlestonba érkeztünk. Kováts ugyanis itt kapta azt a sebet, amelybe végül 1779. május 11-én belehalt. Charleston esetében jelen írásban Drayton Hallról érdemes szót ejtenünk, amely történeti emlékházként működik, és nemcsak egy különleges történeti emlékhely, hanem az amerikai műemlékvédelem tulajdonképpeni módszertani laboratóriuma és oktatóközpontja, amelynek gyakorlatából országszerte tanulnak a szakma képviselői. Ezzel párhuzamosan a birtok társadalomtörténeti szempontból is iskolát teremtett: az amerikai Dél ültetvényei közül az elsők között emelte be a narratívába az afroamerikai rabszolgák történetét.
Amikor a National Trust for Historic Preservation az 1970-es években megvásárolta a birtokot a Drayton családtól (akik hét generáción át birtokolták azt), egy akkoriban radikálisnak számító döntést hoztak: nem állítják vissza a házat egyetlen konkrét történelmi időmetszetre sem, hanem konzerválják és egyedül az állagmegóvásra fognak koncentrálni. Mivel a házban nincsen áram, nincsen fűtés és hűtés, valamint nincsen berendezése és műtárgyak sincsenek benne (hogy a falak, a vakolat és a faanyag ne sérüljön a modern beavatkozásoktól), a döntés lényege a puszta megőrzés volt. Ezt preserve as found (megőrizni úgy, ahogy találtuk) elvként ismerjük. Az itt kidolgozott, tisztán természetes szellőzésre épülő mikroklimatikus mérési és preventív konzerválási rendszert előszeretettel adaptálják az amerikaiak más történeti épületeknél is. Különösen érdekes volt megfigyelni, hogy a házon nyomonkövethetők az évszázadok: az amerikai függetlenségi háború, a polgárháború, földrengések és hurrikánok pusztításai, sőt, még a falon lévő magasságmérő vonások is, amellyel a család generációkon át követte a gyerekek növekedését.
A Drayton Hall területén álló Caretaker’s House (gondnoki/intézői ház) különösen érdekes volt, amely a Skanzen Erdőhorváti módszertani házát juttatta eszembe. Ennek amerikai megfelelője is egy mintaszerű módszertani és kiállítási térként funkcionál, a falak bizonyos részein szándékosan szabadon hagyták a szerkezeti elemeket, a különböző korszakokból származó tapétarétegeket és újságpapír-szigeteléseket. A látogató így lépésről lépésre láthatja, hogyan alakult át egy 19. századi faépület a 20. század során, hogyan vezették be a villanyt, hogyan változtak a burkolatok stb. Ez a fajta falbontásos, rétegeket bemutató technika a szabadtéri néprajzi muzeológiának is az egyik legizgalmasabb vizuális edukációs eszköze. A ház egyébként módszertani laboratóriumként szolgált a Drayton Hall kutatói számára is. A kiállítás gerincét azonban nemcsak a helyszínen talált használati tárgyak (gombok, kerámiatöredékek, szerszámok stb.) alkotják, hanem az egykori lakók leszármazottaival készített oral history interjúk is, amelyből több is megismerhető a módszertani házban.
Mit tanulhatunk az amerikai múzeumoktól?
Philadelphiából hazatérve, a „gondolati poggyászt” kicsomagolva, az előfeltételezéseket és előítéleteket átgondolva (és olykor sutba dobva), a kint szerzett élményeket feldolgozva világossá vált, hogy ez a kéthetes intenzív tanulmányút messze túlmutatott a puszta szakmai és emberi kíváncsiság kielégítésén. Az Amerikai Egyesült Államok örökségvédelmi és interpretációs gyakorlata egyszerre volt lenyűgöző kulturális sokk és rendkívül inspiráló módszertani lecke. Az út legfőbb hozadéka számomra a szemléletmódom tágítása volt. Az amerikai közgyűjteményi szféra megismerése rávilágított arra, hogy a történetmesélés valóban a társadalmi párbeszéd és a látogatói bevonás egyik legfőbb motorja lehet. A decentralizált partnerségek erejét a hazai körülmények között is jobban ki lehetne használni. Az a tény, hogy az amerikai örökségvédelem lelkét a helyi közösségek, a civil szervezetek és a magántőke bevonása jelenti, arra inspirálhat minket is, hogy itthon is még nagyobb hangsúlyt fektessünk a közösségi muzeológiára és a helyi partnerekkel való szerves hálózatépítésre, valamint a szponzorációs gyakorlatok megerősítésére és annak módszertani fejlesztésére is.
Az interpretáció és a tudatos márkaépítés szimbiózisa Colonial Williamsburg vagy Mount Vernon példáján keresztül megmutatta, hogy a hitelesség és a popkulturális vagy kereskedelmi vonzerő (legyen az egy autentikus gyömbérsör vagy egy interaktív csatatér-szimuláció) nem oltják ki egymást. A tudományos kutatásokon alapuló eredmények és a kreatív marketing együttélését itthon is bátrabban alkalmazhatjuk. Drayton Hall példája pedig megerősített abban, hogy a látogatókat be lehet – és be is kell – vonni a múzeumi háttérmunkákba is. Az ottani régészeti feltárások valós idejű közvetítése vagy a restaurátori folyamatok láthatóvá tétele olyan vizuális edukációs eszközök, amelyek a Skanzen (és más hazai múzeumok) gyakorlatában is kamatoztathatók lehetnek.
Utolsó benyomásaim közé tartozott az a felismerés, hogy Európa és Amerika történelmi időléptéke radikálisan eltér, ugyanakkor a múlt megőrzésének, feldolgozásának és élővé tételének dilemmái azonosak. Az Egyesült Államok büszkén tekint arra a történelmi küldetésre, amelyet a világ népeinek szabadságküzdelmeiben tulajdonít magának. Ez szinte minden kiállításon tetten érhető volt, amelyet a két hét során megtekintettünk. A kép azonban ennél árnyaltabb, az európai történelmi emlékezet óhatatlanul kritikusabb megvilágításba helyezi az amerikai narratívát.
Az IVLP program nemcsak szakmai kapcsolatokat és életre szóló élményeket adott, hanem egy olyan módszertani iránytűt is, amelynek segítségével a hazai szabadtéri muzeológia kérdéseire is friss, nemzetközi kontextusba ágyazott válaszokat adhatunk.